HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

Több, látássérült emberek életvitelét megkönnyítő project megvalósításán dolgoznak a Vakok Állami Intézetének munkatársai.  Hogy melyek ezek a projectek, és hol lesznek elérhetők – erről Bertáné Szabó Irén, a Vakok Állami Intézetének Igazgatónője beszélt.

 

 

 

 

12 megyében helyeznek ki elemi rehabilitációval, speciális segítségnyújtási formával foglalkozó munkatársat. Ezek olyan technikák, melyek segítségével a látássérültek a mindennapos életük során önálló életvitelre képesek. Ilyen pl. a fehér bottal való közlekedés, a főzés. Több, halmozottan  sérült ember is fordul az Intézet munkatársaihoz, tehát speciális szükségletű látássérült emberek számára is adaptálják majd e módszert. Emellett látássérült édesanyák részére is szeretnének segítő szolgáltatást nyújtani, pl. védőnők számára is segítséget nyújtanak majd látássérült kismamák segítésével kapcsolatban.

Jelenleg több civil szolgáltató is működik, amelyek elemi rehabilitációs tevékenységet végeznek. Kiemelt feladatként kezelik majd ezen szolgáltatóknak a hálózatba történő szervezését (módszertani kiadványok, honlapok, szakemberek számára kidolgozott képzési lehetőségek).  Emellett létre kívánnak hozni egy komplex állapotfelmérő központot, melyben elsősorban azt vizsgálják, hogy egy felnőtt látássérült ember milyen megmaradt képességgel rendelkezik. Az Igazgatónő fontosnak tartja, hogy ne azt vizsgálják majd, hogy mi az, ami hiányzik, hanem mi az, ami megmaradt. Mindemellett rendkívül  fontosnak nevezte a segédeszköz-ellátást, illetve a látássérült emberek környezetének adaptációját is. Erre fel kell készíteni magát az érintettet is, és az őt foglalkoztató intézményt is.

 

Bertáné Szabó Irén, az Intézet Igazgatója azt is elmondta, hogy idén májusban teljes felújítás kezdődik az épületegyüttes mindkét intézetében, a  XIV. kerület Hermina út 21. szám alatt és a XIV. kerület Hungária körút 146-148. szám alatt található épületükben is. A felújítás során teljesen akadálymentesítik mindkét épületet, valamint teljesen megújul a csatorna- és az elektromos hálózat is.




Az Igazgató asszony minderről e hét szerdán délután mesélt a Hermina út 21. szám alatt lévő Intézetben, irodájában, ahol külön-külön interjút adott Rádiónknak e két témával kapcsolatban. E két interjút március 29-i "Handycap" adásunkban hallhatják majd Hallgatóink.

Címkék: b a és emberek olyan 12 project ki ezek hol erről lesznek speciális melyek elérhetők projectek látássérült elemi megyében foglalkozó dolgoznak Állami Szabó Hogy életvitelét megkönnyítő megvalósításán Vakok Intézetének munkatársai. Bertáné Irén Igazgatónője beszélt. helyeznek rehabilitációval segítségnyújtási formával munkatársat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr515121890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása