Az elmúlt hét izgalmas és mozgalmas hét volt. Most kicsit szünetel a nagy hajtás, így most van egy kis időm mesélni róla.
Idén szeptembertől minden hónap első vasárnapján tartja összejövetelét a Vakok Baráti Köre, Farkas Péter és felesége, Fabók Judit vezetésével, ezen túl az általuk üzemeltetett Farkas Teaházban, amely Újpest központjában található. A korábbi, városligeti bulik ideje lejárt, nem csak az őszbe forduló időjárás, hanem a Vakok Kertjének gondnokával történt személyi ellentétek miatt is. Erre igazából nem térnék ki, mert ez egy meglehetősen bonyolult, és hosszú történet lenne. Ami viszont érdekes, hogy a Klub továbbra is, változatlanul működik, sőt, minden egyes alkalommal egyre többen vagyunk, akik csatlakoznak. Múlt héten vasárnap, október 2-án sem volt ez másképp, amikoris csaknem huszonöten voltunk, és éreztük jól magunkat délután 14 és este 22 óra között. A Teaház hétköznapokon ebben az időben tart nyitva, de a hónap első vasárnapja zártkörű, vagyis így ez számunkra van fenntartva. Délután háromnegyed kettő és kettő közötti időben találkoztunk a 3-as metró Újpest-Központ végállomásánál, na persze ez nem volt kötelező jellegű, bárki dönthetett úgy is, hogy a Teaházba érkezik, viszont volt, akiknek egyszerűbb volt, hogy Péterékkel együtt térképeztük fel a metróvégállomástól a Teaházhoz vezető útvonalat. Magam is így tettem, sőt, most talán én voltam az egyetlen, így hármasban mentünk Péterékkel a Klub helyszínére. A Teaház egy igényesen berendezett pincehelység, ráadásul a remek tea- és alkoholos ital-választék, finom kávé és szendvicsek mellett egy „Láthatatlan világ” elnevezésű helység is található a pince legbelső végén, mely egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy az oda látogatók megtapasztalhassák a vakon történő tájékozódást. Nem hogy éjszakai sötétségben, hanem még inkább teljes sötétségben, mindenféle természetes- és mesterséges fény kizárásával. Péter természetesen minket is körbekalauzolt a helységben, amelynek egyik fele kaviccsal beszórt tengerpartot szimulál, de a közepén egy életnagyságú faház is található, mindemellett különleges hangeffektek segítségével válik érzékelhetővé a természet ezernyi csodája, kezdve az erdő hangjaitól egészen a vad óceánig. A kötetlen beszélgetés, evés-ivás mellett volt szokásos közös éneklés, karaoke, sőt, a helységben még egy elektromos zongora is van, amelyet bárki kipróbálhatott, így jómagam, és még egy sorstársunk. Péter korábban nem csak gyógymasszőrként, hanem vendéglátóban zenészként is dolgozott, így otthon van a műfajban, bármilyen korosztály számára érdekes műfajjal tud szolgálni. Karaoke, tánc, ismerkedés, egészen este 10-ig, sőt, talán már el is múlhatott 10 óra, mikor elindultunk hazafelé.
Hétfőn délután, mielőtt telefonos munkahelyemre értem volna, Szabó Andrea, a Magyar Televízió munkatársa hívott. Mint beszélgetésünkből kiderült, a Facebook-on, e blogban és műsorom honlapján olvasott rólam, rólunk, hogy mivel is foglalkozom, ez keltette fel érdeklődését, egy, a Magyar Televízióban október 7-én induló műsor számára szeretett volna riportot készíteni a Civil Rádióról, abban pedig egy néhány perces interjút velem, mintr ádiózással foglalkozó látássérült emberrel. Az egyeztetés során magam választhattam helyszínt a forgatásra, nem volt kérdés, hogy a legmegfelelőbb helyszín a Civil Rádió stúdiója volt ehhez – így e hét csütörtökön, éppen Édesanyám születésnapján, október 6-án délelőtt el is készítették a riportot, egész pontosan László Pál riporter és stábja. A beszélgetés az október 7-én induló „Esély” című műsor október 21-i adásában lesz hallható. Amiről korábban itt is meséltem, arról beszélgettünk – hogy miért is szeretek rádiózni, számomra mi a legfontosabb a Civil Rádióban, mi is az az értékrend, amiért szeretem csinálni. A kötetlennek tűnő beszélgetés mellett persze jutott idő a technikai részletekre is, vagyis arra, hogy azt is rögzítsék, hogyan dolgozom a számítógéppel, a keverőpulttal, és egyáltalán, hogyan használom a stúdiót. Maga a forgatás csaknem másfél órán át tartott, volt olyan jelenet, amely előre megrendezett volt, vagyis például azt is felvették, amint bejövök a stúdióba, majd végül távozom. Ezt fordított időrendben vették fel, mivel odabent voltunk, így először egy elmenetelt, majd egy bejövetelt rögzítettek, több „szemszögből”, vagyis különböző kameraállásokból, volt olyan mozzanat, amelyet legalább háromszor vettünk fel – ettől kicsit álomszerű érzés volt, vagyis mikor vége lett a forgatásnak, úgy éreztem magam, mint aki egy álomból ébred reggel, és hirtelen nem tudja, hol van időben és térben, és csak foszlányokra emlékszik az álomból, amiből épp felébredt. Ez a műfaj sajátossága, és a modern technikának hála, a gyanútlan néző számára ez persze majd mit sem jelent, hiszen az egyes jeleneteket időrendi sorrendbe rakják majd.
E hét szombaton pedig Édesanyámnál voltam, születésnapját ünnepeltük. Anyai Nagymamám is ott volt, sőt, ő egészen péntek délelőttől ma estig vendégeskedik nála.