A Farkas Teaház 2008. végén kezdte meg működését azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az azt üzemeltető Fabók Judit és Farkas Péter teakereskedést hozzon létre – mindemellett a szintén a nevükkel fémjelzett Vakbarát Alapítvány számára legyen egy közösségi hely.
Mára azonban sajnos kiderült, hogy a hatalmas konkurrencia miatt a vállalkozás sikertelen. Nem tudják ugyanis kitermelni még a rezsiköltség és a bérleti díj összegét sem – így ezév májusában csődöt jelentettek. Szerencsére azonban felmerült annak a lehetősége, hogy az Alapítvány számára megmaradhat a helység, ehhez azonban pályázniuk kell a helyet bérbe adó Újpesti Polgármesteri Hivatalnál. Hogy e pályázat sikeres legyen, Péterék úgy döntöttek, hogy május 24-ére péntekre búcsúbulit szerveznek, és ezen a bulin egy petíciót fogalmaznak meg, ehhez pedig aláírást gyűjtenek. Meg is történt. Pénteken délután 17 órára csaknem ötvenen gyűltünk össze az újpesti Szent István tér 3. szám alatti Teaházba (amely – mivel egy pincehelység –az ingatlan-nyilvántartás szerint a József Attila u. 56. szám alatti házhoz tartozik, a Szent István tér 3. felől csak a bejárat van). Mielőtt kezdetét vette volna a felejthetetlen este, kivétel nélkül mindnyájan aláírtuk a Péterék által megfogalmazott levelet, mely levél lényegében arról szólt, hogy a Vakbarát Alapítvány tehetséges látássérült fiatalokat támogat, továbbá szeretne közösségi helyet teremteni Sorstársainknak. Emellett szó volt arról is, hogy sokan már jól begyakorolt útvonalon járnak oda, és miután a hely látássérültek számára akadálymentesített, és ez több százezer Forintba került, nem lenne jó új helyet keresni. Hogy mikor adják fel a levelet a Polgármesternek, és hogy az Önkormányzat az ügyet mikor tárgyalja, erről még nem esett szó. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Az mindenesetre biztos, hogy a buli remek és emelkedett hangulatban zajlott. Németh Dávid kedves Barátunk ötlete volt, hogy a karaoke party-n közösen énekeljük el Kovács Ákos egykori slágerét, a „Valami véget ért” című dalt, melyet Ákos egykori zenekara, a Bonanza Banzai játszott az 1990-es évek elején. Jómagam ritkán fakadok dalra, de ebben a dalban természetesen én is kivettem a részem, ahogy mindenki más, aki ott volt.
Szombaton idehaza készültem a jövő heti váltásra, egész pontosan egy új, hétköznap délutánonként jelentkező magazinműsorunkra, melynek május 31-i, pénteki adását kaptuk meg Bara Péter kollégámmal. Még a kedd esti szerkesztőségi megbeszélés után megállapodtunk Péterrel, hogy vasárnap este találkozunk, miután ők nem messze lakóhelyemtől adnak koncertet a Wesselényi utca 17. szám alatti Közösségi Házban. Péter ugyanis egy kamarazenekarban brácsázik.
A vasárnap igazi kihívásokkal tarkított nap volt számomra. Mondhatnám, átestem második tűzkeresztségemen, már ami a szakmát, a rádiós mesterséget illeti. Na de ne szaladjunk ennyire előre, vegyük szépen sorba!
Annak idején, még 1996-ban, amikor még a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége égisze alatt működő egyik amatőr zenekarban billentyűztem, jó barátságba kerültem Bereczk Istvánné Bihari Erzsébettel, aki akkoriban telefonalközpont-kezelőként dolgozott a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatalban. Jó kapcsolatai voltak, többek között az akkor még Óbuda polgármestereként regnáló Tarlós Istvánnal, és más, hasonló emberekkel. Így talán nem véletlen, hogy – mivel a zenekarunk dobosának, Tábori József élettársa volt – őt kértük fel együttesünk művészeti vezetőjének, fellépéseink megszervezőjének. Amolyan managernek – ha úgy tetszik. Ezért aztán nagy gyakorlatot szerzett e területen. Olyannyira, hogy nem sokkal azután, 1996. májusában – mert hogy én abban az évben, január 17-én vettem részt először a zenekar próbáján – létrehozott egy Nosztalgia Klubot, majd nem sokkal később a mi, egyébként Harmónia névre hallgató zenekarunkkal közösen megalakította a Horizont Kultúrcsoportot. Annak a hivatalos megalakulása egyébként 1998. májusában történt. Így e két évforduló tiszteletére ma nagyszabású gálaműsort tartottak a Vakok Általános Iskolája Nádor termében. Én pedig – azóta már nem vagyok tagja e Kultúrcsoportnak – mint a Civil Rádió munkatársa, nagy szeretettel megyek Erzsiék minden ilyen és hasonló rendezvényére. Nagyon tisztelem, szeretem őt, sokoldalú, széles látókörű, művelt. Annak idején, 2000-ben még idő híján léptem ki, mindenféle ellenérzés nélkül – így semmi okom nincs arra, hogy ne menjek, ne látogassam meg őket, meg aztán azóta rádiózom, és így, mint rádiós tudósító is szívesen adok hírt eseményeikről. Ma sem történt ez másképp. A Nádor termi folyosón a terem bejáratától jobbra haladva ott a művészbejáró. Ma is épp oda igyekeztem, hogy interjúkat készítsek néhány közreműködővel. Odabent egy körülbelül 16 négyzetméteres szobában, a bejárattól balra ült egy alacsony, őszes hajú, szemüveges úr, világosdrapp színű öltönyben, fekete ingben. Vitray Tamás volt, a rendezvény fővédnöke, kísérője pedig felesége, Kállay Bori operetténekesnő, aki a szoba ajtajától jobbra állt, talán épp készülődött a fellépésére. Megszólítottam hát a Tanár urat, aki örömmel invitált egy maga mellett lévő székre, hogy meséljen magáról, és a Nosztalgia Klubhoz, illetve a Horizont Kultúrcsoporthoz fűződő kapcsolatáról, valamint arról, hogy számára miért fontos egy rendezvény fővédnökének lenni. Mint mondta, örömmel segít, ha igény van rá, főleg, ha ismertségével el tudja érni, hogy minél többen felfigyeljenek egy ilyen klubra, egyesületre, hogy minél többen eljöjjenek egy ilyen rendezvényre. Aztán már az interjún kívül szóba került még 2008-ban megjelent „Kiképzés” című önéletrajzi ihletésű írása is, melyben álnéven szerepel ugyan, de már a történet elmesélése közben sejteni, később pedig már egyre inkább tudni lehet, hogy róla szól, noha saját neve csak a legvégén, a mű utolsó mondataként hangzik el. Életrajzának azonban bárki utánanézhet az interneten. E műnek hangoskönyv-változata is megjelent a Magvető Kiadó gondozásában, melyen a Tanár úr maga olvassa fel művét.
Beszélgetésünket követően hamarosan kezdetét vette a rendezvény, mely délután 14:30 –ra volt meghírdetve. A Tanár úr nem csak a színpadról köszöntötte a Közönséget, hanem le is jött a színpad elé, és csak állt, és mesélt… Mesélt magáról, szakmai múltjáról, a televíziózásról régen és ma – hát bizony szomorúan mondta, hogy ha ma kezdené a szakmát, nem biztos, hogy kinyitnák előtte a kapukat, mert annyira más lett a televíziózás. Mint mondta, egészen más, mint régen. Volt néző, aki kérdezte, hogy hol lehet megszerezni önéletrajzi könyvét, ekkor én ajánlottam annak hangoskönyv-változatát is, mire a Tanár úr mosolyogva így reagált: „Esküszöm, nem beszéltünk össze…” – nos, tényleg nem. De ha már így szóba került, akkor miért ne ajánlhatnám jó szívvel? – gondoltam. A következő hozzászóló Erdősné Márta, a Szövetség Hangoskönyvtárának vezetője volt, aki felhívta a Hallgatóság figyelmét arra, hogy a mű több példányban is kikölcsönözhető.
A Tanár úrral való kötetlen beszélgetés körülbelül fél óráig tartott, majd következett maga a gálaműsor, melyben Kállay Bori operett dalokat énekelt Hegedűs Valér, A Magyar Kultúra Lovagja címmel kitűntetett zongoraművész kíséretében, de közreműködött még Péter Anna magyar nóta-énekes és a csepeli Mosoly Népdalkör, és sokan mások is, a legkülönfélébb műfajokban. Felcsendültek ismert musical-részletek, magyar nóták, operett-részletek, és közismert versek is. A műsor elején rövid köszöntőt mondott Borai Botond, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Hermina Egyesülete elnöke – a műsor után többen nehezményezték, hogy nem sokkal ezután elment, nem várta meg a műsor végét. Persze azt nem tudni, mi lehetett az oka, nyílván oka volt arra, hogy elmenjen. Volt olyan is, aki a műsor után hangos nemtetszésének adott hangot, és hangos megjegyzéseket tett a Tanár úrra, miszerint „Ezt a vén trottyot miért kellett meghívni?” Elszomorító, hogy vannak emberek, akik még ilyenkor sem tudnak viselkedni, lejáratva ezzel sorstársaikat, a hozzá hasonló embereket. Persze ez egyikünk kedvét sem szegte. Többségében – beleértve engem is - mindnyájan nagyszerűen éreztük magunkat e rendezvényen.
Este fél hétkor értem haza. Az interjúkat május 31-i pénteki „Handycap” adásunkba szerkesztem majd be, így gyorsan hozzá is láttam a műsor előkészítéséhez. Közben Péterék koncerte itt elkezdődött, aztán este kilenc után pár perccel megszólalt telefonom – Péter hívott, hogy mostanra végeztek, megbeszéltük, hogy ahogy elindulok a kapunktól balra, a Wesselényi utca irányába, majd út közben összetalálkozunk. Így is történt. Ezt követően a Közösségi Ház mellett lévő egyik kisvendéglőbe ültünk, ahol egy-egy pohár almalé és finom tejcsokoládé (utóbbit már Péter hozta magával) hozzáfogtunk első közös műsorunk forgatókönyvének megbeszéléséhez, megírásához. Műsorunkban lesznek napi aktualitások, hírek, közlekedési információk, gasztronómia, kulturális ajánlók – és még, ami eszünkbe jut.
Nem sokkal tíz után álltunk fel asztalunktól.
Kíváncsian várom a reggelt, hogy milyen lesz az új arculatunk…
