HAJNALI FÉNY

Mikor is kezdődött...?



Két hete egy havas péntek éjszakán. Itthon a számítógépnél ülök, talán épp a napi  emailjeim és az újonnan érkezett  
sajtóhíreket   olvasom, amikoris megszólal a telefon. Egy régi kedves Hölgy barátom, hajdani általános iskolám egykori  
iskolatitkárnője, Berta Gyöngyi hív. Belekezd egy hosszú történetbe, melynek kapcsán majd egy órát beszélgetünk. Na de ne  
vágjunk mindjárt in medias res, hanem kezdjük mindjárt Bibliásan: Ádámtól-Évától!

Van egy kedves sorstársunk, egy zongora- és harmónikaművész, vagy ahogy ő maga mondja magáról, zongorika, Weszely Ernő,  
akivel Gyöngyi anno együtt járt a Vakok Általános Iskolájába, ahol aztán 1970-ben ballagtak. Ernő hét éves koráig súlyosan  
gyengénlátó, aliglátó volt, majd egyik nevelőtanárától kapott egy akkora pofont, hogy levált a retinája, és teljesen  
megvakult.   Nevelői napokig azt hitték, hisztériázik, amikor  egyre panaszkodott, hogy nem lát. Végül elvitték orvoshoz, aki  
megállapította, hogy maradandó szemsérülést szenvedett. Az iskola, illetve az azzal egy helyen működő óvoda vezetői  
eltusolták az ügyet, így gyakorlatilag - mármint Ernő nevelőjére nézve - következmény nélkül maradt, Ernőre nézve viszont  
örökös vaksággal ért véget. Ő azonban szerencsére kimagasló zenei tehetség volt, tanárai már ekkor felfigyeltek  
zongoratudására, így komolyzenei tanulmányokat kezdett folytatni.  Az iskolában reditens kölyökként tartották számon, mert   
sohasem rejtette véka alá véleményét, sokszor vissza mert szólni nevelőinek, noha sosem felejti el az első pofont, de sohasem  
félt megmondani a véleményét. Általános  iskolai ballagása is zűrös körülmények között alakult, állítólag nyolcadik  
osztályban tanító osztályfőnöke megkérdezte társait, hogy "ki  akar   a Weszely-vel ballagni? Mert ha senki sem akar vele  
ballagni, akkor a Weszely nem ballag." - intézte volna el tanára a dolgot. Azonban ekkor két lány jelentkezett, és Ernő mellé  
állt. Egyikük volt ez a bizonyos gyermekkori pajtás, Berta Gyöngyi, akivel így sokáig tartó kapcsolat, barátság alakult ki.  
Mivel Ernőt magaviselete miatt nem szívlelték, kefekötőnek taníttatták az általános iskola  után, egy, a vakok számára  
indított szakiskolai tanfolyamra íratták be, ám szerencsére mindössze három hónapig végezte ezt a munkát, később  
vendéglátózni kezdett. Óriási szerencséje volt, hogy a vendéglátó körökben sok zenészt megismert, nyitottá vált a világra,  
idő közben "meg is javult". Kezdetben bohém életet élt, amely egészen az 1980-as évek végéig tartott. 1987. január 12-én, épp  
a névnapján került a Fregatt Sörözőbe, ahol ismert zenészek, dalszövegírók is megfordultak. Utóbbiak közül például Horváth  
Attila, akinek egyik dalának három sorát Ernő zongorajátéka ihlette:

"A sűrű füsthöz lárma is jár,
A zongoránál egy hajnali sztár,
Bal kezénél összegyűlik pár pohár..."

Sokak számára lehet ismerős e néhány sor, netán az egész dal. Ez a dal Horváth Charlie által énekelt egyik legnépszerűbb  
sláger, a "Jég dupla Whiskey-vel" című. Bevallom, ezidáig én sem tudtam, még csak nem is sejtettem, hogy Charlie kiről énekli  
e sorokat.  Bár Ernő ismeri őt személyesen, azonban sohasem léptek fel együtt. Persze én azt gondoltam, hogy nyílván együtt  
is felléphettek e szórakozóhelyen, talán innen is a közös múlt és a Horváth Attila ihlette szöveg, de mint kiderült, közös  
fellépésük nem volt. Arról pedig, hogy pontosan miért is írta Horváth Attila ezt a három sort, arról talán őt kellene egyszer  
megkérdezni. Annyi bizonyos - mert erről is beszéltünk - hogy a zongora mellett elhelyezett bárpulton lévő poharakban nem  
Whiskey volt jéggel, hanem pálinka és unicum. A dal címe és refrénje tehát talán csak a dallam és a szöveg összeegyeztetése  
miatt, netán a szótagszám miatt kerülhetett a szövegbe.

... De erről már Ernő maga mesélt egy február 8-i péntek esti koncertje előtt, melyet a budapesti  Fészek Klubban rendeztek.  
E találkozóra pedig úgy került sor, hogy a két héttel ezelőtti telefonbeszélgetésünkben Gyöngyi hosszasan kitért arra, hogy  
Ernőnek sajnos elég kevés fellépési lehetősége van, illetve, hogy a szakma bár elismeri, mégsem foglalkoztatják annyira,  
amennyire valójában megérdemelné. Erre én felajánlottam, hogy mi megpróbálunk a magunk eszközeivel segíteni abban, hogy  
többen meghallják, meghallgassák őt, és akkor talán még több helyre hívják majd. Így került sor e február 8-i péntek esti  
találkozóra. Ezt azonban még megelőzte egy Gyöngyivel készült interjú, melyben Gyöngyi ajánlotta Hallgatóink figyelmébe a  
február 8-i esti koncertet, még előtte csütörtök délután jött be hozzánk a stúdióba, hogy rögzítsünk egy rövid  
programajánlót, melyet aztán a koncert napján 13:05-kor kezdődő "Handycap" című magazinunk végén le is adtunk. Ez olyan jól  
sikerült, hogy alig két órával később Pogány György főszerkesztőnk emailben gratulált a műsorhoz, persze nem csak ehhez,hanem  
a MEREK trailo-csapatának tagjaival és edzőivel készített riportomhoz is. Gyöngyivel sokat beszélgettünk, kiderült, hogy  
mivel én is a Vakok Általános Iskolájában működő óvodába jártam, Kraszner Éva óvónő csoportjába, és ő elég sajátos  
gyermeknevelési módszert alkalmazott (pl. ha valamit rosszul csináltunk, akkor gyurmadeszkával kaptunk a fejünkre), ő volt ez  
a bizonyos nevelő, aki Ernőt pofonnal próbálta meg rendszabályozni - és egyik ilyen volt az Ernő látásának elvesztéséhez  
vezető végzetes pofon.   


A péntek esti  koncert remekül sikerült. A koncert előtt pedig egy jó órás interjút készítettem Ernővel, melyben rengeteget  
mesélt magáról, az általa képviselt zenei világról. A koncertet is rögzítettem, így hamarosan egy portréműsort hallhatnak  
majd Hallgatóink. Ernő közismert arról, hogy  úgy is tud harmónikázni és zongorázni, hogy egyszerre játszik a két hangszeren:  
ölében a harmónika, előtte egy zongora vagy szintetizátor. Ha utóbbin játszik - ahogy tette ezt most is -, akkor még arra is  
képes, hogy a szintetizátor klaviatúráját  két felé ossza, hogy ha kell, akkor bal kezével ritmusgitárt vagy nagybőgőt  
imitáló kíséretet játszon, miközben jobb kezével a szintetizátor billentyűzetének jobb oldali részén zongoraszólót, vagy az  
ölében lévő harmónikán harmónikaszólót játszon. A mostani koncert három részből állt, főképp blues- és jazz-darabok  
csendültek fel, főképp Ernő egyik nagy példaképe, Ray Charles szerzeményeiből hallhattunk.


Egyik kedves Kolléganőm, Tölgyes Gabi is megtisztelte jelenlétével e koncertet, és mindnyájan élményekkel gazdagon távoztunk.  
A koncert nem sokkal este 11 előt ért véget. Mivel Gabi a Déli pályaudvarnál lakik, a Fészek Klub pedig a VII. kerület  
Kertész utca és Dob utca sarkán van, a Blaha Lujza térig együtt mentünk gyalog, majd Gabi a Széll Kálmán tér irányába tartó  
nagykörúti villamosra szállt, én pedig onnan gyalog jöttem hazáig, a Kazinczy utcába.



Köszönet Ernőnek a fantasztikus hangulatú koncertért, a remek dallamokért, Gyöngyinek és a Fészek Klub munkatársainak a   
kiváló szervezésért!