Szeretettel köszöntelek Titeket, Kedves Olvasók!

Kérlek, engedjétek meg, hogy - miután az Interneten a közvetlenebb hangnem használata megengedett, így - tegező  formában szólítsalak meg Benneteket!

Mindenek előtt, mielőtt elkezdem e blogot, s egyúttal folytatom a 2006. március 3-án megkezdett "HAJNALI FÉNY"-t, mely a http://hajnalifeny.blogol.hu oldalon található, röviden bemutatkozzam.

Ruzsa Viktor vagyok, 1976. január 30-án születtem Budapesten. Születésemtől fogva gyengénlátó ember vagyok, feltehetően magzatkori agyvelőgyulladás következtében, melyet valószínűleg fertőzés okozott, de erre pontos orvosi bizonyíték, diagnózis nincsen.

Óvodás éveim a Budapesti Vakok Általános Iskolájával egy helyen működő Óvodában töltöttem, melyet az annak idején oda járó Sorstársak nemes egyszerűséggel csak "Vakodának" neveznek.  Ezek az "óvodás" évek egész pontosan 1979. szeptembere - 1982. júniusa közötti időszakot jelentik. Ezt követően, mivel az akkori szemészeti vizsgálat úgy állapította meg, átkerültem a Budapesti Gyengénlátók Általános Iskolájába, ahol nyolc kemény évet "melegedtem", s közben sikerült némi tudást is elsajátítanom - remélhetőleg. Közben már egészen kicsi korom óta foglalkoztatott, vonzott a zene. Szüleim, illetve többi családtagjaim, Nagyszüleim, Ismerőseim azt mesélik, hogy már a rácsos ágyban is mozogtam a zenére, ha meghallottam valahol a rádióban, vagy szüleim lemezjátszóján egy-egy jó számot. Édesanyám tudnillik nagy lemezgyűjtő volt, akkoriban az emberek jobban megengedhették maguknak, hogy gyűjtsék a jobbnál-jobb hazai előadók - akkor még - bakelitlemezeit, meg egy-két, akkoriban nálunk idehaza kapható külföldi előadó hasonló hanghordozóit. Kedvenc előadóim voltak - többek között: Szűcs Judit, az 1970-es évek legendás "disco-királynője", Kovács Kati, az 1967-es Táncdalfesztivál egyik legnagyobb, és méltán közkedveltté vált felfedezettje, Korda György, illetve végül, de nem utolsó sorban Sztevanovity Zorán, aki az 1970-es évek derekán kezdett szóló karrierbe.  Így nem volt kérdéses hát, hogy hamar kiderüljön, hogy valami érzékem lehet a zenéhez. Erre Édesapám figyelt fel, aki annak idején saját szerzeményeket írt, ismert magyar költők  verseit zenésítette meg, gitározott.  Annak idején még az 1970-es években szokás volt a fiataloknak házibulit rendezni, táborozni, tábortűz mellett együtt énekelni, úgy, hogy valaki gitárral kísérte a társaságot, ilyen volt például az Édesapám, aki az ő saját baráti társaságát gyakran kísérte egy-egy meleg, kellemes nyári estén, tábortűz mellett. Édesanyámmal is így ismerkedtem meg még az 1970-es évek elején. Nem csoda hát, hogy hamar felfigyelt zenei tehetségemre, s nemsokára, talán hét éves koromban kaptam is egy elemes harmóniumot, majd később a Gyengénlátók Általános Iskolájában zongorázni is kezdtem tanulni, ottani énektanárnőm, Hódi Mariann néni tanított. Mivel azonban ő nem volt zeneiskolai tanár, "csak" általános iskolai énektanár, így ő nem vizsgáztathatott, és a konzervatóriumi tanulmányokra sem készíthetett fel engem.  Viszont anyai Nagymamámék 1973 - 1990. között a Budapest XIII. Karikás u. 3. szám alatti Általános Iskolában gondnokoskodtak, így hamar sikerült ott egy zeneiskolai tanárnőt találnunk, mivel az iskola zenei általános iskola.  Innentől aztán vagy három év kemény munka, gyakorlás, 1986. augusztusában új lakásba költöztünk, az addigi szükséglakásunk Zuglóban volt, egy körgangos, régi bérházban, ott egyértelműen nem lehetet volna zongorát használni. Ám 1986-ban lakótelepi lakásba költöztünk, kaptam is egy pianínót, ám sajnos meggyűlt a bajunk néhány lakótársunkkal, így 1989. nyarán meg kellett válnunk a pianínótól.  A kilencediken laktunk, s az éppen felettünk lakó szomszéd gyakran szóvá tette, hétköznap délutáni, a  2-5 óra közötti időpontok időpont ellenére, hogy "A gyerek reggel hattól este tízig veri azt a kurva zongorát, klimpírozik, nem lehet pihenni, meg itt kisgyerek  van, meg ebben a házban dolgozó emberek laknak..." - így miután Édesanyám világéletében igyekezett elkerülni a konfliktusokat, megváltunk hát a hangsezrtől, s ott egyértelművé vált, hogy ha zongora nem,   elektromos orgona, vagy szintetizátor, ami fülhallgatóval is használható. Kezdetben, 1989. augusztusában a zongoráért kapott pénzből Édesanyám tudott venni egy "Vermona" típusú elektromos orgonát, amelyet később szintetizátorra  cseréltünk, kezdetben egy régi "Casio"-ra, majd "Yamaha" típusúra, és így tovább. De megmaradtam amatőr zenésznek, profi pályafutásom 1989. augusztusában befejeződött. Nem bánom... Jobb volt ez így, jobb, hogy azóta is békében élek lakótársaimmal, noha azóta már régen nem együtt lakom Édesanyámmal, régen saját lakásban lakom, immár 14 éve. 

Az általános iskola befejezése után 1990 - 1994. között a Kós Károly Dolgozók Gimnáziumában folytattam tanulmányaim, annak is a nappali, ifjúsági tagozatán, mert a látássérültek nem járhattak munka mellett, esti iskolába, majd 1994. május-júniusában sikeres Érettségi vizsgát tettem. Ezt követően egy tanévet a SZÁMALK Szakiskolába jártam, egyéves középfokú számítógép-programozói tanfolyamra. Ennek előzménye az volt, hogy már általános iskolában elkezdtem tanulni a gépírást, egészen pontosan általános iskola ötödik osztályától kezdve kötelező tantárgy volt nálunk. 1991-ben a Gimnáziumban felfigyeltek arra, hogy viszonylag gyorsan gépelek, mivel akkoriban volt lehetőség fakultatíven folytatni a gépírástanulást, s akkoriban a Hanik Károly Közgazdasági Szakközépiskola egyik tanárnője járt ki hozzánk tanítani. Miután felfigyelt  tudásomra, 1991. júniusában levizsgázhattam nála, ezzel Gépíró Bizonyítványt szerezhettem. Ez elegendő volt ahhoz, hogy 1992. nyarán számítógépes tanulmányokat kezdjek, eleinte a Gimnázium Ifjúsági Tagozatának helytadó Vakok Állami Intézetében, amely a XIV. Hermina u. 21. szám alatt működik, majd később a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében. Először Scheffer Jánosnál, aki akkoriban polgári szolgálatos katonaként dolgozott. Abban az időben sok polgári szolgálatban lévő katona tanított a Szövetségben és a Vakok Állami Intézetében számítástechnikát, telexet, rádióamatőröket. Így nem volt kérdés, hogy mit csinálok a Gimnázium elvégzése után.

1995. májusában sikeres középfokú programozói szakvizsgát tettem. Számomra sohasem volt probléma a beilleszkedés. Egyáltalán nem volt gond, hogy éplátó fiatalokkal jártam egy osztályba, és a számítógépet "beszélőegységgel", majd később, miután már volt erre lehetőség, Windows alatt működő képernyőolvasó programmal kezeltem. Minden csoda három napig tart - így az is, hogy én hogyan is tudom vakon kezelni a számítógépet. Nem kivételeztek, sem pozitív- sem negatív irányban, egyenlő esélyekkel indulhattam, annyi különbséggel, hogy az elméleti előadásokon kazettás dktafonnal rögzíthettem az elhangzottakat. Akkoriban még jobb híján hátizsákszám, egy-egy napi előadást 4-5 kazettára rögzítettem, melyeket aztán otthon vagy gépbe tettem, vagy 3-4 alkalommal visszahallgatva memorizáltam.

1995 - 1996-ban pályakezdő munkanélküli voltam, mivel idő közben a Windows elterjedése miatt nem tudtam lépést tartani az informatika világával, s a középfokú tanfolyamon még csak DOS-környezetben dolgoztunk. Végül ismerettség útján 1996. májusától egy hónapot dolgoztam a Kefe- és Seprűgyártó Vállalatnál (ma FŐKEFE Ipari KHT), kefebehúzóként, ám szerencsére ez a munka nem tartott sokáig. Noha semmiképpen nem lebecsülendő,  de azért nyílván szerettem volna a végzettségemnek megfelelő munkát találni. Így is lett! Egy másik, már családban lévő ismerettség révén sikerült elhelyezkednem az ERFO (Erzsébetvárosi Foglalkoztató) Ipari- Kereskedelmi- és Szolgáltató KFT-nél (ma KHT), ahol 1999. decemberéig dolgoztam, adatrögzítőként, de volt, amikor betanított munkát is végeztem, pl. az ott működő kézműves műhelyekben, szövödében segítettem anyagot előkészíteni. Szerettem, de 1999. decemberében úgy éreztem, váltanom kell. Újabb ismerettségek jöttek-mentek, még végül 2000. szeptemberében elkezdtem egy OKJ-s számítógépes tanfolyamot, mivel akkorra már képesek voltunk a Windows alatt is dolgozni. Még ezt megelőzően 1998-99-ben a Vakok Szövetségében elvégeztem egy alapfokú Windows 31, majd Windows '98 tanfolyamot, először Péter Zsigmondnál, aki akkoriban a Szövetség nyomdájában dolgozott, majd Torma Zsoltnál, aki programozóként dolgozott.

2000. szeptember - 2001. októbere között sikeresen elvégeztem az OKJ-s számítógépes tanfolyamot, majd egyik ottani tanárom, Ecsedi Csaba programozó javaslatára - mivel  látta, hogy tudásom kimagasló - elkezdtem egy teljeskörű ECDL (European Computer Driving Licence - Európai Számítógépfelhasználói Jogosítvány) tanfolyamot. 2002. júliusában sikeres ECDL-start-, majd 2003. júliusában sikeres teljeskörű vizsgát tettem. Ezt a tudásomat időnként kamatoztatni is tudom, bár mostanában inkább speciális tudásra van szükségem.  

Közben 1996 - 2000 között több amatőr zenekarban játszottam, főképp a Vakok Szövetségében, a Vako Állami Intézetében, de volt egy "külső" zenekarom, melyet egy Sorstársam, Szepesi Richárd alapított, pontosabban az ő ötlete nyomán Ricsivel közösen alapítottunk 1998. augusztusában, melynek neve - mivel Ricsi szívesen foglalkozott pszichológiával - nemes ötletétől vezérelve "Kollektív Tudattalan" volt.  A zenekar nem sokáig működött, 1999. áprilisáig, voltak belső nézeteltérések. Viszont volt két sikeres koncertünk, első ízben 1998. november 19-én egy "Fiúnapi rendezvény" a Vakok Általános Iskolájában, majd azév december közepén egy karácsonyi koncert a Vizipók Egyesületben, amely Egyesület vezetőjével akkori munkahelyemen kerültem kapcsolatba, mivel az ERFO KFT-nél sok értelmi sérült fiatal is dolgozott, és ez az Egyesület az értelmi fogyatékossággal élők sporttevékenységével, annak támogatásával foglalkozik. 2000-ben tanulmányaim miatt kiléptem a zenekarokból, egészen pontosan 2000. novemberében, de a jóbarátság megmaradt a Vakok Állami Intézetének egyik lakójával, Barátommal, Sorstársammal, a szövetségi zenekar vezetőjével, Horváth Gézával, így sokszor jártam be az Intézetbe. Így fakultatív módon kezdtem angolul tanlni, mivel akkoriban volt lehetőség "külsősöknek" is, hogy angolul tanuljanak, egy ott tanító polgári szolgálatos katona jóvoltából. Ezen ismerettség kapcsán 2003. augusztusában értesültem arról, hogy van egy alapítvány, a "Nonprofit Média Központ" Alapítvány, amely hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő fiatalok számára indít médiaismereti képzést, a Filmgyár egykori munkatársa, Liling Tamás vezetésével. Tamás különösen  nagy figyelmet fordít, hangsúlyt fektet a fogyatékossággal élőkre. Óriási empátia, rokonszenv, maximális tisztelet, segítőkészség, emberség, odaadás. Szívvel-lélekkel  teszi, amit tesz.   Kétség nem fért tehát ahhoz, hogy ne próbáljak meg jelentkezni, felvételizni. A felvételi egyszerű volt: jó megjelenés, kötetlen beszélgetés, kamera előtti rövid bemutatkozás.  Szerencsére elsőre sikerült.

2003. szeptemberétől tehát egy médiaismereti képzésen vettem részt, melyen lehetőségünk volt elsajátítani az újságírás-, a rádiózás-, a televíziózás-, az interjú-, riportkészítés-, a kép- és hangvágás alapjait, kiváló filmes- és rádiós szakemberek segítségével, ráadásul egytől-egyik mindegyikük rendkívül segítőkész volt. Intenzív, kemény féléves képzésen vehettünk részt Sorstársaimmal, főképp látás- és mozgássérültekkel, de akadt néhány hallássérült is. Értelemszerűen a látássérültek a rádiózással foglalkoztak, a hallássérültek a képvágással, a mozgáskorlátozottak pedig - ki-ki képességétől, állapotától függően - a komplett filmkészítéssel, vágással, utómunkával foglalkozott.  A képzésen több neves szakember is segített, pl. Gáspár Judit, a Duna TV és a Kodolányi János Főiskola Munkatársa, beszédképzést tanított, de részt vett nálunk Horváth László, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége akkori Szakújságírója, az 1993-ban alapított, s 1996. szeptember 1-e folyamatosan sugárzó Civil Rádió munkatársa.    Így nem volt kérdés, hogy hol folytathatom gyakorlati tanulmányaim, az pedig már akkor egyértelművé, világossá vált, hogy mivel nonprofit médiáról van szó, ugynevezett közösségi rádiónál dolgozhatom.

A képzés természetesen vizsgaelőadással zárult. Vizsgaelőadósunk 2004. március 19-én  pénteken volt, melyre  mindannyiunknak  egy-egy  vizsgafilmmel-, vagy rádiós anyaggal kellett beneveznünk, kinek-kinek maga állapotától, képességeitől függően. Jómagam természetesen egy rádióinterjúval neveztem be, melyben egy énekeslányt mutattam be a Közönségnek. Az anyag - ha jól emlékszem - el is hangzott a Civil Rádió egyik, jelenleg hetente pénteken 13:05 perces kezdettel hallható, "Handycap" című műsorában, melyet annak idején Liling Tamás indított, mely műsorban fogyatékossággal élő embereket mutatunk be ép társaknak, illetve fogyatékos embereket érintő témákkal, aktualitásokkal foglalkozunk. Így értelemszerűen a sikeres vizsga után elsőként ebben a műsorban kezdtem gyakorlati tanulmányaim.

A nagy sikert követően nem volt kérdés, hogy ott maradok-e a Civil Rádióban. Természetes, hogy itt maradtam - ma is aktívan dolgozom, jelenleg négy műsorban. Egyik a már említett "Handycap", melynek társszerkesztője vagyok, mivel főállású munkahelyemen váltottműszakban dolgozom, így a műsor ideje alatt nem tudok élőben részt venni, kivéve akkor, ha fpállású munkahelyemen szabadságon vagyok, így e műsorba rendszerint előre elkészített felvételeket adok be, a ,másik egy olyan műsor, melyet annak idején látássérült fiatalok kezdek el készíteni, melynek egykori házigazdája a Civil Rádió egykori elnöke, Péterfi Ferenc volt, mivel azonban 2006. februárjában a stáb többi tagja elpártolt a Rádiótól, vállaltam a műsor továbbvitelét, s Feri teljhatalmat adott a kezembe, vagyis folytathattam, és azóta is készíthetem a műsort. Akkoriban a műsor mindössze félórás volt, jelenleg azonban minden páros héten szerdán este 20:00 órától hallható, immár egy órában. A műsor címe: "Fillagória- A védett közösségi tér" - egy műsor olyan emberekről, akik munkájukkal, hivatásukkal, önhetlen tevékenységükkel másokon segítenek.A harmadik műsor egy, minden hétfőn 13:05-kor kezdődő "Hangoskönyvóra", melyben két hazai Könyvkiadó által forgalmazott hangoskönyv-CD-ket mutatunk be Hallgatóinknak. A negyedik műsor egy hétköznap délutánonként 16:05-kor jelentkező kultúrális ajánlóműsor, "Kultúrkortyok" címmel hallható, e műsorban többen készítünk aktuális programajánlókat, bárki bármikor adhat be ajánlót, melyekből egy Szerkesztő állít össze egy-egy 10 perces műsort. Egy-egy műsorban rendszerint 4-5 programajánló hangzik el, egyenként 2-3 percben.

S amint ezt már fentebb említettem, ez egy közösségi-, önkéntes tevékenység. Főállásban pedig jelenleg egy adósságkezelő cégnél dolgozom Call Centerben. Erről igazából sokmindent nem érdemes mesélni, már csak a Cégnél aláírt Titoktartási Nyilatkozat, kötelezettségem miatt sem.

Blogom címét pedig egy általam nagyon-nagyon kedvelt, úgy is mondhatnám, imádott magyar popzenekar, a Crystal egyik dalának a címe után bátorkodam adni, a Zenekar iránti tiszteletből, szeretetből. Ha olvassátok e blogot, idővel majd mindenre fény derül, vagy pedig, ha már most kíváncsiak vagyok a Crystal iránti rajongásomra, akkor látogassatok el a régi blogomra, melyet a http://hajnalifeny.blogol.hu oldalon találtok meg.

Azt gondolom, előljáróban ennyi bőven elegendő, hogy megismerjetek. Ha szeretnétek velem közeelbbről is megismerkedni, akkor látogassatok el a Facebook-ra, ahol az általam 2010. május 15-én szombaton létrehozott "Civil Rádió - FM98" közösségi oldalhoz is csatlakozhattok.

Kellemes szórakozást, időtöltést és blogolvasást kívánok Nektek sok-sok szeretettel!