Elképeztő kánikula tombolt ma országszerte, itt Budapesten is csaknem 35 fok volt a déli órákban. Eredetileg úgy volt, hogy Péter Nagybátyámnak sikerül mára szabadnapot kérnie munkahelyén, így elkezdhette volna nálam (és akkor már talán estére be is fejezhette volna) a mellékhelységek linóleumozását, ám egy sajnálatos eset miatt ez dugába dőlt, reggel fél nyolckor ugyanis telefonon behívták, mivel gondnokként dolgozik, és egy, a munkahelyük melletti utcában csatornázási munkákat végeztek, és az egyik munkagép elvágott egy működő vízvezetéket, amely miatt az épületük pincéjét elárasztotta a szennyvíz, úgyhogy azonnal intézkedni, szivattyúzni kellett. Nem sokkal háromnegyed nyolc után telefonált Édesanyám, hogy ne várjak rájuk, ma nem jönnek, majd holnap. Viszont hívott, hogy délután menjek át hozzá ebédre, ha végeztem az élő műsorral, mivel mai "Handycap" című műsorunk első részét én készítettem.
Nem sokkal 11 után indultam a stúdióba, negyed egykor már bent is voltam, épp Szabó Zoli Kollégám készült a 13 órás Hírekre. Most azon ritka eset állt elő, hogy élőben olvasta be a déli Híreket, mivel egyébként rendszerint előre, 11 - 12 óra között kerül rögzítésre a délután 13 órás hírblokk, vagy a Független Hírügynökségtől kapott felvételt használjuk. Hol így, hol úgy - de fő a változatosság. Ma tehát a 13 órás hírblokkot élőben hallhatták Hallgatóink, majd azután következett "Handycap" című műsorunk, melynek első részében jómagam két telefoninterjút készítettem, mivel mindkét Interjúalanyom távol volt a stúdiónktól, egyikük hajdúböszörményi, másikuk pedig bár pesti, de egyéb elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni az élő adást, ám telefonon szívesen mesélt.
S hogy miről is volt szó? Elsőként Jakab Zsolttal beszélgettem, aki látássérültként 2009. Karácsonyán egy internetes társkereső szolgáltatást, egész pontosan egy integrált levelezőlistát hozott létre, melynek segítségével az otthonukból nehezebben kimozduló fogyatékossággal élő embertársaink találhatnak barátokat, ismerősöket, netán partnert. Zsolt is sokáig magányosan élt, nemrég találta meg élete párját, ezután döntött úgy, hogy másokon segít. Célja, hogy a lista segítségével az épek is jobban megismerhessék a fogyatékossággal élőket, éppen ezért e listára bárki csatlakozhat egy, a drusza01@freemail.hu címre küldött levélben írt kérelemmel.
A következő telefonos interjúban egy kedves Sorstárssal, Reményik Lászlóval beszélgettem, aki köztudottan nagy természetjáró, 2003. szeptembere óta rendszeresen túrázik, kezdetben Kicsi nevű vakvezető német juhászkutyájával, majd kutyája elpusztulása után kutya nélkül is, baráti társasággal. GYakran járt különböző barlangokban is, de természetesen erdős terepeken is. Büszkén mesélt kutyája intelligenciájáról, hogy Kicsi milyen hamar megtanulta az egyébként a képzése során elsajátított városi- és a természetes környezet közti különbséget, hogy például a terepen már nem jelzett minden egyes emelkedőnél, ám miután a terep végére érve autóbuszra szálltak, majd visszaérkeztek a városba, a kutya ismét megállással jelezte az egyes járdaszigeteket, lépcsőket, mivel egyébként a vakvezető kutyáknak megállással kell jelezniük gazdájuk számára a szintkülönbséget, ha fel- vagy lefelé kell lépniük.
Ezt követően, műsorunk második felében Horváth Laci Kollégám olvasott be néhány aktuális hírt, többek között, hogy a Nem adom fel zenekar idén harmadik alkalommal szervez jótékonysági gálaestet, ezúttal idén november 21-én a Papp László Budapest Sportarénában, ezúttal a Quimby és a Lovasi András vezette Kiscsillag zenekarok közreműködésével. A koncert teljes bevételét pedig egy - a tervek szerint 2012-re elkészülő - Budapest, III. kerületi ökoház építésére fordítják, mely ökoház 8-10, fogyatékos fő részére nyújt majd lakhatási lehetőséget, különálló apartmanokkal, illetve egy közös nappalival és konyhával. Az épület különlegessége lesz, hogy a működéséhez szükséges energiát önmaga termeli meg.
Műsorunk itt hallgathatjátok meg.
Nem sokkal műsorunkat követően, 14 óra után indultam Édesanyámhoz Újpalotára. A Fonótól a jó negyedórás séta a 173-as busz megállójáig ráadásul most még izgalmasabb volt, mivel út közben, nem messze stúdiónk bejáratától egy kedves Hölgy, akit, mint később beszélgetésünkből kiderült, Andreának hívnak, felajánlotta segítségét, hogy elkísér a buszmegállóig, mivel vidéki, és amúgyis az Etele téri VOLÁN busz-végállomása felé tartott. Beszélgetni kezdtünk, kérdezte, hol dolgozom, mivel foglalkozom. Természetesen a Civil Rádiót elsőként említettem, és csak futólag, pár szóban említettem azt, hogy egyébként főállásban egy pénzügyi cégnél dolgozom telefonosként, call centerben. Úgy tűnt, hogy Andreát is inkább rádiós munkásságom érdekelte, s ha már erről beszélgettünk, természetes, hogy szóba kerültek műsoraim is, hogy műsoraim gyakori témája a fogyatékosügy - na persze szerencsére nem csak ez. A buszmegállóba érve egy névjeggyel kedveskedtem neki, ő pedig ígérte, hogy amikor csak tud, hallgat minket, ha máshol nem, az Interneten. Közben elment egy 173-as busz, sebaj, megérte várakozni, közben pedig tovább beszélgetni. Néhány perccel később aztán beállt egy 214-es busz, mögé egy 173-as, persze résen voltam, hogy kettős megálló, Andrea észre is vette, hogy a 173-as vezetője valóban ki is nyitotta az ajtókat, így szerencsére az ő jó szemének köszönhetően sikeresen el is értem a buszt. Már félúton jártunk, amikoris a Keleti pályaudvarnál egy rendőr állította meg a járatot, és közölte a buszvezetővel, hogy terelés van, a Rendőrség az egész környéket körbekerítette, majd mutatta, merrefelé tudunk tovább haladni, és kerülni. Akkor persze még csak találgattak az utasok, hogy mi történhetett. A busz a Lóvásár utca irányába megkerülte a pályaudvar épületét, a terelés miatt kialakult helyzetet amúgy is nehezítette a már lassan három éve tartó metróépítés, mivel a leendő 4-es metró első, Etele tér - Baross tér közötti szakaszának végállomását építik, így a pályaudvarnál eredetileg kialakított körforgalmi csomópont középső részét már vagy három éve fa- és betonfallal kerítették körbe. Buszunk a Lóvásár utca bejáratánál az egyik - eredetileg - trolimegállóban állt meg a Keleti pályaudvari megállója gyanánt, majd a Kerepesi út felé kerülve, a pályaudvar Dózsa György út felőli oldala előtt elhaladva tért vissza a Thököly útra, eredeti útvonalára. Innentől már zavartalan volt a közlekedés.Nem sokkal fél négy után értem az újpalotai vásárcsarnok megállójába, ahol le kellett szálnom Édesanyámékhoz.
A Hír TV délután 17 órás Híradójából értesültünk először arról, hogy miért is vlt lezárva a Baross tér. Mint kiderült, a zuglói rendőrök közúti ellenőrzést végeztek, s egy sötétkék BNV-t szerettek volna ellenőrizni, amikoris annak vezetője megtagadta az igazoltatást, elmenekült, a rendőrök pedig üldözőbe vették, a Baross térnél pedig lövéseket is leadtak rá, mire a járművezető elgázolta az egyik intézkedő zászlóst, aki a metróépítéshez használt egyik falnak csapódott, és a helyszínen életét vesztette. Közben a többi rendőr tovább üldözte a Kerepesi úton tovább menekülő járművet, melyet az Örs vezér terén át, egészen a Bugacsi útig üldöztek, végülis ott tudták elfogni vezetőjét és utasát. Így az Édesanyám által készített finom ebéd, rizseshús mellé - mit ne mondjak - akciófilmbe illő esemény is adódott.
Nem sokkal este hat után indultam hazafelé, csakhogy nem elég, hogy a Baross tér az autósüldözés miatti nyomrögzítés, helyszínelés miatt még ekkor is le volt zárva, és a buszok még ekkor is a pályaudvart megkerülve közlekedtek, ráadásul buszunk épp a Lóvásár utca bejárata előtti kereszteződésben, pirosnál várt a zöldre, mikoris hátulról egy hatalmas csattanásra lettünk figyelmesek - belénk jött egy személyautó, állítólag annak vezetője nem vette észre a buszt. A buszvezető két hátul utazó utast kért fel tanunak, minket pedig - jómagam amúgy is a legelső ajtónál lévő jobb első ülésen utaztam - leszállított, közben megkért egy hölgyet, hogy segítsen nekem, kísérjen át ahhoz a megállóhoz, ahol fel tudok szállni a Belváros felé közlekedő buszra, mire a Hölgy közölte, hogy nagyon meleg van, és el fog késni a munkahelyéről, majd elszelelt, így magam feltalálva egyedül intultam át a Huszár utcai megállóba, s szálltam fel az egyik, Buda felé közlekedő járatra. Nem vlt lényeges, hányas járat volt, mivel az ott megálló valamennyi busz megáll a lakóhelyemhez legközelebb eső megállónál, az Urániánál.
Hát mit ne mondjak, nem egészen ennyire kalandosnak képzeltem e mai napot, de szerencsére este hétre épségben hazaértem. Természetesen első dolgom volt, hogy felhívjam Édesanyám, hogy elmeséljem neki hazajutásom kalandos történetét...
