HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

Ma is volt "117 perc" című délutáni magazinműsor  a Civil Rádióban. A műsor tavaly május végi indulását követően idén nyárig páros hét péntekenként vezettem Horváth-Kósa Erika és Bara Péter kollégámmal, azonban idén nyáron egy pályázati támogatást kapott műsorunk, és mivel pályázat útján sikerült kicsit fellélegeztetnünk a Rádiót, fontosnak tartottuk, hogy legyen új arculatunk. Így átszerveztük műsorunk, és a páros péntekekre más stáb került, mivel a támogatást a páros pénteki műsor kapta.

Mai  műsorunkban egy kommunikációs képzésről beszéltünk, melyről már volt szó múlt szerdai "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorunkban. De szót ejtettünk még egy múlt pénteki, a járványos gyermekbénulással kapcsolatos konferenciáról, a Polio Alapítvány kurátorával, Nagy Erzsébettel beszélgettünk, és szó volt még egy közelgő integrált divatbemutatóról, melynek fővédnöke Sütő Enikő egykori modell lesz. A Hét embere pedig ezen a héten Sztevanovity Zorán énekes, előadóművész, akivel múlt héten szombaton készítettem interjút koncertjének helyszínén.

 

Nem sokkal 18 óra után, épp a 47-es villamoson utaztam, amikor a BKK utastájékoztatója bejelentette, hogy lezárták a Szabadság hidat, a 47/49-es villamosokat a Batthyány téri végállomásra irányították. Így az Astoria felé csak a 2-es metróval lehetett átjutni, vagy a Kálvin tér felé a Móricz Zsigmond Körtér-Újbuda felöl a 4-essel. A 2-es metró dugig tele, minden állomáson felhívták az utasok figyelmét, hogy demonstráció miatt bizonyos járatok terelőúton, illetve rövidített útvonalon közlekednek, javasolják a metróhálózat igénybevételét.

A Hír TV információ szerint (este 19-es Híradó) a tüntetők a Nemzetgazdasági Minisztérium elöl Budára mennek (de hogy pontosan hová, arról - legalábbis én a műsor végén nem hallottam bővebb információt).  A 2-es metróban egy nyugdíjas tanárnővel beszélgettem, aki elmondta, hogy ugyanazokat a fizetett politikai provokátor-arcokat látni, mint annak idején, egy másik utas pedig hangosan rohadt kommunistázott (mármint, hogy szerinte azok csinálják).

Az Urániával szemben pedig egészen a Síp utcáig találkoztam a Rákóczi utat biztosító rendőrökkel, rendőrautókkal. A Rákóczi út pedig teljesen olyan volt, mint ünnepnapokon.

A tüntetés előzménye, hogy a FIDESZ kormány, mely idén másodjára is megnyerte az országgyűlési választásokat, illetve az európai parlamenti- és az önkormányzati választásokon is fölényes győzelmet aratott, 2015. január 1-étől adót vetne ki  az internethasználat után, minden megkezdett gigabyte-onként 150,- Ft-ot. A kormány annyiban hibáztatható, hogy egy hete pusztán ennyit közölt. Majd ezután, miután belátták, óriási felháborodást váltottak ki a közvéleményből, Rogán Antal frakcióvezető tájékoztatta a közvéleményt, hogy ezt az adófajtát a távközlési adó bővítéseként vezetnék be, melyet természetesen az internetszolgáltatóknak kellene fizetniük, és törvényben garantálnák, hogy ezt a szolgáltatók ne háríthassák át ügyfeleikre. Csakhogy sajnos nem ezzel kezdték, pedig ha egy hete ezzel kezdték volna, illetve ezt is hozzá tették volna, akkor talán másképp alakultak volna a dolgok. Így azonban az október 23-i hosszú hétvégét beárnyékolta egy, a netadó ellen vasárnapra szervezett demonstráció, mely demonstráció ugyan békésnek indult, azonban este 20 óra után a FIDESZ Lendvai  utcai székházát néhány, állítólag footballdrukker megostromolta, használt számítógép-alkatrészekkel bedobták annak ablakait, kerítésén átmászva felmásztak az épületre, a redőnyöket leszaggatták, majd az épületbe hatolva összességében tízmillió forintos anyagi kárt okoztak. Szerencsére azonban - vasárnap este lévén - személyi sérülés nem történt. 

Mindenesetre szerencsésen hazaértem, és remélem, mindenki más is. Aki pedig lemaradt volna a délutáni "117 perc" adásról, éjfélkor meghallgathatja, illetve újra meghallgathatja, akinek tetszett műsorunk. És még egy fontos momentuma volt műsorunknak. A "Mozdulj!" Egyesület által szervezett integrált divatbemutatóról szóló interjúkat követően  debütált a Consistency "Akkor is fáj" című dala. Közben Teca egy pekingi zenei fesztiválon volt, épp akkor jelentkezett be Facebook-ra, mikor e sorokat írom. Hamarosan vele is készül interjú, illetve a Consistency-vel is egy  fiport a Civil Rádióban.



Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr976841687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása