Édesanyám hívott a héten, hogy menjek át ma hozzá ebédre.

Mielőtt azonban ezen meghívásának eleget tettem volna, még délelőtt a stúdióba mentem, mivel egyik kedves Kollégám, Radó László egyéb hétköznapi elfoglaltságai miatt ma ért rá interjút adni Jubileumi születésnapi műsorunkba, s mivel páros vasárnap délutánonként 16 - 18 óra között hallható "Civil az éterben" című műsorunkat készítik Géczi Gáborral, így adott volt a remek alkalom, hogy - miután ők amúgyis mindíg órákkal az élő adás előtt bent vannak már,  mivel néhány érdekességet, a műsor bizonyos részeit előre rögzítik - ma ráér interjút adni, de természetesen Géczi Gábor is mondott még pár dolgot, noha vele készítettem már interjút.  Radó Laci 12 éve került Rádiónkhoz, mivel nővére fia jóbarátja Weisz Iván Kollégánknak, s mivel Iván és Laci  mindössze néhány háznyira laknak, s laktak egymástól, így Iván egyszer megkereste Lacit, hogy nem lenne-e kedve egyszer bejönni, és megnézni a Civil Rádiót. Lacinak - aki egyébként képzőművészettel, azon belül is grafikával, festészettel foglalkozik -  volt kedve, s ahogy - maga fogalmazott - a grafikában lehet játszani a színekkel, egy rádióban úgy lehet játszani a hangokkal. Már gyermekkorában régi vágya volt, hogy egyszer rádiós műsorvezető legyen. Akkoriban, még az 1960-as-, 1970-es években rendszeresen hallgatta a közszolgálati rádióban hallható "Vasárnapi Koktél"-t, amelyben a kor új slágereit mutatták be, már akkor elhatározta, hogy álmait egyszer majd megvalósítja. Így is történt, s immár 12 éve készít irodalmi- és rockzenei műsort, vagyis ma már együtt Gáborral.

Az interjút kvöetően, nem sokkal 13 óra előtt indultam Édesanyámékhoz, ahol egy kellemes vasárnap délutánt töltöttem el. Ráadásul Édesanyámék egy hétig Köszegen nyaraltak, hozott finom kőszegi vörösbort, azzal kedveskedett a vasárnapi ebéd mellé, amely egyébként héjában sült krumpli és párizsi szelet volt...

Nem sokkal este hét után indultam haza. Az idő hamisítatlanul nyári volt, noha augusztus vége van már, a nappalok egyre rövidebbek, már nyolc órakor szürkül, ám még most is 30-32 fok volt, még este is.

Valamikor a XX. század elején kezdődött...

Budapest XIV. kerületében, Zuglóban - a Hermina úton áll egy épület. Mai számozás szerint a Hermina u. 47. szám alatt. Hogy a XX. század elején hány szám lehetett, erről nincs tudomásom, de annyi bizonyos, hogy az ott álló épület akkoriban Gróf Sipeki Balázs báró villája volt. Sipeki Balázs az 1940-es években bekövetkezett halála előtt az épületet végrendeletében a vakokra hagyományozta.  Az épület alagsorában akkoriban is, és azóta is, egészen az 1990-es évek derekáig működött cselédlakásban, később szolgálati lakásban élt Györkös János feleségével, akik a Báró halála után a később megalakult Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Budapesti- és Pest megyei Székházának gondokai voltak. Később, az 1980-as évektől kezdve az épület alagsorában működött egy Regeneráló- és Egészségmegőrző Centrum, melynek vezetője az 1990-es évek közepéig Farkas Péter volt, aki gyógymasszörként tevékenykedett ott. A Györkös házaspár, később Györkös János halála után özvegye gyakran jártak hozzá frissítő masszázsra és egy-egy kellemes beszélgetésre, így Péter sokat hallott az egykori villaépület életéről, arról, hogy már a Szövetség megalakulását követően milyen nagyszerű kultúrális élet folyt  ott. Később ez kissé alább hagyott, így öt évvel ezelőtt Péter méltán érezte úgy, hogy feleségével, Fabók Judittal együtt megpróbálja feleleveníteni ezen régi hagyományt, és létrehozták a Vakbarát Klubot, mely nyitott,  rendezvényeikre bárki jöhet, akinek kedve tartja, aki kedvet érez egy kellemes időtöltésre, baráti társaságra vágyik. Jómagam még 1994-ben kezdtem járni az Egészségmegőrző Centrumba, melyet mi egymás között egyszerűen csak konditeremnek hívtunk az ott található edzőpadok, futógépek miatt, amellett, hogy szauna és masszázslehetőség is a rendelkezésünkre állt. 1998-tól a konditermet más vezette, én még akkoriban is rendszeresen jártam oda, egészen 2002-ig, ameddig a Szövetség vezetősége gazdasági okokra hivatkozva úgy döntött, bezáratja a helységet.  Péterékkel akkortájt megszakadt a kapcsolatunk, de természetesen - hála az internetes közösségi oldalaknak, az elektronikus médiának - öt éve újra egymásra találtunk, s a régi barátság újra éledt. A Vakok Baráti Köre gyakran jön össze a Szövetségtől nem messze található Városligetben, a Vakok Kertjáben - így történt ez tegnap, augusztus 20-án is, amikoris délelőtt 11 órától kellemes beszélgetésre, közös karaoke éneklésre, kikapcsolódásra vártak minket.

Remek hangulatú beszélgetés volt, természetesen nem hiányozhatott a jól behűtött sörebéd gyanánt pedig sülthúszsíros kenyér lilahagymával. Nem sokkal este nyolc előtt zárt a Kert, így este kilenc előtt értem haza. A tűzijátékot ezúttal a TV-n keresztül néztem. Idén májusban Borsod Abaúj Zemplém-megyében és a Délvidéken komoly károkat okozott a rendkívüli esőzés, heves árvizek, több ezer ember vált szinte teljesen földönfutóvá, így az ország egy emberként fogott össze, az újonnan megválasztott kormány pedig - Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével - idén augusztus 20-át az Összefogás Napjává emelte, ezért a  központi költségvetés nagyrészét az árvízkárosultak megsegítésére fordították, így az idei tűzijáték a szokásosnál szerényebb keretek között, mindössze 18 percig tartott.  

Ma pedig apai Nagymamámnál voltam egy kellemes szombati ebéden, na és persze egy kellemes szombat délutánt töltöttünk együtt.

Az idei Szent István-napi állami ünnep, augusztus 20-a épp péntekre esik.

A hosszú hétvégét megelőzően is akadtak viszont izgalmas események, az e hét szerda is bővelkedett kellemes interjúbeszélgetésekben.

Nem sokkal 16 óra előtt értem be a stúdióba. Az éppen várt Kollégám nem tudott eljönni, bár nem is jelentkezett, nem is jelzett, hogy miért nem, én pedig hiába próbáltam visszahívni, nem tudtam elérni. Majd még később lehet, hogy megpróbálom, bár annak idején kitűztem magam elé azon "aranyszabályt", hogy csak azon Kollégákkal egyeztetek új időpontot, akik jelzik, hogy ha esetleg valamiért nem tudnak eljönni a korábban egyeztetett időpontban, aki még arra sem veszi a fáradtságot, hogy jelezzen, hát az megérdemelné... Vagyis, hogy ne hívjam vissza, vagyis annak idején azt tűztem ki, hogy nem fogom visszahívni. Hát majd még erősen gondolkodom a dolgon. Végülis önkéntesek vagyunk, így e születésnapi műsorban való szereplési lehetőség sem kötelező.  Bent volt viszont a stúdióban a szerda délutánonként 16:15 perckor hallható "Lélegzet" című környezetvédelmi műsorunk házigazdája, Hajtmann Ágnes, a Levegő Munkacsoport Elnökhelyettese, s mivel még volt bő negyedóra műsorának kezdetéig, kapva kaptam az alkalmon, Ági pedig jött is szívesen. Ő is sokat mesélt magáról, annak idején, még 1997-ben került kapcsolatba Rádiónkkal, amikoris a Levegő Munkacsoport munkatársaként egy parlamenti bizottsági ülésre hívták a pestiesen csak "Fehér Ház"-nak nevezett Képviselői Irodaházba, s ezen megbeszélésen véletlen találkozott Péterfy Ferenccel, Rádiónk akkori Elnökével, aki ki is használta a remek lehetőséget, mivel épp nem volt még környezetvédelmi műsora a Civil Rádiónak, s hát keresett, s Ági személyében talált is erre alkalmas munkatársat. Ági azóta is töretlenül dolgozik azon, hogy Hallgatóink figyelmét felhívja a környezettudatos életműdra.

Ágit Rádiónk jelenlegi Ügyvezető Igazgatója, Cserháti Ákos követte, aki 2006. óta Ügyvezető, de már előtte is jópár évig volt nűálunk önkéntes műsorkészítő. Mivel azonban a korábbi Ügyvezető Gosztonyi Gergely épp egyetemi tanulmányokat folytatott, és doktori disszertációra készült,  posztját megpályáztatták, új embert kerestek, Ákos pedig meg is pályázta - és meg is nyerte a posztot. Sok érdekes dolgot mesélt Rádiónk hátteréről, működéséről is.

Nem sokkal este hét után Tóth Mónika és Újj Zoltán érkezett, akik főképp reggeli műsorokat készítenek, de Zolit a hétfőnként 14:00 órakor hallható "Civil Sport" című magazinunk házigazdájaként is ismerhetik Hallgatóink. Sőt, főképp ezen apropóból, mivel Zoli korábban testnevelőtanárként végzett, így egyértelmű volt, hogy ha már a szerencse őt is közénk hozta, legnagyobb örömünkre, akkor sportműsort készít nálunk.

Közben megérkeztek esti "Fillagória" adásunk vendégei is: Kárpáti Flóra, a HBLF munkatársa és Rékasi Balázs, a Fizer Gyógyszerforgalmazó cég vezetője, mentor. E hét szerda esti műsorunkban ugyanis egy kiemelten hasznos programról beszélgettünk, amelynek során neves hazai- és nemzetközi multinacionális cégek -  köztük Balázséké is - felsőoktatási intézményekben tanuló roma fiatalokat támogatnak.  A támogató-, ugynevezett ROMASTER program lényege pedig nem csak az anyagi-, hanem az erkölcsi támogatás is, így vált szükségessé, hogy az egyes cégek mentorokat is delegáljanak e programba. Mindemellett a nyári szünetekben - immár ötödik alkalommal - néhány napos nyári tábort is szerveznek támogatott fiataljaik számára, idén augusztus 11 - 15-e között Csillebércen került sor erre, a tábor során pedig a résztvevők látogatást tettek a Paksi Atomerőműben, illetve a Szigetfesztiválon kihelyezett Romasátorban is. A beszélgetés pillanatok alatt oldottá vált, az egyébként igen komoly és hasznos szociálpolitikai témával foglalkozó beszélgetés néhány perc alatt egy jóbaráti-, családias hangvételű beszélgetéssé vált, remek zenékkel fűszerezve, melyet ezúttal Pogány György Főszerkesztőnk prezentált, mivel most ő keverte az élő adást. Romsics Balázs technikus Barátunk, aki egyébként "Fillagória" című műsorunk - és természetesen számos más élő műsorunk is - keveri, épp a hármashatárhegyi adótoronyban volt, mivel a hétvégi vihar kissé elmozdított néhány adó-, és vevőegységet, így rádióadásunk a 98-as frekvencián akadozottá vált - szerda délutánra azonban Balázséknak sikerült urrá lenniük a technika ördögén.

Ma pedig végre nagy öröm ért: jobb lábfejem gyógyultnak nyílvánították. Délelőtti munkám után, nem sokkal három után értem a Péterfy utcai Kórház sebészetére, ahol egy jó 20 perc várakozás után végre sorra kerültem. A Doktor Úr mosolyogva konstatálta a gyógyulás tényét. Egy utolsó fertőtlenítős kötés, mellyel kapcsolatban csak annyi megjegyzést mondott, hogy ez két nap múlva levehető, vagyis magam levehetem, és mostmár csak akkor kell jönni, ha panasz van. Először még kissé mérlegelte a döntést, ám amikor a Nővér  letisztította jobb lábfejem, már látható volt a hámosodó, kissé rózsaszínes, de már sebmentes bőr. A Doktor Úr javasolta, hogy a patikában vegyek hámosító kenőcsöt. Tanácsát megfogadva vettem is, és msotmár idehaza - végre, egy jól eső hidegzuhanyt követően - ezzel kezeltem ma este, és a patikus javaslatára még jónéhány alkalommal, az esti fürdés után... :)))

Ezúton szeretnék a Kórház dolgozóinak köszönetet mondani a viszonylag gyors gyógyulásért. Mindenesetre okultam belőle, hogy legközelebb majd elővigyázatosabb leszek, és megfogadom Édesanyám jótanácsát atekintetben, hogy nem fogok többé porcelántálban tűzhelyen forralni. :)))

Ma délután folytattam születésnapi Jubileumi műsorunk készítését.

Nem sokkal 16 óra előtt értem a stúdióba a szokásos, ezen a héten délelőtti telefonos műszakom után. Szerencsére a tegnapi pusztító vihar után, mely országszerte rengeteg kárt okozott, ma végre ismét derült idő volt, a stúdióban sem volt ma olyan párás fülledt a levegő, mint tegnap - noha szerencsére azért van klíma is, de ma nem is volt rá szükség.

Nem sokkal négy után egy újabb műsorkészítő Kolléganő, ezúttal egy, hétköznap délután 16 óra után hallható kultúrális programajánló műsorunk napi szerkesztője, Csurcs Mónika érkezett, aki  - akárcsak az előtte szólók - szintén sok érdekes dolgot mesélt magáról, illetve a Civil Rádióhoz fűződő kapcsolatáról. Annak idején, még az 1990-es évek végén került kapcsolatba Rádiónkkal, szerencsés véletlennek köszönhetően, ugyanis épp önkéntes munkát keresett, és jelentkezett egy, önkéntesek részére indított honlapon. Jelentkezésére hamar választ is kapott, Hajós Verától, a Civil Rádió Kuratóriumának egyik alapító tagjától, aki felhívta figyelmét arra, hogy szükség lenne egy, a Hazánkban élő  kisebbségekről, nemzetiségekről szóló műsorra, mivel ilyen műsora akkor még nem volt a Rádiónak. Móni természetesen azonnal élt a kiváló lehetőséggel, jelentkezett is, és nemsokára el is indult a műsor, melyet természetesen nem egyedül készített. Jelenleg nem tervez újabb műsort, mivel a hétköznap délutánonként jelentkező, "Kultúrkortyok"  címmel hallható programajánló műsorunk napi szerkesztője. Ez egy olyan műsor, melyben bármely Civil Rádiós műsorkészítő adhat be számára érdekesnek ítélt, saját maga által készített, szubjektív ajánlót. Jómagam is rendszeresen adok be, bár mostanában kicsit azért ritkábban, mivel egyéb műsoraim több időm kötik le. 

Mónit Farkas Bíborka követte, aki 1997. óta dolgozik nálunk, különleges színfoltja Rádiónknak. Főiskolásként szociálpolitikát tanult, egyik tanára Rádiónk Kuratóriumának egy másik alapító tagja, Gosztonyi Géza volt, aki egyszer vendégként hívta őt műsorába.  Azta műsort egy kelta zenei műsor követte, ám a műsor akkori házigazdája valamilyen okból kifolyólag akkor nem tudott bejönni a stúdióba, épp Gézáék műsora alatt érkezett a váratlan telefon, így Gézáéknak nem volt más választásuk, nem volt mit tenniük, találniuk kellett valami megoldást, így hát végigcsinálták a következő műsort is, ráadásul szerencse, hogy Bíborka zenei anyagot is hozott magával Géza műsorába, mivel már akkor is bevett gyakorlat volt, hogy az élő stúdióbeszélgetésekbe érkező vendégek saját maguk hozhatnak be általuk kedvelt előadóktól néhány számot. Bíborka is így tett, hozott magával néhány ír dalt egy CD-n, így épp adott volt a lehetőség, hogy  a soron következő műsort is megcsinálják, és kitöltsék jó zenével, ráadásul Bíborka rengeteg érdekes kelta történetet mesélt, mivel perfekt beszél angolul, így már akkor is - ahogy azóta is - angolból fordított kelta mitológiai anyagokat, mondákat.  A kelta zenei műsor olyannnyira jól sikerült, hogy Bíborka nálunk maradt, és egy jódarabig együtt készítette a műsort annak eredeti készítőjével, majd végül - az élet úgy hozta - egyedül maradt a műsorral, így ezt a műsort teljesen átvette, neve mára már minden Hallgatónk számára egyértelműen egybeforr a "Kelta zenei- és kultúra órája" című műsorral. Igen, nem véletlen a címváltozás, vagyis a kibővített cím, hiszen a mitológiai anyagokkal együtt mára már minden adásban érdekes történeteket hallhatnak Hallgatóink. Bíborka e műsort egyfajta küldetésként éri meg: megismertetni Hallgatóinkkal ezt a rendkívül sokszínű kultúrát.

Az interjúkkal nem sokkal hat előtt végeztem, épp időben, mivel még két másik Kollégám várakozott a stúdióra, hogy előre felvegyék műsorukat, s mivel mára már több ember nem tudott bejönni a Jubileumi műsorba, így - bár eredetileg  este 8-ig terveztem a stúdiót használni, egyértelműen átengedtem nekik a helyet.

Folytatás holnap délután, este pedig élő adás...

Ahogy tehát szó volt róla még az este, sikerült is az interjút elkészítenem Fülepi Henivel és egyik új műsorvezető társával, Király Krisztivel, akik a nemrég indult "Életfa" című műsorról beszéltek, illetve természetesen meséltek a Civil Rádióval való kapcsolatukról, a Rádióhoz való kötődésükről. Mivel a  műsor este 20:00 óráig tart, így az interjúra utána került sor, nem sokkal fél kilenc után végeztünk. Közben megérkezett Silvius, az éjszakai interaktív műsor házigazdája, kinek büszkén újságoltam, hogy - vele együtt - már több, mint 20 embert sikerült megszólaltatnom a műsorban. Ráadásul, mint megtudtam, jövő héten szombaton, augusztus 28-án délután 16:00 órától közönségtalálkozó lesz a Fonóban -  a Fonó nagyszínpadáról jelentkezik "Szombat délutáni Kultúrkoktél" című műsorunk, melynek Hallgatói adták az ötletet néhány hete, hogy legyen egy interaktív közönségtalálkozó. Az ötletelést tett is követte, a műsor készítői, Horváth László Tibor és Weisz Iván barátunk meg is szervezték, a Fonó pedig lehetővé tette - ezúton is köszönet érte. Így adódik a lehetőség, hogy Törzshallgatóinkat, illetve jónéhány - akár újdonsült - Hallgatót is megszólaltassak a műsorban, és megkérdezzem őket, mi a véleményük a Rádióról, mióta, és miért tartják érdemesnek hallgatni a Civil Rádiót.

Érdekes, izgalmas  kihívás lesz... :)))

Most is zajlik az élet a Civil Rádióban, épp itt ülök a stúdióban, a már meglévő interjúkat hallgatgatom vissza, és idő közben elkezdtem a Születésnapi  Jubileumi műsor előkészítését is, vagyis  a már meglévő anyagok vágását.

Még délután - mielőtt ide értem volna, telefonos munkám után - egy újabb kezelésen voltam, már egyre közelebb a gyógyulás. Nem sokkal háromnegyed három előtt értem a Péterfy Sándor utcai Kórházba, ahol szerencsére nem kellett várnom, mivel épp senki sem volt előttem, így már három körül végeztem is, majd irány a Civil Rádió stúdiója, ahová nem sokkal négy előtt szerencsésen megérkeztem, épp, mikor hatalmas vihar készült - le is csapott rendesen, és vagy jó fél órán keresztül éjszakai sötétség, villámlás, mennydörgés, ám szerencsére ez idebent már minket egyáltalán nem zavart. Eddig két újabb kedves Kollégám adott interjút a készülő Jubileumi műsorba, egyikük Havasréti Pál, a Téka Zenekar egyik tagja,  aki több éve népzenei műsorokat készít, jelenleg minden héten pénteken déli 12:00 órától hallható, "Zeng a lélek" címmel, majd őt Elekes Irén Borbála követte, aki 1999-ben került a Civil Rádióba, amikoris egy szerencsés véletlennek köszönhetően egy nőkről, a női egyenjogúságról szóló műsorba hívták vendégként - ám a beszélgetés olyan jól sikerült, hogy itt maradt a csapatnál, és azóta is együtt készít műsort Thun Évával, aki most egyéb elfoglaltság miatt nem tudta tiszteletét tenni, de remélhetőleg mihamarabb lesz rá alkalom, hogy vele is egy jót beszélgessünk. Jelenleg pedig egy drogprevencióval foglalkozó műsor hallható, mely mindössze négy hónapja indult, ám nagyon ígéretes, készítői: Fülepi Henrietta és Balogh Viktor, de időnként több fiatal is csatlakozik csapatukhoz, műsoruk címe: "Életfa". Műsoruk este nyolcig tart, s ha minden jól megy, akkor még Heniékkel is készül egy rövid interjú ma este.

E hét hétfőn is, szerdán is és pénteken is egy-egy újabb és újabb kezelés, kötözés - de szerencsére már egyre kisebb és kisebb felületen. A Doktor Úr - valahányszor meglát - minden alkalommal jó hírekkel szolgál, vagyis haladok a gyógyulás útján.

Ma pedig megünnepeltük Kata Hugom 22. születésnapját, amely egyébként holnap, augusztus 16-án lesz. Egész pontosan 1988. augusztus 16-án, hajnal háromnegyed kettőkor történt a csoda - azóta sem felejtem el. Amikor Édesapám második felesége, Ági - mert hogy szüleim 1981-ben elváltak, és Édesapám 1982-ben újra megnősült - harmadik közös gyermekükként, két fiú féltestvérem után egy kislánynak adott életet. Egy Huginak, aki számára én vagyok A BÁTYUS. Na nem, mintha a másik kettővel nem jönne ki jól, de valahogy a 12 és fél év korkülönbség. Úgy látszik, talán ez lehet az oka annak, hogy ennyire ragaszkodik hozzám.  Hugom sokat dolgozik, egy - elektromos alkatrészeket összeszerelő - üzemben, sokszor még hétvégén is - így történt ezen a hétvégén is. Ma is dolgozott, reggel hattól délután kettőig. Ráadásul az időjárás kedvezőtlenre, viharosra fordult, s bár Budapestet szerencsére az előre megjósolt nagy vihar elkerülte, az ország középső részén komoly károkat okozott. Délelőtt még  beszéltünk telefonon, mondtam is neki, hogy esőkabátot feltétlen hozzon magával, miután mondta, hogy munka után még hazamegy lezuhanyozni. Szerencsére azonban erre nem volt szükség.

Nem sokkal délután fél négy után érkezett, természetesen finom ebéddel, lecsóval vártam, hozzá sajttal töltött rántott pulykamell - kell ennél finomabb vasárnapi ebéd? Azt hiszem, nem.

Szülinapi ajándékként   pedig egy bordó blúzt kapott tőlem.

Remekül éreztük magunkat, mostanában ritkán találkozunk, így olyannyira belemerültünk a nagy mesélésbe, beszélgetésbe, hogy már ste fél tíz felé járhatott az idő, mikoris Hugom haza indult. Szerencsére nem lakik messze, csak a 3-as metróval kell mennie Újpest Központig, de - ahogy ilyenkor szokás - megígérte, hogy rögtön felhív, ha hazaér. Szerencsére ez meg is történt, vagyis visszajelzett MSN-en, nem telefonon hívott fel. De azóta is még fent vagyunk, és még most is jót beszélgetünk... :)

Örülök a gyógyulásomnak, de sokkal inkább annak, hogy sikerült örömöt szereznem Hugomnak.

Mozgalmas hétvége volt a mostani.

Péntek délután munka után ismét kezelésen voltam, szerencsére nem voltak előttem, így hamar sorra kerültem. A Doktor Úr ezúttal épp osztályon  volt, így ezúttal orvos nem látott, de a Nővér bíztató hírekkel szolgált.  Már nem sokkal négy előtt hazaértem, és folytattam jubileumi születésnapi műsorunk szervezését, készítését, hiszen mostanra már 18 Kollégám adott egy-egy rövid interjút, és a további szervezés is jól alakul, eddig mindösszesen két Kolléga jelezte, hogy nem érzi magát alkalmasnak a magáról való mesélésre, interjúra, ezért ő inkább kimaradna ebből a műsorból. Fájdalommal, de természetesen tiszteletbe tartva döntésüket, tudomásul vettem azt.

Szombat délelőtt Édesanyámékhoz mentem. Hálám jeléül, noha tudom, nem azért segítettek a lakásfelújításban, de mégis úgy éreztem, illik megköszönni segítségüket, egy üveg félédes borral kedveskedtem nekik, Édesanyám pedig egy finom ebéddel, héjában sült krumplival és sült pulykával, na meg persze hozzá tejfölös uborkasalátával  várt engem.

Mára pedig - még múlt héten péntek este - apai Nagymamám hívtam meg, egyrészt azért,  mert már  vagy egy hónapja nem találkoztunk, másrészt pedig azért, hogy eldicsekedjem beju szépen felújított lakásommal. Igen, most jut eszembe, hogy utoljára július 11-én  vasárnap találkoztunk, akkor én voltam nála, ő készítette rólam rövid bemutatkozásomnál látható képet mobiltelefonommal. Nagymamám nem győzött betellni a szép lakásom látványával, na persze az is igaz, hogy már egyébként is régen volt nálam.  Látogatásának érdekessége pedig az volt, hogy ő kedveskedett nekem, s hozott  mindenféle finomságot, rántott csirkét, fasírozottat olajban pirított barna rizzsel, ami az ő egyik specialitása. 

Mostanában pedig három jeles nap is van családomban és baráti körömben. Elsőként egy kedves Barátom, Berta   - akivel 2003. december 17-én ismerkedtem meg személyesen egyik kedvenc zenekarunk, a Crystal  koncertjén budapesten, az Old Man's Pubban -  ünnepelte névnapját, augusztus 6-án pénteken, majd 10-én  egyik öcsém, Lőrinc ünnepli névnapját, 16-án pedig Kata hugomnak lesz születésnapja, ezúton is sok-sok boldogságot kívánok Nekik nagy szeretettel.

Ma egy igazán remek napot tudhatok, tudhatunk magunkénak Barátaimmal, Kollégáimmal. Délután 16 - 20 óra között folytatódott 15. születésnapi műsorunk elkészítése - ezúttal négy kedves Barát, Kolléga  mesélt magáról és a Civil rádióhoz fűződő kapcsolatáról. Jóval több emberre számítottam, de volt, aki nem tudott eljönni, olyan is volt, aki megfeledkezett róla, de később - miután felhívtam telefonon - bejött a stúdióba, olyan is volt, akivel augusztus második felében tudok majd interjút készíteni, akkor tud majd bejönni. Így volt némi várakozási idő, amely alatt elkezdtem újrahallgatni a már elkészült felvételeket, és kidolgozni a műsor szinopszisát.

Nem sokkal 17 óra után  Németh "Nyiba" Sándor érkezett, aki közismert sportoló, olimpiai-, világ- és európabajnok-helyezett szabadfogású birkózó1970. óta  aktív sportoló és emellett zenész, dobos, gitáros, zeneszerző, szövegíró, énekes. Több nemzetközi mérkőzésen vett részt, zenei pályáját tekintve szintén sikert sikerre halmoz, több magyar legendával dolgozott, dolgozik együtt. Dalait olyan énekesek éneklik, mint Keresztes Ildikó, Vikidál Gyula, Varga Miklós, és olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint a 2005-ben elhunyt Pásztori Zoltán, a legendás Illés Zenekar dobosa, vagy a Korál gitárosa, Fischer László. Műsorát ma páratlan héten vasárnaponként dléután 17 órától hallhatják Hallgatóink, "Élő  legenda - Őskövület" címmel. E műsorba neves sportolókat, zenészeket, közéleti személyiségeket, méltán elismert embereket hív meg, és készít velük mélyinterjút, közben pedig felcsendól néhány saját szerzeménye, dala és verse is.

Sanyit követően Ferenczi Tünde érkezett, aki mindössze 1 éve készít műsorokat nálunk,  szerencsés véletlennek köszönhetően került kapcsolatba Rádiónkkal, mivel főállásban a Transparency International-nál dolgozik, amely servezet fő tevékenysége a korrupcióelleni tevékenység.    Szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a Szervezet és a Civil rádió egymásra talált, és ettől kezdve a Szervezet is képviseltette magát az által, hogy Tünde  közéleti, gazdasági műsort kezdett el készíteni, mely műsor páros hét hétfőnként 17 órától hallható "Fehérítő"  címmel.

Tündét Szigeti Márton technikus Barátunk követte, aki 2008-ban szerencsés véletlennek köszönhetően találkozott Silviussal, akivel jó barátságba kerültek, rajta keresztül került hozzánk. Marci aktívan zenél, klarinéton és gitáron játszik, így őt elsősorban a hangtechnika érdekli - így inkább technikusi tevékenységre vágyott, és azóta is hangmérnökként dolgozik nálunk, időnként persze azért készít egy-egy rövid interjút, riportot is, főképp szerda reggeli műsorainkban, de főképp az adás keverésében vesz részt.

Végezetül, de nem utolsó sorban Demeter Judit, a Nemzeti Galéria PR munkatársa érkezett, aki múzeológusként, egy 1995-ben maga és munkatársai által alapított Sajtókávéház kapcsán került a Civil Rádióba, mivel munkájukra felfigyelt Berek Péter, a Rádió egyik alapító tagja, aki már akkor is készített, és azóta is készít kultúrális programajánlókat, s Judit, mivel már akkor is PR munkatársként dolgozott, rendszeresen adott interjút, kiállítás-ajánlókat a Civil Rádiónak.

A mesedélután este nyolcig tartott,  majd haza indultam.

Közben idehaza nagy meglepetés ért: mialatt én egész nap dolgoztam, délelőtt  a call centerben, délután a stúdióban, Édesanyámék idehaza lakásom gangra néző bejárati ajtaja körüli homlokzatát szép világossárgára festették, feltéve a koronát a lakásfelújításra. Igazán jó érzés volt hazajönni, ráadásul én - szerencsés ember lévén - két othonnal is dicsekedhetek, egyik - hát persze - hogy a Civil Rádió.

zabadfog

Ma délután munka után egy újabb kötözés - és már határozottan a gyógyulás útján. Már-már egyre inkább erős viszketés, és sokszor úgy érzem, mintha egy mázsás súlyt cipelnék jobb lábamon, vagy olykor-olykor, mintha valaki állna rajta. A Doktor Úr szerint ez már határozottan a gyógyulás jele.

Négy óra körül értem haza, majd idehaza folytattam születésnapi műsorunk előkészítését, szervezését. Még kedden este legalább 40 Kollégámnak küldtem köremailt műsorötletemről, a műsorba szánt interjúbeszélgetések felvételére szánt stúdióidőpontokról. Mára pedig tizen válaszoltak, elfogadták meghívásom, és többségükkel sikerült időpontokat is egyeztetnem, néhány Kollégám pedig azt ígérte, majd még egyeztetünk, mert még pontosan nem tudta, mikor ér rá, de közeli választ ígért.

Este 20:00 órakor kezdődő "Fillagória" műsorunkban pedig meghallgathatták Hallgatóink Preszl Éva Kolléganőnkkel múlt hét kedden készült interjúbeszélgetésünk, melyben az Életrevaló Egyesületről, anak tevékenységéről, a drogprevencióról beszélgettünk a közelgő Szigetfesztivál kapcsán.

Ma délután újabb kezelés - de már közel sem volt olyan fájdalmas, mint a múlt héten, sőt, ez már nem is annyira fájdalom, mint inkább jól eső viszketés, amely már egyértelműen a gyógyulás jele. A biztonság okáért azért ma még kaptam egy kis kötést, bár már korántsem akkorát, mint eddig, ez inkább csak egy kis vazelines fedőkötés volt, hogy még gyorsabban regenerálódjon a bőr jobb lábfejemen. Így hát már sokkal boldogabban jöttem el a Kórházból, már csak azért is, mert annak tudatában jöttem el, hogy ma is jónéhány kedves Baráttal, Kollégával találkozhatom a Civil Rádió stúdiójában, mivel ma folytatódott születésnapi műsorunk készítése.

Délután 16 és este 19 óra között négy kedves Kollégám érkezett, hogy meséljen magáról, a Civil rádióval való kapcsolatáról, műsorairól. Elsőként Géczi Gábor érkezett, akit Hallgatóink főképp könnyűzenei-, azon belül is rocktörténeti műsorainkból ismerhetnek. Ilyen a hétfőn reggelenként, 9 órától hallható "Hangképcsarnok", melyben új idők új dalait mutatják be, na persze az "új idők" az 1960-as éveket, a beat-korszak kezdetét jelentik, vagy a páros héten vasárnaponként délután 14 órától hallható "Forgószínpad", melyben neves művészek, színészek életét dolgozzák fel, de jó pár évvel ezelőtt a Rolling Stones Zenekar történetét is feldolgozták, a 2004-2005. nyarán hallható 10 részes sorozat alapjául egy, a Zenekar történetét feldolgozó könyv szolgált. Gábor valamikor a 2000-es évek elején, 2001-2002 tájékán ismerkedett meg a Civil rádióval, mivel jóbarátja Radó László Kollégánknak, akivel gyakran beszélgettek a múlt század rockzenéjéről, s Laci meg is íhvta őt egyik műsorába. A kezdeti  barátságból, vendégeskedésből később komoly munkaviszony, csapatmunka alakult ki, s ma már szinte csak együtt készítenek műsort, harmadikként Kalmár László Kollégánkkal, aki viszont a könnyűzenei műsorok mellett túrisztikai műsorokat is készít.

Gábort követően Dr. Sulyok Anna érkezett, aki idén tavasszal jogi diplomát szerzett, azóta főállásban jogászként dolgozik. Ezt megelőzően azonban, még 2007. őszén újságíró iskolába jelentkezett, s emellett szerette volna magát kipróbálni a rádiózás területén is, kereste azokat a lehetőségeket, ahol komoly szakmai gyakorlatra is szert tehet, míg végül véletlen találkozás hozta össze őt Hajós Verával, a Civil Rádió Kuratóriumának, illetve a Rádió  egyik alapító tagjával, aki saját műsorainak készítése mellett újonnan jelentkező önkénteseknek is segít a rádiózás elsajátításában.

Annát Deseő Csaba hegedűművész követte, aki anak idején a Magyar Álami Hangversenyzenekarban is játszott, majd az 1990-es évek végén, miután kivált a Zenekarból, egyre inkább a jazz felé húzott, mára már több szólóanyaga is napvilágot látott. Az 1990-es évek közepén a Magyar Rádió bizonyos műsoraiban is dolgozott zenei szerkesztőként,  mint külső munkatárs. Még az 1960-as években, egy koncerturnén vett részt az imént említett Zenekarral Londonban, amikoris találkozott a BBC egyik magyar származású munkatársával, Pallai Péterrel, aki az 1980-as évek végéig nem térhetett haza Magyarországra, mivel az 1956-os forradalomban ellenzékinek, vagyis népfelkelőnek számított, ezért disszidálásra kényszerült. A BBC több tudósítást is készített a londoni koncertturnéról, melynek során Csaba és Péter szoros barátságba kerültek egymással, így nem volt kérdés, hogy miután Péter az 1990-es évek elején már Magyarországon rádiózott, és később a Civil rádióban is elkezdett műsorokat készíteni, magával hozza, mint jóbarátot. Emellett Csaba azért is tartja fontosnak, hogy a Civil Rádióban készíthet műsorokat, mert - ahogy ő fogalmazott - a jazz manapság réteg műfaj, sajnos egy kézen meg lehet számolni, hány magyar rádióadó játsza ezt a műfajt. Régen a közszolgálati rádióban sok ilyen műsor volt, mára már egyre kevesebb, annak viszont örül, hogy a mi rádiónk ezt felvállalja.

Csabát Rádiónk Főszerkesztője, Pogány György követte, aki akkusztikából diplomázott, tehát profi hangmérnök, több évtizedig dolgozott a Magyar Rádióban, és egyetemista társai közt van a Civil Rádió néhány alapítója is. Így kezdetektől fogva támogatja, segíti a Rádió fejlődését, működését, 2008. februárja óta pedig a Rádiónk Főszerkesztője.  Sokunkkal együtt ő is úgy érzi, a Civil Rádió ma a legsokoldalúbb hazai közösségi rádió, sőt, nem csak a közösségi-,  hanem egyáltalán az összes rádió közt, mivel a közszolgálatiak a napi politikai élet befolyása alatt állnak, a kereskedelmiek pedig csak az ugynevezett "celebvilágot", vagyis a világ egy szeletét ragadják ki, azon embereket, akik egy-egy adott pillanatban, vagy akár csak öt percig  érdekesek az emberek számára - míg a Civil Rádióban sokfajta vélemény, sokféle ember helyet, megszólalási lehetőséget kap, Hallgatóink azon értelmiség, akik mindenféle véleménnyel szemben toleránsak, sokmindenre nyitottak.

A mai négy érdekes és tanulságos beszélgetést követően nem sokkal este fél nyolc után végeztem, miután volt néhány kollégám, akivel korábban ugyan mára beszéltük meg az interjút, de egyéb elfoglaltságaikk miatt lemondták, és e hét csütörtökre kértek újabb időpontot. Ez alatt Anna, Magyar Ádám és Ügyvezetőnk, Cserháti Ákos  kint a szerkesztőségi  szobában beszélgettek, illetve készültek elő néhány soron következő műsorral - épp ekkorra végeztek ők is. Ádám kocsival jár dolgozni, a Moszkva tér közelében lakik, így mindnyájunkat elvitt a Moszkva térig, majd onnan Anna, Ákos és én a 2-es metróval jöttünk a belváros felé. Anna és Ákos a Keleti pályaudvarig utaztak, én az Astoriánál leszálltam, így már nyolc óra után pár perccel itthon voltam.

Köszönet a mai napért azoknak, akikkel ma együtt lehettem!

Köszönet a Sorsnak, hogy egy újabb nappal és újabb derék Baráttal ajándékozott meg!

Pénteken újabb kezelésen voltam jobb lábfejemmel - ám mostanra szerencsére kezelőorvosom már jó hírekkel szolgált. Szerinte ugyan a vártnál lassabb a gyógyulás, de most úgy áll a dolog, hogy a jövő héten hétfőn az utolsó kötözésre lesz szükség, vagyis a jövő héten már lekerülhet a kötés. Természetesen utókezelésre ezután is szükség lesz majd, de azt még pontosan nem lehet tudni, mennyi ideig tart, két-három hét is lehet.

Ma pedig Gyömrőre látogattunk anyai Nagyszüleimhez, akik 2003. áprilisa óta a Harmónia Idősek Házában laknak, idős korban biztonságot jelentő környezetben. Két évvel később pedig apai Nagymamám nővére is oda költözött.

Szerencsére óránként megy busz a budapesti Árkád Bevásárlóközpont mellett lévő buszvégállomásról, az Örs Vezér teréről. Mi rendszerint a 9:45-kor induló busszal szoktunk menni hétvégén, ma sem történt ez másképp, délelőtt fél tízkor találkoztunk Édesanyámmal az Örs Vezér téri végállomáson, s mivel az út rendszerint - ha csak nem kell sokat várni a gyömrői vasútállomás előtt lévő sorompónál - 55 perc, így már háromnegyed tizenegy előtt odaértünk, mivel ma szerencsére nem kellett várni a sorompónál. A mai látogatásunk nem csak egy - amolyan szokásos - vasárnapi  látogatás volt, hanem annak apropóján is meglátogattuk Nagyszüleim, hogy Nagymamám is Judit, így Édesanyámmal együtt ő is pénteken ünnepelte névnapját. Apai Nagymamám nővérét pedig Zsuzsának hívják, ő pedig augusztus 11-én tartja névnapját, mivel a rokonságban szinte mindenkinek nyáron van a születés-, vagy a névnapja.  Természetesen délután őt is meglátogattam, mindhármuknak egy tábla tejcsokoládéval kedveskedtem.  Az idő remek volt, a múlt hét végén esővel érkezett lehülést követően mára visszatért a szikrázó napsütés, a hőség.

Egy késő délutáni, onnan  fél ötkor induló busszal jöttünk haza.

Túl egy újabb nehéz napon...

Délelőtt, nem sokkal tíz óra előtt - meglepetésre, de nagy örömömre - Édesanyám jött fel hozzám, kíváncsi volt, hogy vagyok, s ha már erre járt, hozott otthonról egy kis házi készítésű, pácolt húst  főtt krumplival, ebédre. Nem sokkal 11 után együtt elindultunk, én délre újabb kezelésre voltam berendelve.  Mondtam a Doktor Úrnak, hogy most úgy viszket jobb lábfejem, hogy szinte a falat tudnám vakarni. A Doktor úr délelőtt megvígasztalt, hogy ez már a gyógyulás jele, gyógyulófélben van, csak lassan. 

Este pedig Skype-on felhívtam apai Nagymamám, akivel  közel egy órát beszélgettünk. Mivel elfoglaltságaim miatt sajnos csak ritkán, havonta egy-két alkalommal találkozunk személyesen, ilyenkor jól esik néha kibeszélni magunkból az elmúlt hetek történéseit, problémáit. Most viszont meghívtam őt jövő vasárnapra, augusztus 8-ára, mert az utóbbi alkalmakkor mindíg én mentem hozzá, ő már régen volt nálam - viszont mostt itt a remek alkalom, például, hogy eldicsekedhessek szépen felújított, linóleumozott  lakásommal.

Beszélgetésünket követően pedig Édesanyám hívtam telefonon, aki - lévén Judit -  július 30-án ünnepli névnapját anyai Nagymamámmal együtt, akivel viszont most vasárnap találkozom. Ezúton is  sok boldog névnapot kívánok Nekik is, és minden kedves Judit nevű Ismerősömnek, Barátomnak, Kollégámnak sok-sok szeretettel!

Mozgalmas - hogy stílszerűen fogalmazzak -  életrevaló nap volt a mai

Még a múlt csütörtökön, a Preszl Éva Kolléganőmmel történt beszélgetés keltette fel érdeklődésem Éva munkája iránt, mivel Éva arról is mesélt -  igaz, az interjúban csak  utalt rá, de a felvételen kívül -, hogy főállásban a budapesti Alföldi úti Hajléktalanszálló Intézményvezetője, önkéntesként pedig az Életrevaló Egyesület vezetője.  Az Egyesület működése felkeltette érdeklődésem. Különféle drogprevenciós tevékenységgel foglalkoznak, különösképpen a leginkább veszélyeztetett korosztály, a 18 - 35 év közötti fiatalok számára szerveznek előadásokat, drogteszteket.

Ekkor, vagyis múlt csütörtök délután pattant ki fejemből az ötlet, hogy soron következő, augusztus 4-i "Fillagória" adásunkban erről szeretnék műsort készíteni, vagyis egy rövid interjút kértem Évától, viszont mivel Éva eléggé elfoglalt, és az Egyesület - ahogy 2002. óta minden évben -, idén is képviselteti magát az augusztus elején megrendezésre kerülő Sziget Fesztiválon, és Éváék erre készülnek, ezért nem tudta vállalni az élő stúdióbeszélgetést, de szeretettel meghívott ma délelőttre főállású munkahelyére, a  Hajléktalanszállóba, irodájába.  Délelőtt 9 órára beszéltük meg a találkozót, szerencsésen oda is értem, egészen pontosan a 28-as villamos Teleki téri megállójában találkoztunk, mivel Éva is ekkorra érkezett munkahelyére. Ő Kőbánya felől, én pedig a Blaha Lujza tér felől érkeztem a villamossal, így a Blaha Lujza tér felől érkező villamos megállójában találkoztunk. 

Éva sokat mesélt magáról, többek között, hogy eredetileg gyógypedagógus végzettsége van, rajztanárként végzett, és már akkor elhivatottságot érzett a hátrányos helyzetű fiatalok segítésére, később szociológiát is tanult. Az Egyesületet 10 munkatársával hozta létre valamikor az 1990-es évek elején, köztük olyan munkatárssal is, aki sajnos ma már nem él. Közben ismerettség lévén - mivel szociológiával is foglalkozott - bekerült az Újpesti Családsegítő Központba, ahonnan - szintén ismerettség útján - 2002-ben az Alföldi úti Hajléktalanszállóba, melynek ma vezetője.  Az Egyesület székhelye Éva magánlakása.   Sok hasznos és érdekes információval lettem gazdagabb, s lehetnek gazdagabbak azon Hallgatóink, akik meghallgatják majd jövő hét szerdai, augusztus 4-i "Fillagória" műsorunk.   A beszélgetést hétvégére, legkésőbb szombatra fogom tudni megvágni, természetesen ezután Évának is küldök belőle egy példányt a vágott interjúból,  hogy felkerülhessen majd az Egyesület honlapjára is.   

Nagyjából 10 óra után pár perccel végeztünk az interjúval, mely után a Péterfy Sándor utcai Kórházba igyekeztem, mivel ma újabb kezelésre kellett mennem. Szerencsére 11 órára már oda is értem, és mivel csak egy beteg volt előttem, ne sokkal fél tizenkettő előtt végeztem. A kötözést végző nővér mosolygott, miközben mondta, hogy a gyógyulás útján vagyok, mostmár szemmel látható a javulás - ugyanakkor megvígasztalt, hogy az égő, viszkető érzés ilyenkor teljesen természetes. Arra irányuló kérdésemre, hogy meddig kell még kötözni, csak annyit mondott, hogy ezt pontosan nem lehet megjósolni, lehet két hét, de akár még három is. MAjd meglátjuk...

A kezelést követően még volt időm hazajönni megebédelni, így ezzel is megspóroltam a  munkahelyi ebéd költségeit, majd  irány a munka, délután 2-től este 8-ig.

Túl vagyunk a XXI. század első évtizedén. Hamarosan minden analóg jelforást, így a rádiót is felvált a digitális technológia, illetve az ezen alapuló készülékek, így például a  különböző rádiókat is egyre inkább már az interneten hallgathatjuk. Ilyenformán egyre inkább megszűnik a "rövidhullám", vagy "ultrarövid hullám", a "körzeti-, vagy kisközösségi rádióadó" fogalma, hiszen a világháló segítségével bárhol a világban hallható egy-egy rádió műsora, így például a Civil Rádió műsora is. Vannak olyan Kollégáim, akik olykor-olykor még Kelet-Ázsiából is kapnak műsoraikkal kapcsolatos visszajelzéseket. Ennek ellenére azért még szép számmal létezik analóg, földi sugárzású adó, ám ezek frekvenciaengedélye idővel lejár - így a Civil Rádióé is, 2012-ben. Az Internettől függetlenül szeretnénk újra megpályázni a 98 MHz-es frekvenciát, ám mivel nyakunkon a bűvös határidő, Szerkesztőbizottságunk, illetve tágabb értelembe vett kis csapatunk gyakran tűzi napirendjére, hogyan tovább...? Egyre gyakrabban gondolkodunk el azon, hogyan kellene minél szélesebb nyílvánossághoz eljuttatni a Civil Rádiót, hogy minél többen megismerjenek minket, hogy amikor majd arra kerül a sor, akkor támogasssanak is minket abban, hogy megnyerjük a 98-as közösségi frekvenciára kiírandó pályázatot. Éppen ezért néhány hónapja, egészen pontosan 2010. májusában merült fel bennem az ötlet, hogy a Világ leglátogatottabb közösségi portálján, a Facebook-on létrehozzak egy közösségi oldalt  a Civil Rádió Hallgatói és Támogatói számára. Elhatározásom tett is követte, és 2010. május 15-én, egy esős szombat délután, nem sokkal 16 óra után  létre is jött, s el is indult az oldal, ma pedig átléptük a bűvös százast, vagyis immár százan csatlakoztak ehhez az oldalhoz, melyért ezúton is szeretném köszönetem és hálám kifejezni mindazoknak, akik ezt tették, és kérni mindenkit, aki még nem tette meg, de már olvasott, vagy hallott erről az oldalról, csatlakozzon! A Facebook-on bármely ergisztrált felhasználó, a keresőbe beírva: "Civil Rádió - FM 98" el is érheti az oldalt, amely mindjárt elsőként, és egyedüliként jelenik meg a találati listában, a Civil Rádió logójával, azután pedig nincs más hátra, mint like-olni, vagyis a "Tetszik" gomb megnyomásával bárki csatlakozhat, aki kicsit is magáénak érzi a civil környezetet, a civil szférát érintő legalapvetőbb, hétköznapi problémákat, vagyis az élet mindennapjait, azt az emberi közösséget, amelynek ő maga is tagja.

Július  27-én pedig egyik kedvenc zenekarom, a Zanzibar énekesnője, Terecskei Rita ünnepli születésnapját, aki a Zenekar megalakulása előtt utcai járőrként dolgozott Cegléden, mégnem egyszer, 1999. január 2-án egy közúti elllenőrzés során két srácot igazoltatott, aki - mint utóbb kiderült - Sidlovics Gábor és Nagy Gábor, akik épp egy utószilveszteri éjszaka után tartottak hazafelé, akik már akkor is  játszottak különböző rockzenekarokban, ám akkor egy új, közös zenekar alapításán törték a fejüket, épp énekesnőt kerestek.   Meg is kérdezték Ritát, hogy volna-e kedve hozzá, majd néhány dalt adtak át neki kazettán, amelyeket Rita másnapra tökéletesen meg is tanult - elkezdődtek hát a közös gyakorlások, az első próbák... Valahogy így kezdődött... Lám, mire jó egy közúti ellenőrzés? Ha ez nem történt volna meg, akkor ez a kép sem készülhetett volna egy 2006. június 2-i, pénteki, a Ceglédi Városi Sportcsarnokban tartott koncerten, és egyáltalán, kinek a koncertjén is lettünk volna ott Barátaimmal? Hiszen akkor most nem lenne az egyik, Magyarországon méltán  közkedvelt, ha nem a legközkedveltebb rockzenekar, a Zanzibar sem.  És ha ez úgy lenne, vagyis ők nem lennének, akkor most nem gratulálhatnék születésnapja alkalmából Terecskei Ritának sem - de szerencsére a Zanzibar 11 éve létezik, így most van alkalmam sok boldogságot kívánni Neked, drága Rita, születésnapod alkalmából, mindehhez millió baráti ölelés, puszi, és ami a   leginkább fontos, hogy egészség legyen!

Mindezt pedig so-sok szeretettel.

Az elmúlt hétvégén a felújítás finishéhez érkeztünk Nagybátyámmal.

Július 24-én szombaton Péter mér pontban reggel nyolckor ideért, hogy a hátralévő munkákat, a mellékhelységek linóleumozását és a bejárati ajtó festését is be tudjuk fejezni a hétvégén. Nem sokkal fél kilenc után Édesanyám is megérkezett, ekkor még javában tombolt a kánikula, bár az előző napokhoz képest már korántsem volt annyira meleg. 

Délutánra gyakorlatilag szinte mindeknnel készen voltunk - Péter még egy új konyhaasztalt is készített nekem, mivel a régi már kissé megviselt volt, alaposan megszolgálta az elmúlt tíz évet -, kivéve a bejárati ajtóval, és a  fürdőszobára várt még egy kis csinosítgatás vasárnapra. Ha már vadonat új linóleum, akkor - úgy gondoltuk - csempe is dukál mellé, Édesanyámnak volt még egy pár darab maradék fehér csempéje, éppen annyi, amennyi kellett, így az került fel  a falra, a fürdőkád alá még vasárnap, még egy dobozzal volt belőle, Péter még szombat este , mikor Édesanyám hazavitte kocsival, betette kocsijába, hogy vasárnap már egyenest ide tudja hozni.

Így is történt, vasárnap délelőtt hozzá is látott, de még előtte a bejárati ajtót mázolta le először, hogy estére zárható legyen, már csak azért is, mert az időjárás közben változékonyra, csapadékosra fordult. Vasárnap szinte egész nap langyos eső esett, de szerencsére ez egyáltalán nem volt akadály, mivel a folyosó feletti tető elég hosszú ahhoz, hogy nem esik be az eső a folyosóra. Ezalatt nekem kötözésre kellett mennem, mivel pénteken a Doktor Úr vasárnapra rendelt vissza, de mivel vasárnap csak ügyeleti ellátás van, így én már reggel nyolcra odamentem, s nem sokkal tíz óra előtt értem haza, mikor már Édesanyámék javában dolgoztak nálam.

Délután 3 órára mindennel el is készültünk, Péter, miután egész héten dolgozott, hogy kicsit legyen ideje kipihennie heti fáradalmait, hazament, mi pedig hozzáláttunk a takarításhoz, ablaktisztításhoz, függönymosáshoz - este kilenc óra körül végeztünk.  Mondam Édesanyámnak, hogy aludjon nálam, majd hétfőn reggel együtt elindulunk, amikor a kezelésre kell mennem, mivel vasárnap az ügyeletes nővér csak fedőkötést tett jobb lábfejemre, és hétfőre rendelt vissza, amikor a Főorvos Úr bent lesz.

Ma reggel tehát fél nyolckor ébresztő, majd nem sokkal nyolc után elindultunk, Édesanyám haza, én pedig a kezelésre. Szerencsére jobb lábfejem szépen javul, de a biztonság okáért a Doktor Úr holnapra rendelt vissza újabb kötözésre. Szerencsére, mivel senki sem volt előttem, már délelőtt 10 körül itthon voltam.

Délután pedig irány a munka, mert kéthetes szabadságom véget ért...

Ezúton is hálával és köszönettel tartozom Édesanyámnak és Péter Nagybátyámnak, akik az elmúlt két hétben nagyon sokat segítettek...

Elképeztő kánikula tombolt ma országszerte, itt Budapesten is csaknem 35 fok volt a déli órákban. Eredetileg úgy volt, hogy Péter Nagybátyámnak sikerül mára szabadnapot kérnie munkahelyén, így elkezdhette volna nálam (és akkor már talán estére be is fejezhette volna) a mellékhelységek linóleumozását, ám egy sajnálatos eset miatt ez dugába dőlt, reggel fél nyolckor ugyanis telefonon behívták, mivel gondnokként dolgozik, és egy, a munkahelyük melletti utcában csatornázási munkákat végeztek, és az egyik munkagép elvágott egy működő vízvezetéket, amely miatt az épületük pincéjét elárasztotta a szennyvíz, úgyhogy azonnal intézkedni, szivattyúzni kellett. Nem sokkal háromnegyed nyolc után telefonált Édesanyám, hogy ne várjak rájuk, ma nem jönnek, majd holnap. Viszont hívott, hogy délután menjek át hozzá ebédre, ha végeztem az élő műsorral, mivel mai "Handycap" című műsorunk első részét én készítettem. 

Nem sokkal 11 után indultam a stúdióba, negyed egykor már bent is voltam, épp Szabó Zoli Kollégám készült a 13 órás Hírekre. Most azon ritka eset állt elő, hogy élőben olvasta be a déli Híreket, mivel egyébként rendszerint előre, 11 - 12 óra között kerül rögzítésre a délután 13 órás hírblokk, vagy a Független Hírügynökségtől  kapott felvételt használjuk.  Hol így, hol úgy - de fő a változatosság. Ma tehát a 13 órás hírblokkot élőben hallhatták Hallgatóink, majd azután következett "Handycap" című műsorunk, melynek első részében jómagam két telefoninterjút készítettem, mivel mindkét Interjúalanyom távol volt a stúdiónktól, egyikük hajdúböszörményi, másikuk pedig bár pesti, de egyéb elfoglaltsága miatt nem  tudta vállalni az élő adást, ám telefonon szívesen mesélt.

S hogy miről is volt szó? Elsőként Jakab Zsolttal beszélgettem, aki látássérültként 2009. Karácsonyán egy internetes társkereső szolgáltatást, egész pontosan egy integrált levelezőlistát hozott létre, melynek segítségével az otthonukból nehezebben kimozduló fogyatékossággal élő embertársaink találhatnak barátokat, ismerősöket, netán partnert. Zsolt is sokáig magányosan élt, nemrég találta meg élete párját, ezután döntött úgy, hogy másokon segít. Célja, hogy a lista segítségével az épek is jobban megismerhessék a fogyatékossággal élőket, éppen ezért e listára bárki csatlakozhat egy, a drusza01@freemail.hu címre küldött levélben írt kérelemmel. 

A következő telefonos interjúban egy kedves Sorstárssal, Reményik Lászlóval beszélgettem, aki köztudottan nagy természetjáró, 2003. szeptembere óta rendszeresen túrázik, kezdetben Kicsi nevű vakvezető német juhászkutyájával, majd kutyája elpusztulása után kutya nélkül is, baráti társasággal. GYakran járt különböző barlangokban is, de természetesen erdős terepeken is. Büszkén mesélt kutyája intelligenciájáról, hogy Kicsi milyen hamar megtanulta az egyébként a képzése során elsajátított városi- és a természetes környezet közti különbséget, hogy például a terepen már nem jelzett minden egyes emelkedőnél, ám miután a terep végére érve autóbuszra szálltak, majd visszaérkeztek a városba, a kutya ismét megállással jelezte az egyes járdaszigeteket, lépcsőket, mivel egyébként a vakvezető kutyáknak megállással kell jelezniük gazdájuk számára a szintkülönbséget, ha fel- vagy lefelé kell lépniük.   

Ezt követően, műsorunk második felében Horváth Laci Kollégám olvasott be néhány  aktuális hírt, többek között, hogy a Nem adom fel zenekar idén harmadik alkalommal szervez jótékonysági gálaestet, ezúttal idén november 21-én a Papp László Budapest Sportarénában, ezúttal a Quimby és a Lovasi András vezette Kiscsillag zenekarok közreműködésével. A koncert teljes bevételét pedig egy - a tervek szerint 2012-re elkészülő - Budapest, III. kerületi ökoház építésére fordítják, mely ökoház 8-10, fogyatékos  fő részére nyújt majd lakhatási lehetőséget, különálló apartmanokkal, illetve egy közös nappalival és konyhával. Az épület különlegessége lesz, hogy a működéséhez szükséges energiát önmaga termeli meg.

Műsorunk itt hallgathatjátok meg.

Nem sokkal műsorunkat követően, 14 óra után indultam Édesanyámhoz Újpalotára. A Fonótól a jó negyedórás séta a 173-as busz megállójáig ráadásul most még izgalmasabb volt, mivel út közben, nem messze stúdiónk bejáratától egy kedves Hölgy, akit, mint később beszélgetésünkből kiderült, Andreának hívnak, felajánlotta segítségét, hogy elkísér a buszmegállóig, mivel vidéki, és amúgyis az Etele téri VOLÁN busz-végállomása felé tartott. Beszélgetni kezdtünk, kérdezte, hol dolgozom, mivel foglalkozom. Természetesen a Civil Rádiót elsőként említettem, és csak futólag, pár szóban említettem azt, hogy egyébként főállásban egy pénzügyi cégnél dolgozom telefonosként, call centerben. Úgy tűnt, hogy Andreát is inkább rádiós munkásságom érdekelte, s ha már erről beszélgettünk, természetes, hogy szóba kerültek műsoraim is, hogy műsoraim gyakori témája a fogyatékosügy - na persze szerencsére nem csak ez. A buszmegállóba érve egy névjeggyel kedveskedtem neki, ő pedig ígérte, hogy amikor csak tud, hallgat minket, ha máshol nem, az Interneten.  Közben elment egy 173-as busz, sebaj, megérte várakozni, közben pedig tovább beszélgetni. Néhány perccel később aztán beállt egy 214-es busz, mögé egy 173-as, persze résen voltam, hogy kettős megálló, Andrea észre is vette, hogy a 173-as vezetője valóban ki is nyitotta az ajtókat, így szerencsére az ő jó szemének köszönhetően sikeresen el is értem a buszt.  Már félúton jártunk, amikoris a Keleti pályaudvarnál egy rendőr állította meg a járatot, és közölte a buszvezetővel, hogy terelés van, a Rendőrség az egész környéket körbekerítette, majd mutatta, merrefelé tudunk tovább haladni, és kerülni.  Akkor persze még csak találgattak az utasok, hogy mi történhetett. A busz a Lóvásár utca irányába megkerülte a pályaudvar épületét, a terelés miatt kialakult helyzetet amúgy is nehezítette a már lassan három éve tartó metróépítés, mivel a leendő 4-es metró első, Etele tér - Baross tér közötti szakaszának végállomását építik, így a pályaudvarnál eredetileg kialakított körforgalmi csomópont középső részét már vagy három éve  fa- és betonfallal kerítették körbe. Buszunk a Lóvásár utca bejáratánál az egyik - eredetileg - trolimegállóban állt meg a Keleti pályaudvari megállója gyanánt, majd a  Kerepesi út felé kerülve, a pályaudvar Dózsa György út felőli oldala előtt elhaladva tért vissza a Thököly útra, eredeti útvonalára.  Innentől már zavartalan volt a közlekedés.Nem sokkal fél négy után értem az újpalotai vásárcsarnok megállójába, ahol le kellett szálnom Édesanyámékhoz.

A Hír TV délután 17 órás Híradójából értesültünk először arról, hogy miért is vlt lezárva a Baross tér. Mint kiderült, a zuglói rendőrök közúti ellenőrzést végeztek, s egy sötétkék BNV-t szerettek volna ellenőrizni, amikoris annak vezetője megtagadta az igazoltatást, elmenekült, a rendőrök pedig üldözőbe vették, a Baross térnél  pedig lövéseket is leadtak rá, mire a járművezető elgázolta az egyik intézkedő zászlóst, aki a metróépítéshez használt egyik falnak csapódott, és a helyszínen életét vesztette.  Közben a többi rendőr tovább üldözte a Kerepesi úton tovább menekülő járművet, melyet az Örs vezér terén át, egészen a Bugacsi útig üldöztek,  végülis ott tudták elfogni vezetőjét és utasát. Így az Édesanyám által készített finom ebéd, rizseshús mellé - mit ne mondjak - akciófilmbe illő esemény is adódott.

Nem sokkal este hat után indultam hazafelé, csakhogy nem elég, hogy a Baross tér az autósüldözés miatti nyomrögzítés,  helyszínelés miatt még ekkor is le volt zárva, és a buszok még ekkor is a pályaudvart megkerülve közlekedtek, ráadásul buszunk épp a Lóvásár utca bejárata előtti kereszteződésben, pirosnál várt a zöldre, mikoris hátulról egy hatalmas csattanásra lettünk figyelmesek - belénk jött egy személyautó, állítólag annak vezetője nem vette észre a buszt. A buszvezető  két hátul utazó utast kért fel tanunak, minket pedig - jómagam amúgy is a legelső ajtónál lévő jobb első ülésen utaztam - leszállított, közben megkért egy hölgyet, hogy segítsen nekem, kísérjen át ahhoz a megállóhoz, ahol fel tudok szállni a  Belváros felé közlekedő buszra, mire a Hölgy közölte, hogy nagyon meleg van, és el fog késni a munkahelyéről, majd elszelelt, így magam feltalálva egyedül intultam át a Huszár utcai megállóba, s szálltam fel az egyik, Buda felé közlekedő járatra. Nem vlt lényeges, hányas járat volt, mivel az ott megálló valamennyi busz megáll a lakóhelyemhez legközelebb eső megállónál, az Urániánál. 

Hát mit ne mondjak, nem egészen ennyire kalandosnak képzeltem e mai napot, de szerencsére este hétre épségben hazaértem.  Természetesen első dolgom volt, hogy felhívjam Édesanyám, hogy elmeséljem  neki hazajutásom kalandos történetét...

Ma délben újabb kötözés, kezelés. Szerencsére azonban ma is jó hírekkel bíztattak, s mostmár annyira gyógyult jobb lábfejem, hogy már kisebb kötést kaptam, nem is az egész lábfejemre, csak felső részére és lábújjaimra, ráadásul a "piros paprikás" kenőcsöt is megúsztam, helyette gyógyszerrel átitatott gézlapot kaptam a még vizenyős sebekre.

A kezelést követően, úgy délután egy óra felé elindultam a stúdióba, mivel a nagy lábújjamra tett nyomókötés miatt jobb lábfejem, s ezáltal járásom kissé merevvé vált, vagy negyedórába tellt, míg a Péterfi Sándor utcai Kórház főbejáratától eljutottam a Huszár utcai buszmegállóig, ahonnan a 173-as busszal mentem Kelnföld Városközpontig. Onnan ismét egy jókora séta, vagy félórás gyalogút, ráadásul mindezt nehezítette, hogy az Etele út mindkét oldalán, a járda mentén útépítők dolgoztak, így egy-egy járdáról való lelépés, illetve egy-egy újabb járdára való fellépés már-már olymértékű akadálynak bizonyult, mint egy enyhén mozgáskorlátozott embernek. Azért nem sokkal fél három után beértem a stúdióba. A 2-es stúdió épp üres volt, így jutott idő még néhány telefonra, kisebb szervezésre, további Kollégák toborzására Születésnapi Műsorunkhoz.

Délután 16 - 20 óra között azonban nyolc kiváló Kollégával, remek Baráttal sikerült rövid, 10-15 perces interjúkat készítenem. Valamennyien őszinte elhivatottsággal, szeretettel beszéltek a Civil Rádióról, Rádiónkhoz való személyes kötődésükről, kapcsolataikról. Különösképpen egykori Főszerkesztőnk, Berek Péter, aki 16:14 és 17:00 óra közötti Csütörtök délutáni kultúrális programajnlóját követően, mint alapító tag,  hosszasan mesélt Rádiónk megalapításáról, arról, hogy az 1989-es rendszerváltást követően megalkotott Egyesületi Törvény lehetővé tette különféle civil szervezetek, egyesületek létrejöttét - ám akkoriban egyetlen hazai médium nem vállalta fel ezen egyesületeket, azt, hogy foglalkozzon velük, hogy hírt adjon tevékenységükről. Péter és jónéhány közösségfejlesztő Kolléga - köztük Péterfi Ferenc, Rádiónk egykori Elnöke - ezért érezte úgy, hogy szükségszerűvé vált egy olyan közösségi médium létrehozása, melyhírt ad a Magyarországon működő különféle egyesületekről. Na persze a Civil Rádió ma már azért szerencsére ennél jóval több.  Péteren kívül a mai alkalommal mikrofon elé ült, és mesélt még Abelovszky György, a jelenleg kedenként 18:00 órától hallható "Zenebatyu" című műsorunk szerkesztője, a korábban már említett Bíró Zsolt és műsorvezető társa, Kelemen Gábor, a csütörtök esténként 18:00 órakor kezdődő "Gospel Café" című műsorunk házigazdái, Preszl Éva és lánya, Takács Éva, a kéthetente péntek délután 14:00 órakor hallható "Szocio-panoráma" című műsorunk készítői, Bartha László, a hétfő esténként 21:00 órától hallható "Zenemalom" című világzenei műsorunk szerkesztő-műsorvezetője, és végezetül, de nem utolsó sorban Rádiónk műszaki vezetője, műsorkoordinátora, Magyar Ádám 

Folytatás augusztus 2-án hétfőn délután 16 - 20 óra között, mivel főállású elfoglaltságom is, illetve a nyári szabadságolások, a többi Kolléga egyéb elfoglaltsága is  így tette lehetővé a következő, Születésnapi műsorunkba készítendő interjúk  felvételének időpontjának meghatározását, természetesen hosszas egyeztetést, szervezést követően.

Köszönet Kollégáimnak, Barátaimnak a már eddig is nyújtott segítségükért, és azért, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a velük készült interjúkat vágatlanul közreadjuk - elsőként itt, de hamarosan "Fillagória" című műsorunk honlapján is.

Nem sokkal este nyolc előtt végeztem, majd egy kellemes esti séta a forró naplementében a 47-es villamos megállójáig, majd miután sikerült épp elérni a még bent álló 47-es villamost, már háromnegyed kilenckor itthon voltam.

Ma igazán kellemes napot köszönhetek a Sorsnak...

Délelőtt a már-már szokásos kezelés. A Doktor Úrtól szerencsére jó híreket kaptam. Jobb lábfejem látván megnyugtatásképpen közölte: "Annyira csúnya, amennyire ilyenkor kell, lassan bőrösödik..." - úgyhogy megnyugodtam. A biztonság okáért azonban most egy napra rendelt vissza, vagyis holnapra, újabb kötözésre.

Ezt követően nagyjából délre hazaértem, egy fínom ebéd következett, Édesanyám által hozott petrezselymes, héjában sült burgonya, sült csirkemellel tálalva.

Nem sokkal délután 5 előtt együtt indultunk el Édesanyámmal, mielőtt felszállt volna a hazafelé tartó buszára, elkísért engem az Albertfalva felé közlekedő  47-es villamos Astoriánál lévő megállójába, így már hat óra körül be is értem a stúdióba, ahol - mivel az este 6 - 7 óra közötti műsor felvételről szólt, a 7 - 8 között  hallható "Demokrácia most" című műsorunk egyik házigazdája, Péterfi Ferenc fogadott, bemutatta egyik kedves vendégét, Demeter Juditot, az Egyenlő Bánásmód Hatóság egyik munkatársát, akivel a műsorban a romák és a fogyatékossággal élők helyzetéről és az őket érintő diszkriminációról beszélgettek. Közben pedig Feri egyik ismerősét, rokonát is bemutatta, egy látássérült hölgyet, Erikát, akivel annak idején még a Vakok Állami Intézetében találkoztam, vagy jó másfél éve, egy interjú készítése kapcsán. Talán mintha még vele is beszélgettem volna egy 2009. január végén készült riportban, mely egy akkoriban elhangzott "Fillagória" műsorunkban került adásba, melyben a látássérültek munkavállalási lehetősége volt a téma.  Erika már régóta kíváncsi volt a Civil Rádió működésére, jómagam pedig örömmel tettem eleget Feri azon kérésének, hogy miközben ők adásban lesznek, meséljek Erikának néhány szót Rádiónkról, és kalauzoljam el egy kicsit. Szívesen tettem, majd odakint a vezérlőhelységben helyet foglaltunk, Erika ezután végighallgatta a műsort további részét. Közben megérkezett ma esti vendégem, Kovács Csaba, a Humánsztráda Nonprofit KFT Igazgatója és a Félút Alapítvány Elnöke, akivel a Humánsztráda KFT fő tevékenységéről beszélgettünk, egy ugynevezett, szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi ellátásról, melynek keretében alkohol-, drog-, pszichiátriai- és szerencsejátékszenvedélytől függő betegek fordulhatnak hozzájuk terápiás kezelés céljából. Vagyis nem is annyira maguk az érintettek, mint inkább családtagjaik, mert ahogy Kovács Úr esti stúdióbeszélgetésünkben elmondta, főképp az érintettek családtagjai fordulnak hozzájuk, segítséget nyújtva, ajtót nyitva ezzel az érintetteknek, akik sokszor szégyellnek segítséget kérni, vagy ők maguk nem ismerik fel, hogy ha már tényleg nagy a baj. Ma esti "Fillagória" adásunkból tehát sok érdekes, izgalmas dolgot tudhattak meg Hallgatóink. Olykor-olykor kemény, felnőtteket is megborzongató témákat boncolgattunk Vendégemmel.

Műsorunkat követően még néhány kedves szóváltás az Igazgató Úrral, akivel természetesen már vagy 20 perccel adásunk előtt találkoztunk, mivel szándékosan úgy beszélem meg Vendégeimmel, hogy legalább ennyivel előbb jöjjenek be adás előtt - ez különösen fontos élő adás esetében, főképp ilyen- és ehhez hasonló témák esetében, amikor fontos, hogy egyeztessünk arról, amiről beszélgetni fogunk, mivel élő adást utólag nem lehet megvágni, fontos tudni, hogy van-e esetleg olyan kényes kérdéskör, téma, melyről a Vendég, aki időnként lehet akár Érintett is (Kovács Úr esetében ez szerencsére nem így van) nem szívesen beszél.  Bár tapasztalataim azt mutatják, hogy a legtöbb érintett szívesen beszél múltjáról, vállalja, joggal gondolván, hogy amiken ő maga keresztül ment, azok tanulságosak lehetnek mások számára, akik okulhatnak az ő helyzetéből, tanulhatnak az ő kárán. 

Nem sokkal este negyed tíz után indultunk el, Kovács Úr még egy kicsivel előbb is, én még egy pár kedves szót váltottam Technikus Kollégánkkal, Romsics Balázsal és az egyik, épp felvételről kijövő műsorkészítő Kollégánkkal, Szabó Zolival, aztán magam is hazaindultam, így már nem sokkal este 10 után itthon voltam.

Idehaza jól esett meginni egy pohár vörösbort, és megköszönni e remek napot, amit a Sorstól kaptam...

E hét hétfőn délután tehát kezdetét vette 15. Születésnapi műsorunk előkészülete, vagyis a műsorban résztvevő Kollégáimmal történő rövid, maximum negyedórás interjúk elkészítése. 

Még mielőtt azonban délután a stúdióba mentem volna, délelőtt 10 órára kezelésre mentem. Szerencsére a mostani beavatkozás már kevésbé volt fájdalmas, mint az előzőek, a Doktor Úr szerint javult jobb lábfejem állapota, bár arról még nem beszélt, hogy még hány kezelés és kötözés várható. Nem sokkal 12 előtt végeztem, mivel előttem vagy heten vártak hasonló kezelésre, így háromnegyed egy körül értem haza. Egy gyors ebédre futotta az időmből, aztán irány a Civil Rádió stúdiója.

Sajnos volt olyan, aki a most hétfői 16 - 20 óra közötti időintervallumban korábban lefixált beszélgetést lemondta, és de szerencsére telefonon sikerült  egyeztetnük, és későbbi időpontot találnunk, például e hét csütörtök délutánra, szintén 16 - 20 óra között. Akivel viszont sikerült interjút készítenem, ő nem más, mint Dabis Balázs Silvius, aki immár 10 éve készít egy hétfő éjszakai telefonos interaktív műsort, "1.5 Holdpont" címmel, melynek minden héten a legkülönbözőtt témája, esetleg témái vannak. Balázs  az élet legküldönbözőbb dolgairól, történéseiről beszélget a műsorba telefonáló Hallgatóinkkal, de természetesen időnként egy-egy kedves Vendéggel is a stúdióban. Műsorait külső technikai segítség nélkül készíti, e műsorát megelőzően pedig egy vidéki kisközösségi rádióban, majd pedig az 1990-es évek második felétől a budapesti Fiksz Rádióban dolgozott, sőt, a Civil Rádióban is készített már műsort, akkoriban még könnyűzenei másorok házigazdája volt.  Nagy örömömre hozzájárult ahhoz, hogy - mivel  Születésnapi műsorunkban  minden interjú vágott formában lesz hallható -, a vele készült interjút teljes egészében közreadjam, így hol is lehetne máshol az erre legalkalmasabb hely, természetesen itt, most meghallgathatjátok.  

A nyári szabadságolások és egyéb elfoglaltságok után a következő jónéhány alkalommal remélhetőleg már egyre többen  be tudnak jönni a stúdióba egy-egy rövid interjút adni, mesélni magukról és a Civil Rádióhoz fűződő kapcsolataikról, személyes élményeikről, így például legközelebb e hét csütörtök délután.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik e műsor elkészítésébensegítségemre voltak, lesznek.

Miután azonban hazaértem hétfőn este, nem sokkal este kilenc óra előtt, számítógépem rendszerlemeze - úgy tűnik - nyolc év után bemondta az unalmast. Többszöri próbálkozás, újraindítás ellenére sem állt fel a rendszer. Mostani számítógépem még tavaly augusztusban Édesapámtól kaptam, korábban az övé volt, de mikor   úgy döntött, újabbra cseréli, felajánlotta nekem, én pedig természetesen örömmel elfogadtam. Augusztus utolsó szombatja délutánján el is hozta. Eredetileg 2 darab 120 gigabyte-os merevlemez volt benne, viszont az én régebbi, 2002. novemberében pályázati úton nyert gépemben csak egy darab 20 gigabyte-os volt, azon volt az operációs rendszer, munkáim pedig külső merevlemezen tároltam, s hogy ne a nagy merevlemezeket kelljen az operációs rendszer tárolására, futtatására  használni, beletetettem a 20 gigabyte-os merevlemezt az újonnan kapott gépbe, majd egy kis konfigurálással sikerült felismertetnem az általam használt külső eszközöket, és a két nagyobb méretű lemezt használtam munkáim és egyéb anyagaim tárolására. Nos, úgy tűnik, eddig bírhatta a kicsike. Hogy pontosan mi lehet a probléma, nem tudom, csak abból gondolom, hogy egészen egyszerűen tönkrement, elhasználódott, hogy próbaképpen megpróbáltam rá újratelepíteni a rendszert. Ehhez tudni kell, hogy gyengénlátóként látássérültek részére kifejlesztett, hangkártyás képernyőolvasó programot használok, de mivel azt sem tudtam elindítani, kénytelen voltam 14 dioptriás olvasószemüveggel, na és persze kishíján orrom hegyével  végigböngészni a képernyőt, A Telepítő azonban csak két merevlemezt mutatott a rendszer telepítésének lehetséges  helyeként, a kis méretű, korábban "Rendszer"-nek elnevezett merevlemezt nem, így derült ki számomra a probléma. Abban a pillanatban az volt egyértelmű számomra, hogy miután a két nagyméretű lemez tartalmát amúgy sem tudnám egy az egyben  kimenteni, mivel nincs akkora adathordozóm, a külső merevlemezt pedig azóta már eladtam, ha másképp nem megy, akkor kénytelen leszek vagy Édesapám hívni, vagy egy, a környékünkön lévő szervízbe elvinni a gépet, ott kimentetni az anyagaim, és újratelepíttetni a rendszert vagy az egyik nagyméretű lemezre, vagy pedig megnézetni, és szükség esetén kicseréltetni a kis méretűt. Azonban szerencsém volt, mert a Telepítőben volt lehetőségem arra, hogy formázás nélkül telepítsem a rendszert a két megmaradt lemez valamelyikére, így a sron következő, korábban D: meghajtóre telepítettem, majd a biztonság okáért az azon lévő rádiós anyagaim -  melyek végülis ilyenformán sikeresen megmaradtak a telepítést követően -, átmentettem a másikra, egyéb anyagaim mellé.  Ezért aztán éjfél körül végeztem a rendszer- és a képernyőolvasó program tlepítésével, illetve a rádiós anyag átmentésével, de természetesen jónéhány dolog helyreállítása már mára maradt. Azonban ezekkel is szerencsésen elkészültem, így mostmár minden újra eredeti módon működik, a régi gépből áttett merevlemez  pedig egyelőre a gépemben maradt, indításkor  - mint hibás lemezt - a rendszer sikeresen átugorja.

Vasárnap reggel fél nyolc...

Az a fránya mobiltelefon, meg aki előző este beállította ugye, hogy jól felébresszen... De hát kénytelen voltam ébresztésre állítani, mert bár rendes ember vasárnap nem áll neki dolgozni, mi mégis nagy munkában voltunk, hogy lehetőség szerint estére túl legyünk a tervezett felújítási munka nagyján és nehezén.

Nem sokkal azután, hogy kikászálódtam ágyamból, megszólalt a kaputelefon. Édesanyám érkezett,  mint kiderült, közben telefonon megbeszélték Péterrel, hogy  érdemesebb lenne egy új  fürdőszobacsapot venni, mint a régit javítgatni. Közben Édesanyám férja, Laci is megérkezett, akinek munkahelyi elfoglaltságai még sokszor - most is - hétvégére is elszólítják, mára virradó éjszaka is dolgoznia kellett, de még mielőtt pihenni tért volna, eljött, hogy megnézzék, pontosan milyen méretű csaptelepre van szükség - bár mint kiderült, szerencsére fürdőszobámban szabvány csaptelep van, így nem volt gond a vásárlással. Nem sokkal fél kilenc után el is indultak vásárolni, közben találkoztak Péterrel, így visszafelé már együtt jöttek. Nem sokkal 11 után ide is értek, szerencsére  néhány perc alatt sikerült az új csapot a helyére csavarozni, így dél körül már rendesen lehetett használni a fürdőszobát. 

Szerencsére az új csaptelep - ellentétben a korábbival, már egykaros, ugynevezett keverős csap, kerámiabetéttel, így ezzel remélhetőleg már jópár évig nem lesz gond.

Laci hazament pihenni, mi pedig folytattuk a tegnap megkezdett linóleumozást, igaz, a konyhában már csak apró simítások voltak, olyanok, mint például az ablak alatti padlószegély felragasztása, a szegélyek mentén keletkezett hullámok kisimítása, amelyek  állítólag az idő múlásával majd egyre inkább megszűnnek, ahogy a PVC és az alatta lévő ragasztó kellőképpen összehúzódik, és rásimul az alatta lévő aljzatra.

Közben nem sokkal fél kettő után egy hajdúböszörményi úr, Jakab Zsolt hívott, akitől néhány napja kapott levelet Szerkesztőségünk. Jakab Úr sérült embereknek indított társkereső szolgáltatást, ennek kapcsán keresett meg minket, hogy szeretné széles nyílvánosság előt is hírdetni, s mivel a drága reklámokért fizetni nem tud, gondolta, hogy nálunk, mint közösségi rádióban van olyan műsorkészítő, aki szívesen foglalkozna e témával. Természetesen Rádiónk Műszaki Igazgatója, MAgyar Ádám, aki a levelet először olvasta, részemre továbbította a levelet, hogy ha gondolom, vegyem fel a kapcsolatot Jakab úrral. Így is történt, e hét pénteki "Handycap " adásunk után vettem fel vele a kapcsolatot emailben - ő az egyik tervezett (illetve mostmár nem is csak tervezett) jövő heti interjúalanyom. Jakab Úr ezért hívott, hogy egyeztessük a részleteket, természetesen örömmel vállalja az interjút, de csak telefonon tudja, miután Hajdúböszörményben él. Cserébe viszont megígérte, hogy amennyiben egy általa megadott emailcímre időről-időre, küldünk bármilyen műsorunkkal kapcsolatos műsorajánlókat, akkor azt közzéteszi egy általa üzemeltetett levelezőlistán. Ebben meg is egyeztünk. .   Természetesen telefonbeszélgetésünket követően rögtön jeleztem Kollégámnak, Horváth Lacinak az interjú létrejöttét, viszont mivel őt  telefonon nem tudtam elérni, maradt a nálunk már jól beált email.

Délután kettő után már csak az előszoba volt hátra a mára tervezett munkák közül, miután megállapítottuk, hogy a mellékhelységek padlózása már a következő alkalomra marad, amely valószínűleg - Péter munkahelyi beosztásától függően - valamikor a jövő hét második felében lesz. 

Szerencsére az előszoba - bár több körülszabni való PVC volt a gázcső- és egyéb sarkok sarkok keltette zegzugos helyeken - kisebb alapterülete miatt jóval hamarabb elkészült, mint a konyha, nem beszélve a bútorokról, mivel előszobámban csak egy cipősszekrényt és egy cipőtartó polcot kellett ideiglenesen elhelyezni szobámban, így már nem sokkal délután öt  előt elkészült. Közben Édesanyám a konyhában most sem maradva hűtlen saját magához,  lázas házitündérkedésbe kezdett, és egy nagy tál paprikás krumplit készített ebédre, melyből már-már inkább vacsora kerekedett.

Utána pedig még arra is volt még körülbelül fél órányi ideje, hogy a tíz évvel ezelőtt, jelenlegi lakásomba történő beköltözésemkor vásárolt, régi mosogatóm újjá varázsolja, fehér zománcfestékkel, egész belsejét és szegélyét alaposan kifestette, így most úgy néz ki, mint új korában sem, kicsit fehérhez közelítő halványsárga.

Este kilencre pedig a visszapakolással is végeztünk, igaz, Péter hamarabb elindult, mivel már várták őt otthon, és hétfőn reggel korán, már reggel fél nyolcra be kell érnie munkahelyére.

Szerencsére mostmár minden a legnagyobb rendben, és a helyén  van, és minden úgy alakult, ahogy terveztük - köszönet ezért Édesanyáméknak.

Ahogy hét elején megbeszéltük Péter Nagybátyámmal, hozzá is láttunk hát lakásom csinosítgatásához, az előszoba, a konyha, a fürdő- és mellékhelység linoleumozásához. 

Jómagam még előző este beállítottam mobiltelefonom ébresztőóráját reggel fél nyolcra, miután Édesanyám nyolcra ígérte  érkezésüket. Ide is ért akkor, Péternek azonban még akadt némi otthoni teendője, amely miatt kicsit később, fél tíz körül ért ide. A rekkenő hőségben fogtunk hát hozzá a nagy munkához, mindenek előtt a konyhával kezdtük, mivel itt  van a legtöbb berendezés, melyeket először természetesen gondosan  el kellett helyeznünk szobámban.   A bútorozásnál azonban kiderült, hogy az egyik, alul lévő fagyasztóm, miután úgy döntött, megszolgálta már az árát, s vagy tizenöt évig szolgált fagyasztóként, rendesen leolvadva tudatta, hogy elég volt, s mivel jókora pocsoja állt alatta, ezért sajnos lomtalanításra került,  ráadásul ennek következtében egy kisebb, mellette lévő konyhaszekrény alsó része is elrohadt, így  az is hasonló sorsra került, de az egyszerűség kedvéért Péter kalapáccsal darabjaira verte szét. Úgyhogy nagyjából 11 óra körül kezdődhetett a kő és fal közti szegély csiszolása, illetve a régi konyhakő kiegyenlítése, tisztítása, ráadásul a szegélynél lévő falrészen keletkezett kisebb lyukakat meg is kellett foltozni, és a nálam tartalékban lévő csomag gipsz nem volt elég, úgyhogy szegény Édesanyámnak kellett nyakába venni a várost, még végre az egyik nagyobb  áruházban talált megfelelő boltot, ahol beszerzehette  a már elegendő mennyiséget. Nagyjából fél kettő körül ért vissza, ekkora Péterrel mia nagyjával már végeztünk, úgyhogy már nem sok volt hátra, nem sokkal négy óra előtt jöhetett a padlóragasztás.  Péter még délelőtt a szobám közepén  üresen maradt helyen gondosan leszabta a  konyhára való linóleumot, így azzal sem kellett már vesződnie. Gondos alapozással, ragasztással hamar készen lett, ráadásul a már talán túlságosan is kedvező  időjárás felgyorsította a széleknél száradó gipszfoltok és a padlóragasztó megkötését.   Eközben rendesen fogyott az ásványvíz, időnént egy-egy pohárka dobozos sör, de főleg előbbi ital volt rendkívül népszerű ebben a melegben. Nagyjából este hét óra körül már olyan szinten készen lettünk a szegélyragasztással, hogy a megmaradt, fagyasztós hűtőszekrényt, a mosógépet és az idő közben Édesanyám által kellő gondossággal lezsírtalanított tűzhelyet (mely még ma estig viselte itt-ott a hét eleji háztartási baleset nyomait) sikerült a helyére tenni.

Ekkor így nézett ki a lassan, de biztosan  megújuló konyhám.

Közben váratlan probléma adódott.

A rekkenő hőségben, miután idő közben szürkülni kezdett, mesterséges fénynél pedig az ilyen munka nem-, vagy csak nagyon nehezen végezhető, Édesanyámék úgy döntöttek, folytatás holnap. Ám mielőtt eltették volna magukat holnapra, és indulni készültek volna (mert bár ajánlottam, aldujanak nálam, de úgy döntöttek, mivel otthon is vannak még teendők, inkább hazamennek, és holnap reggel majd visszajönnek), Édesanyám  fürdőszobámban megnyitotta a zuhanyt - ám a hideg vizet nem tudta jól elzárni, Péternek kellett fogóval, s miután alaposan szemügyre vette, kiderült, hogy elkopott a menete, így otthonról hoznia kell egy tartalékot (még szerencse, hogy van),  úgyhogy fürdőkádamba hideg vizet engedtünk, majd fogóval elzártuk, és a biztonság okáért a főelzárót is, miután vödörben, ásványvizes palackokban vizet vettünk. Flmerült annak a  lehetősége is, hogy ha minden kötél szakad, akkor átmehettem volna Édesanyámhoz, de végülis úgy döntöttem, itthon maradok, elvégre is remélhetőleg csak vasárnap reggelig tart ez az állapot.

Szerencsére akkora rend már van, hogy aludni már lehet.

Hát így állunk. Ahogy Pestiesen mondani szokták... :)))

A mai napom is elég mozgalmas, szerencsére ma sem unatkozom.

Változatlanul szervezem 15. születésnapi műsorunkat, közben pedig ma reggel visszamentem a sebészetre kontrollra,  már reggel kilenc után odaértem.  Szerencsére mostmár a Kórház azon bejáratán mentem be,  ahol a múltkor kifelé jöttem, mert az közelebb van a sebészethez – így most már minden zökkenőmentesen ment, vagyis könnyedén odataláltam. Szerencsére nem volt előttem senki, így épp csak két-három percet kellett várnom talán, ameddig az egyik  Nővér kijött. Jobb lábfejem mára teljesen elnehezült a már rászáradt háromnapos kötéstől, úgyhogy jól eső érzés volt, mikoris a Doktor Úr egyik asszisztense – nem túl egyszerű hadművelettel, ollóval – nagynehezen lecincálta, ami kissé fájdalmas  volt, bár megnyugtatott, hogy ez  a gyógyulás, az új bőr képződésének a  jele.  A kissé fájdalmas hadműveletet követően szerencsére az injekciós tűs hadműveletre már nem volt szükség, mivel a vízhólyagok már szépen elmúltak, de a pirospaprikást azért ma sem úsztam meg – igaz, ma már kevesebbet és vékonyabban kaptam belőle.   

Nem sokkal fél tíz előtt végeztem is, majd fájós, merev  lábfej (mivel újjaim közt is egy-egy  gézlap) ide vagy oda, irány a Civil Rádió stúdiója, mivel most főállású munkahelyemen két hétig szabadságon vagyok, így e két hétben be tudok dolgozni „Handycap” című műsorunkba is. Horváth Laci Kollégámat a héten csak egyszer sikerült telefonon elérni, akkor is munka közben volt, így nem volt alkalmas az időpont hosszabb  beszélgetésre, így akkor – szerda délelőtt beszéltem vele - még csak abban maradtunk,  hogy majd hívjam vissza estefelé, és akkor konkrétan megmondja, milyen anyagokkal készült, de valószínű az eheti műsor már tele van, én inkább majd készüljek a jövő hétre. Szerdán este viszont már nem   volt elérhető, a Hangpostáján pedig hiába hagytam üzenetet, választ nem kaptam rá. Mivel a Péterfi Kórháztól csak a 173-as busszal kellett mennem, egészen Kelenföld Városközpontig, majd onnan 10 percet sétálni az Etele út eleje felé, majd onnan a Fonóig,   már háromnegyed 11 előtt beértem a stúdióba. Onnan még egy gyors telefon, de mivel Laci épp vezetett, megint csak nem  tudtunk beszélni.  Viszont nem sokkal 12 után ő is beért, így akkor tudtam  meg, ő pontosan milyen anyagokat készített mára.  Mint kiderült, a teljes műsort előre felvette , úgyhogy csak egyéb elintéznivalói miatt kellett bejönnie a Szerkesztőségbe, illetve, hogy  beszéljünk a jövő heti adással kapcsolatban.  

Mai „Handycap” műsorunkban két érdekes témát hallhattak Hallgatóink – s most azok is, akik akkor nem hallották, vagy netán szeretnék újra meghallgatni, itt megtehetik!

Különleges feladatra vállalkoztak olimpiai bajnok vizilabdásaink, akik egy látványos eseményen mutatták be a vakvezető kutyák képzésének támogatására létrejött Somlai Angyalka Alapítvány munkájának fontosságát, természetesen támogatva is az alapítványt.  A Somlai Angyalka Alapítvány 2003-ban jött létre azon szándéktól vezérelve, hogy támogassa azoknak a látássérült embereknek a törekvését, akik függetlenebb, önálló életet szeretnének élni. Az országban egyedülálló 30 éves tapasztalattal a háta mögött lelkes és hozzáértő munkatársai  segítségével biztosítja  látássérült embertársaink igényeinek kielégítését.  A vakvezető kutyák ma már olyanok, mintha a vak emberek társai lennének. Varga Dénes, Varga Dániel, Madaras Norbert és Gergely István, a Magyar Vizilabda Válogatott négy tagja  bekötött szemmel vállalkoztak arra, hogy a Vakvezető Kutyaképző Iskola telephelyén felállított tanpályán bekötött szemmel kipróbálják, milyen érzés kutyával közlekedni, hogy kipróbálják a látássérültek mindennapjait, az utcai akadályok lekűzdését.  Először kutya nélkül, fehér bottal, majd kutyával vették az akadályokat.  Gothárdi Ibolya a Somlai Angyalka Alapítványt évek óta támogató Vodafone Magyarország Alapítvány HR Vezetője és Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vizilabda Szövetség kapitánya jelenlétében pedig egy sokáig várólistán lévő látássérült ember számára adományoztak hűséges társat.  A Válogatott pedig egy kiskutyát is örökbe fogadott, hogy támogatásukkal későbbiekben egy újabb, vakvezető kutyára váró látássérült ember mindennapjait segítse. Mai „Handycap” című műsorunk első részében, Horváth László Tibor kollégám riportjában erről hallottak Hallgatóink. Az akadálypályán történt bemutató kommentátora   Szujó Zoltán, az RTL Klub sportriportere volt, aki, mint helyi riporter  egy időre át is vette  Kollégánk, Laci szerepkörét, és a Somlai Angyalka Alapítvány elnökével, a Vakvezető Kutyaképző Iskola Vezetőjével, Vasteleki Péterrel együtt kommentálták az eseményeket.

12 roma- és 4 mozgáskorlátozott fiatal a résztvevője a Kisebbségi- és  Emberjogi Alapítvány által 2010. július 1-én indított képzésnek, melyre több, mint 80 fő jelentkezett. A jelentkezés minimális követelménye az Érettségi volt, de így is van olyan, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik, vagy felsőfokú tanulmányokat folytat. A résztvevők minimálbérnek megfelelő képzési támogatásban részesül, és utazási támogatást is kapnak. Ezen OKJ-s kpzésről Puporka Lajos, a Kisebbségi- és Emberjogi Alapítvány Elnöke beszélt Horváth László mikrofonja előtt.

Mialatt e két riportot hallhatták Hallgatóink, vagyis a teljes műsor felvételről zajlott, mi Lacival a stúdióban leegyeztettük a jövő hét pénteki műsort, jómagam két érdekes témával készülök, melyek közül az egyik ötlete egy harmadik, épp a Szerkesztőségben bent lévő Kollégánk, Kalmár László ötlete volt. Kalmár Laci közismerten nagy természetbarát, természetjáró, természetesen ilyen- és hasonló témájú műsorokat készít.  Hogy ki is ő? És ki lesz a másik? Egyelőre legyen elég annyi, hogy ma estig megpróbálom felvenni velük a kapcsolatot, és ha elfogadják meghívásom jövő heti műsorunkba, akkor majd mesélek róluk, mint érintettekről.  

Nem sokkal 2 óra után elindultunk hazafelé, jómagam kissé bicegve, de azért sikeresen hazaértem, nem sokkal három után már itthon is voltam.  Mindenesetre az már vígasztaló, hogy az első kötözést követően papucsot is alig bírtam húzni, a mostani után szerencsére már nincs probléma a cipővel sem, mivel ez már valamivel kisebb, vékonyabb. Mostanra az idő is kellemesebb, kissé esőre álló, hétvégére, főképp vasárnapra csapadékot, enyhülést jósolnak a szakemberek.

S most itt ülök, és mesélek, felpolcolt jobblábbal -   hidegzuhany helyett is - a kánikulában, bízva abban, hogy pénteken már bíztató diagnózist láthatunk.  Hiába, aki konyhatündérkedik, vagyis inkább király akar lenni a konyhában, az így jár... :)

Valamikor a múlt század végén kezdődött...

1993-ban Péterfi Ferenc, a Magyar Művelődési Intézet munkatársa, közösségfejlesztő és néhány barátja, kollégája úgy döntöttek - mivel a rendszerváltás utáni helyzet akkorra már lehetővé tette Magyarországon a szabad, ugynevezett közösségi-, nonprofit rádiók elindítását -, hogy létrehoznak egy olyan rádióadót, amelyben a civil társadalmat érintő helyi ügyeknek, a polgárok véleményének biztosítanak teret, szélesebb nyílvánosságot. Elhatározásukat tett is követte, csaknem kétéves kísérleti adássorozat, frekvenciapályázat után 1995. szeptember 1-én megszólalt a Civil Rádió - kezdetben még csak részműsoridőben, 2006. április 17-étől azonban teljes, heti 168 órás műsoridőben sugároz műsort  Budapesten és Pest-megyében a 98 MHz-es frekvencián, a modern technika azonban mára már lehetővé teszi, hogy a UPC hálózatán is hallhatók legyünk a 106.3 MHz-en, és a http://www.civilradio.hu honlapon is elérhetnek minket. Emellett számos műsornak - így az én egyik önállló, "Fillagória  - A védett közösségi tér" című műsoromnak is - van mostmár saját elérhetősége, honlapja, rendszerint a műsorkészítők maguk eszkábálta honlapok, melyeket a legkülönbözőbb technikákkal készítenek, készítünk. Ki-ki a maga profi-, vagy kevésbé profi-, netán amatőr eszközeivel. Én egyelőre még ez utóbbiba tartozom, de szándékomban áll tudásom, és ezzel együtt műsorom arculatát, honlapját is fejleszteni.  Ez azért van így, mert miután ez a Rádió Magyarország leginkább sokszínű, legsokoldalúbb rádiója, valahogy úgy alakult, hogy mindenki külön-külön kezdett el foglalkozni ezzel, elrugaszkodva a Rádió hivatalos honlapjának keretrendszerétől, ki-ki maga kezdett egyre jobban kibontakozni, igazolva, hogy egy-egy honlap hűen tükrözi készítője személyiségét, vagyis jelen esetben műsorának arculatát is. A http://www.blog.hu is számtalan Civil Rádiós műsornak ad otthont - ezek közül talán a két legkiemelkedőbb, ha ugyan lehet ilyet mondani: a jelenleg csütörtökönként 17:00 órakor jelentkező  "Édes India" vagy a páros héten szerda esténként 19:00 órakor jelentkező "Demokrácia Most" című -, ezért döntöttem jómagam is úgy, hogy itt folytatom az egyébként már több, mint négyéve megkezdett történetem. Azért, hogy jelen lehessünk az egyik leglátogatottabb közösségi oldalon.

Nemrég pedig egy különleges ötletem támadt, még ez év elején, január végén, a szokásos előszilveszteri party-nkon, melyen  hagyományainkhoz híven idén is megválasztottuk az előző Év Civil Rádiósát, aki ezúttal Bíró Zsolt, a  jelenleg csütörtökönként 18:00 órától hallható  "Gospel Café" és a vasárnaponként  reggel  8:00 órakor jelentkező "Református kétszer 30 perc" (amely kezdetben még csak egy félórás műsor volt) című műsorunk házigazdája lett. Ez ötletem pedig az volt, hogy miután idén szeptember 1-én lesz 15 éve, hogy a Cvil Rádió először szólalt meg már nem pusztán kísérleti-, hanem ugymond hivatalos, állandó jelleggel az éterben, ennek apropóján szeretnék készíteni  egy jubileumi születésnapi műsort, mely egy olyan egy órás műsor lenne, melyben régi kedves történetek hangoznának el a Barátoktól, Kollégáktól, Ismerősöktől, régebbi műsorkészítőinktől, mert szép számmal akad olyan is, aki már sajnos nem dolgozik nálunk. Emellett pedig bárki, akinek a birtokában vannak archív  hangfelvételek, akár kazettán is (mivel ma már ugye digitális technikával dolgozunk), az - ha úgy gondolja, szívesen megossza Hallgatóinkkal - bátran hozza magával, hozza be a stúdióba.  A műsorhoz az "alapanyagot", vagyis magukat a történetmeséléseket úgy képszítem el, hogy előre lefoglalt stúdióidőkben, előre egyeztetett időpontokban jönnének be a műsorba önként jelentkező Kollégák, és egy-egy Kollégával maximum negyedórát beszélgetnék az alábbiak szerint: "Hol hallott először a Civil Rádióról", "Hogyan jött az ötlet, hogy nálunk dolgozzon", "Miért pont a Civil Rádió", "Miért éppen az a téma, vagy azok a témák, amellyel, vagy amelyekkel foglalkozik műsoraiban", "Néhány kedves élménybeszámoló, történet akár Kollégával, akár egy-egy betelefonáló Hallgatóval vagy beszélgetőtárssal, Interjúalannyal kapcsolatban", s végezetül, de nem utolsó sorban - ha vannak neki ilyenek - az archív felvételek.   Eddig már kilencen jelentkeztek biztosan, akiknek az időpontja már biztos, vagyis akikkel már biztosan készül egy-egy rövid interjú. Az pedig, hogy közülük hánynak a birtokában vannak archív felvételek, még nem tudni pontosan, mert mindegyikük azt ígérte, majd utánanéz.  Az "alapanyag" elkészítésével szeretnék augusztus 20-ára végezni, hogy aztán csak a gyártás maradjon hátra. Ráadásul időt is nyertem azzal, hogy miután a Civil Rádió szoros együttműködésben van a Fonó Budai Zeneházzal, olyannyira, hogy 2006. március 29-e óta a Fonó kétstúdiós helységéből sugározzuk műsorunk, és a Fonó is idén ősszel, csak épp októberben ünnepli tizenötödik születésnapját, így még egy június 17-i szerkesztőbizottsági ülésen felmerült azon javaslat, miszerint tarthatnánk együtt a két intézmény fennállásának jubileumi évfordulóját - így tehát az általam készítendő műsor is valamikor majd októberben kerül adásba.

Most az elkövetkezendő két héten szabadságon vagyok telefonos munkahelyemen, így most egyrészt ezzel foglalkozom gőzerővel, jövő héten hétfőn, július 19-én és csütörtökön, 22-én délután 16 - 20 óra közötti időben készítjük a felvételeket a Rádió 2-es stúdiójában (mely stúdió kimondottan gyártási célra lett kialakítva), továbbá már van két új időpont is, mégpedig augusztus 2-án hétfőn és 5-én csütörtökön, szintén e koraesti időintervallumban Ma is gőzerővel telefonáltam, emaileztem, szerveztem - és még eután is folytatom... Emellett pedig idehaza kisebb lakásfelújítás lesz a héten. Na nem annyira nagy, csak anyai  Nagybátyám jön segíteni, linoleumozni fogjuk az előszobám, a konyhám, illetve a fürdő- és mellékhelységet. Ha valaki önálló lakásban él, időnként nem árt szépítgetni, alakítgatni. Én már ide s tova 14 éve lesz, hogy külön költöztem, egész pontosan 1996. október 12-én költöztem be első önálló lakásomba, akkor még a VII. kerület Peterdy u. 8. szám alatti sarokházba, melyet 2001-ben átalakítottak, egy, a mellette lévő óvodát bővítették, így ők kapták meg a saroktelket, s építettek hatalmas játszóudvart és tornatermet az oda járó lurkóknak, így 2000 decemberétől a VII. kerület belső részén, egy Kazinczy utcai, két udvaros, körfolyosós ház csendes zugában lakom, egy alig 33 négyzetméteres - mondhatni - legénylakásban.

Szép az élet, tele van kihívásokkal...

Szeretettel köszöntelek Titeket, Kedves Olvasók!

Kérlek, engedjétek meg, hogy - miután az Interneten a közvetlenebb hangnem használata megengedett, így - tegező  formában szólítsalak meg Benneteket!

Mindenek előtt, mielőtt elkezdem e blogot, s egyúttal folytatom a 2006. március 3-án megkezdett "HAJNALI FÉNY"-t, mely a http://hajnalifeny.blogol.hu oldalon található, röviden bemutatkozzam.

Ruzsa Viktor vagyok, 1976. január 30-án születtem Budapesten. Születésemtől fogva gyengénlátó ember vagyok, feltehetően magzatkori agyvelőgyulladás következtében, melyet valószínűleg fertőzés okozott, de erre pontos orvosi bizonyíték, diagnózis nincsen.

Óvodás éveim a Budapesti Vakok Általános Iskolájával egy helyen működő Óvodában töltöttem, melyet az annak idején oda járó Sorstársak nemes egyszerűséggel csak "Vakodának" neveznek.  Ezek az "óvodás" évek egész pontosan 1979. szeptembere - 1982. júniusa közötti időszakot jelentik. Ezt követően, mivel az akkori szemészeti vizsgálat úgy állapította meg, átkerültem a Budapesti Gyengénlátók Általános Iskolájába, ahol nyolc kemény évet "melegedtem", s közben sikerült némi tudást is elsajátítanom - remélhetőleg. Közben már egészen kicsi korom óta foglalkoztatott, vonzott a zene. Szüleim, illetve többi családtagjaim, Nagyszüleim, Ismerőseim azt mesélik, hogy már a rácsos ágyban is mozogtam a zenére, ha meghallottam valahol a rádióban, vagy szüleim lemezjátszóján egy-egy jó számot. Édesanyám tudnillik nagy lemezgyűjtő volt, akkoriban az emberek jobban megengedhették maguknak, hogy gyűjtsék a jobbnál-jobb hazai előadók - akkor még - bakelitlemezeit, meg egy-két, akkoriban nálunk idehaza kapható külföldi előadó hasonló hanghordozóit. Kedvenc előadóim voltak - többek között: Szűcs Judit, az 1970-es évek legendás "disco-királynője", Kovács Kati, az 1967-es Táncdalfesztivál egyik legnagyobb, és méltán közkedveltté vált felfedezettje, Korda György, illetve végül, de nem utolsó sorban Sztevanovity Zorán, aki az 1970-es évek derekán kezdett szóló karrierbe.  Így nem volt kérdéses hát, hogy hamar kiderüljön, hogy valami érzékem lehet a zenéhez. Erre Édesapám figyelt fel, aki annak idején saját szerzeményeket írt, ismert magyar költők  verseit zenésítette meg, gitározott.  Annak idején még az 1970-es években szokás volt a fiataloknak házibulit rendezni, táborozni, tábortűz mellett együtt énekelni, úgy, hogy valaki gitárral kísérte a társaságot, ilyen volt például az Édesapám, aki az ő saját baráti társaságát gyakran kísérte egy-egy meleg, kellemes nyári estén, tábortűz mellett. Édesanyámmal is így ismerkedtem meg még az 1970-es évek elején. Nem csoda hát, hogy hamar felfigyelt zenei tehetségemre, s nemsokára, talán hét éves koromban kaptam is egy elemes harmóniumot, majd később a Gyengénlátók Általános Iskolájában zongorázni is kezdtem tanulni, ottani énektanárnőm, Hódi Mariann néni tanított. Mivel azonban ő nem volt zeneiskolai tanár, "csak" általános iskolai énektanár, így ő nem vizsgáztathatott, és a konzervatóriumi tanulmányokra sem készíthetett fel engem.  Viszont anyai Nagymamámék 1973 - 1990. között a Budapest XIII. Karikás u. 3. szám alatti Általános Iskolában gondnokoskodtak, így hamar sikerült ott egy zeneiskolai tanárnőt találnunk, mivel az iskola zenei általános iskola.  Innentől aztán vagy három év kemény munka, gyakorlás, 1986. augusztusában új lakásba költöztünk, az addigi szükséglakásunk Zuglóban volt, egy körgangos, régi bérházban, ott egyértelműen nem lehetet volna zongorát használni. Ám 1986-ban lakótelepi lakásba költöztünk, kaptam is egy pianínót, ám sajnos meggyűlt a bajunk néhány lakótársunkkal, így 1989. nyarán meg kellett válnunk a pianínótól.  A kilencediken laktunk, s az éppen felettünk lakó szomszéd gyakran szóvá tette, hétköznap délutáni, a  2-5 óra közötti időpontok időpont ellenére, hogy "A gyerek reggel hattól este tízig veri azt a kurva zongorát, klimpírozik, nem lehet pihenni, meg itt kisgyerek  van, meg ebben a házban dolgozó emberek laknak..." - így miután Édesanyám világéletében igyekezett elkerülni a konfliktusokat, megváltunk hát a hangsezrtől, s ott egyértelművé vált, hogy ha zongora nem,   elektromos orgona, vagy szintetizátor, ami fülhallgatóval is használható. Kezdetben, 1989. augusztusában a zongoráért kapott pénzből Édesanyám tudott venni egy "Vermona" típusú elektromos orgonát, amelyet később szintetizátorra  cseréltünk, kezdetben egy régi "Casio"-ra, majd "Yamaha" típusúra, és így tovább. De megmaradtam amatőr zenésznek, profi pályafutásom 1989. augusztusában befejeződött. Nem bánom... Jobb volt ez így, jobb, hogy azóta is békében élek lakótársaimmal, noha azóta már régen nem együtt lakom Édesanyámmal, régen saját lakásban lakom, immár 14 éve. 

Az általános iskola befejezése után 1990 - 1994. között a Kós Károly Dolgozók Gimnáziumában folytattam tanulmányaim, annak is a nappali, ifjúsági tagozatán, mert a látássérültek nem járhattak munka mellett, esti iskolába, majd 1994. május-júniusában sikeres Érettségi vizsgát tettem. Ezt követően egy tanévet a SZÁMALK Szakiskolába jártam, egyéves középfokú számítógép-programozói tanfolyamra. Ennek előzménye az volt, hogy már általános iskolában elkezdtem tanulni a gépírást, egészen pontosan általános iskola ötödik osztályától kezdve kötelező tantárgy volt nálunk. 1991-ben a Gimnáziumban felfigyeltek arra, hogy viszonylag gyorsan gépelek, mivel akkoriban volt lehetőség fakultatíven folytatni a gépírástanulást, s akkoriban a Hanik Károly Közgazdasági Szakközépiskola egyik tanárnője járt ki hozzánk tanítani. Miután felfigyelt  tudásomra, 1991. júniusában levizsgázhattam nála, ezzel Gépíró Bizonyítványt szerezhettem. Ez elegendő volt ahhoz, hogy 1992. nyarán számítógépes tanulmányokat kezdjek, eleinte a Gimnázium Ifjúsági Tagozatának helytadó Vakok Állami Intézetében, amely a XIV. Hermina u. 21. szám alatt működik, majd később a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében. Először Scheffer Jánosnál, aki akkoriban polgári szolgálatos katonaként dolgozott. Abban az időben sok polgári szolgálatban lévő katona tanított a Szövetségben és a Vakok Állami Intézetében számítástechnikát, telexet, rádióamatőröket. Így nem volt kérdés, hogy mit csinálok a Gimnázium elvégzése után.

1995. májusában sikeres középfokú programozói szakvizsgát tettem. Számomra sohasem volt probléma a beilleszkedés. Egyáltalán nem volt gond, hogy éplátó fiatalokkal jártam egy osztályba, és a számítógépet "beszélőegységgel", majd később, miután már volt erre lehetőség, Windows alatt működő képernyőolvasó programmal kezeltem. Minden csoda három napig tart - így az is, hogy én hogyan is tudom vakon kezelni a számítógépet. Nem kivételeztek, sem pozitív- sem negatív irányban, egyenlő esélyekkel indulhattam, annyi különbséggel, hogy az elméleti előadásokon kazettás dktafonnal rögzíthettem az elhangzottakat. Akkoriban még jobb híján hátizsákszám, egy-egy napi előadást 4-5 kazettára rögzítettem, melyeket aztán otthon vagy gépbe tettem, vagy 3-4 alkalommal visszahallgatva memorizáltam.

1995 - 1996-ban pályakezdő munkanélküli voltam, mivel idő közben a Windows elterjedése miatt nem tudtam lépést tartani az informatika világával, s a középfokú tanfolyamon még csak DOS-környezetben dolgoztunk. Végül ismerettség útján 1996. májusától egy hónapot dolgoztam a Kefe- és Seprűgyártó Vállalatnál (ma FŐKEFE Ipari KHT), kefebehúzóként, ám szerencsére ez a munka nem tartott sokáig. Noha semmiképpen nem lebecsülendő,  de azért nyílván szerettem volna a végzettségemnek megfelelő munkát találni. Így is lett! Egy másik, már családban lévő ismerettség révén sikerült elhelyezkednem az ERFO (Erzsébetvárosi Foglalkoztató) Ipari- Kereskedelmi- és Szolgáltató KFT-nél (ma KHT), ahol 1999. decemberéig dolgoztam, adatrögzítőként, de volt, amikor betanított munkát is végeztem, pl. az ott működő kézműves műhelyekben, szövödében segítettem anyagot előkészíteni. Szerettem, de 1999. decemberében úgy éreztem, váltanom kell. Újabb ismerettségek jöttek-mentek, még végül 2000. szeptemberében elkezdtem egy OKJ-s számítógépes tanfolyamot, mivel akkorra már képesek voltunk a Windows alatt is dolgozni. Még ezt megelőzően 1998-99-ben a Vakok Szövetségében elvégeztem egy alapfokú Windows 31, majd Windows '98 tanfolyamot, először Péter Zsigmondnál, aki akkoriban a Szövetség nyomdájában dolgozott, majd Torma Zsoltnál, aki programozóként dolgozott.

2000. szeptember - 2001. októbere között sikeresen elvégeztem az OKJ-s számítógépes tanfolyamot, majd egyik ottani tanárom, Ecsedi Csaba programozó javaslatára - mivel  látta, hogy tudásom kimagasló - elkezdtem egy teljeskörű ECDL (European Computer Driving Licence - Európai Számítógépfelhasználói Jogosítvány) tanfolyamot. 2002. júliusában sikeres ECDL-start-, majd 2003. júliusában sikeres teljeskörű vizsgát tettem. Ezt a tudásomat időnként kamatoztatni is tudom, bár mostanában inkább speciális tudásra van szükségem.  

Közben 1996 - 2000 között több amatőr zenekarban játszottam, főképp a Vakok Szövetségében, a Vako Állami Intézetében, de volt egy "külső" zenekarom, melyet egy Sorstársam, Szepesi Richárd alapított, pontosabban az ő ötlete nyomán Ricsivel közösen alapítottunk 1998. augusztusában, melynek neve - mivel Ricsi szívesen foglalkozott pszichológiával - nemes ötletétől vezérelve "Kollektív Tudattalan" volt.  A zenekar nem sokáig működött, 1999. áprilisáig, voltak belső nézeteltérések. Viszont volt két sikeres koncertünk, első ízben 1998. november 19-én egy "Fiúnapi rendezvény" a Vakok Általános Iskolájában, majd azév december közepén egy karácsonyi koncert a Vizipók Egyesületben, amely Egyesület vezetőjével akkori munkahelyemen kerültem kapcsolatba, mivel az ERFO KFT-nél sok értelmi sérült fiatal is dolgozott, és ez az Egyesület az értelmi fogyatékossággal élők sporttevékenységével, annak támogatásával foglalkozik. 2000-ben tanulmányaim miatt kiléptem a zenekarokból, egészen pontosan 2000. novemberében, de a jóbarátság megmaradt a Vakok Állami Intézetének egyik lakójával, Barátommal, Sorstársammal, a szövetségi zenekar vezetőjével, Horváth Gézával, így sokszor jártam be az Intézetbe. Így fakultatív módon kezdtem angolul tanlni, mivel akkoriban volt lehetőség "külsősöknek" is, hogy angolul tanuljanak, egy ott tanító polgári szolgálatos katona jóvoltából. Ezen ismerettség kapcsán 2003. augusztusában értesültem arról, hogy van egy alapítvány, a "Nonprofit Média Központ" Alapítvány, amely hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő fiatalok számára indít médiaismereti képzést, a Filmgyár egykori munkatársa, Liling Tamás vezetésével. Tamás különösen  nagy figyelmet fordít, hangsúlyt fektet a fogyatékossággal élőkre. Óriási empátia, rokonszenv, maximális tisztelet, segítőkészség, emberség, odaadás. Szívvel-lélekkel  teszi, amit tesz.   Kétség nem fért tehát ahhoz, hogy ne próbáljak meg jelentkezni, felvételizni. A felvételi egyszerű volt: jó megjelenés, kötetlen beszélgetés, kamera előtti rövid bemutatkozás.  Szerencsére elsőre sikerült.

2003. szeptemberétől tehát egy médiaismereti képzésen vettem részt, melyen lehetőségünk volt elsajátítani az újságírás-, a rádiózás-, a televíziózás-, az interjú-, riportkészítés-, a kép- és hangvágás alapjait, kiváló filmes- és rádiós szakemberek segítségével, ráadásul egytől-egyik mindegyikük rendkívül segítőkész volt. Intenzív, kemény féléves képzésen vehettünk részt Sorstársaimmal, főképp látás- és mozgássérültekkel, de akadt néhány hallássérült is. Értelemszerűen a látássérültek a rádiózással foglalkoztak, a hallássérültek a képvágással, a mozgáskorlátozottak pedig - ki-ki képességétől, állapotától függően - a komplett filmkészítéssel, vágással, utómunkával foglalkozott.  A képzésen több neves szakember is segített, pl. Gáspár Judit, a Duna TV és a Kodolányi János Főiskola Munkatársa, beszédképzést tanított, de részt vett nálunk Horváth László, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége akkori Szakújságírója, az 1993-ban alapított, s 1996. szeptember 1-e folyamatosan sugárzó Civil Rádió munkatársa.    Így nem volt kérdés, hogy hol folytathatom gyakorlati tanulmányaim, az pedig már akkor egyértelművé, világossá vált, hogy mivel nonprofit médiáról van szó, ugynevezett közösségi rádiónál dolgozhatom.

A képzés természetesen vizsgaelőadással zárult. Vizsgaelőadósunk 2004. március 19-én  pénteken volt, melyre  mindannyiunknak  egy-egy  vizsgafilmmel-, vagy rádiós anyaggal kellett beneveznünk, kinek-kinek maga állapotától, képességeitől függően. Jómagam természetesen egy rádióinterjúval neveztem be, melyben egy énekeslányt mutattam be a Közönségnek. Az anyag - ha jól emlékszem - el is hangzott a Civil Rádió egyik, jelenleg hetente pénteken 13:05 perces kezdettel hallható, "Handycap" című műsorában, melyet annak idején Liling Tamás indított, mely műsorban fogyatékossággal élő embereket mutatunk be ép társaknak, illetve fogyatékos embereket érintő témákkal, aktualitásokkal foglalkozunk. Így értelemszerűen a sikeres vizsga után elsőként ebben a műsorban kezdtem gyakorlati tanulmányaim.

A nagy sikert követően nem volt kérdés, hogy ott maradok-e a Civil Rádióban. Természetes, hogy itt maradtam - ma is aktívan dolgozom, jelenleg négy műsorban. Egyik a már említett "Handycap", melynek társszerkesztője vagyok, mivel főállású munkahelyemen váltottműszakban dolgozom, így a műsor ideje alatt nem tudok élőben részt venni, kivéve akkor, ha fpállású munkahelyemen szabadságon vagyok, így e műsorba rendszerint előre elkészített felvételeket adok be, a ,másik egy olyan műsor, melyet annak idején látássérült fiatalok kezdek el készíteni, melynek egykori házigazdája a Civil Rádió egykori elnöke, Péterfi Ferenc volt, mivel azonban 2006. februárjában a stáb többi tagja elpártolt a Rádiótól, vállaltam a műsor továbbvitelét, s Feri teljhatalmat adott a kezembe, vagyis folytathattam, és azóta is készíthetem a műsort. Akkoriban a műsor mindössze félórás volt, jelenleg azonban minden páros héten szerdán este 20:00 órától hallható, immár egy órában. A műsor címe: "Fillagória- A védett közösségi tér" - egy műsor olyan emberekről, akik munkájukkal, hivatásukkal, önhetlen tevékenységükkel másokon segítenek.A harmadik műsor egy, minden hétfőn 13:05-kor kezdődő "Hangoskönyvóra", melyben két hazai Könyvkiadó által forgalmazott hangoskönyv-CD-ket mutatunk be Hallgatóinknak. A negyedik műsor egy hétköznap délutánonként 16:05-kor jelentkező kultúrális ajánlóműsor, "Kultúrkortyok" címmel hallható, e műsorban többen készítünk aktuális programajánlókat, bárki bármikor adhat be ajánlót, melyekből egy Szerkesztő állít össze egy-egy 10 perces műsort. Egy-egy műsorban rendszerint 4-5 programajánló hangzik el, egyenként 2-3 percben.

S amint ezt már fentebb említettem, ez egy közösségi-, önkéntes tevékenység. Főállásban pedig jelenleg egy adósságkezelő cégnél dolgozom Call Centerben. Erről igazából sokmindent nem érdemes mesélni, már csak a Cégnél aláírt Titoktartási Nyilatkozat, kötelezettségem miatt sem.

Blogom címét pedig egy általam nagyon-nagyon kedvelt, úgy is mondhatnám, imádott magyar popzenekar, a Crystal egyik dalának a címe után bátorkodam adni, a Zenekar iránti tiszteletből, szeretetből. Ha olvassátok e blogot, idővel majd mindenre fény derül, vagy pedig, ha már most kíváncsiak vagyok a Crystal iránti rajongásomra, akkor látogassatok el a régi blogomra, melyet a http://hajnalifeny.blogol.hu oldalon találtok meg.

Azt gondolom, előljáróban ennyi bőven elegendő, hogy megismerjetek. Ha szeretnétek velem közeelbbről is megismerkedni, akkor látogassatok el a Facebook-ra, ahol az általam 2010. május 15-én szombaton létrehozott "Civil Rádió - FM98" közösségi oldalhoz is csatlakozhattok.

Kellemes szórakozást, időtöltést és blogolvasást kívánok Nektek sok-sok szeretettel!