HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

Ez a hét is mozgalmasan tellik, ahogy ez általában lenni szokott.

 

E hét hétfőn este szerkesztőbizottsági ülésünk volt a Civil Rádióban ahol egy nyári, egésznapos  rendezvényt kezdtünk elszervezni, melynek ötlete valójában még három hete Pogány Gyuriék kertjében merült fel: jó lenne létrehozni egy olyan rendezvényt, melyen egy kis visszajelzést kaphatnánk a Hallgatóságtól, kik és hányan hallgatnak minket, illetve, amely rendezvény segítségével talán kicsit  közelebb kerülhetünk Hallgatóinkhoz, hogy jobban megismerjenek minket, illetve néhány olyan civil szervezetet, alapítványt, egyesületet, művészeti együttest, társulatot, akik korábban már jártak nálunk, akik tevékenységét már egy- vagy több alkalommal bemutattuk. A rendezvény ötlete Tóth Mónika Kolléganőnktől származik, melyet kitörő lelkesedés fogadott, és el is kezdtük a szervezést. Az én feladatom az, hogy - főképp - fogyatékossággal élő szervezeteket toborozzak e napra, de nem csak, hogy ott legyenek, hanem, hogy például (ha művészeti együttesről van szó) egy-egy rövid produkcióval is kedveskedjenek  Közönségünknek.  Hamarosan természetesen többet is elárulunk majd, a szervezés, a meghívók, emailek elküldése  jelenleg is   folyamatban van.  A hétfő esti szerkesztőségi ülésen kicsit konkretizáltuk a dolgokat, és részletesen átbeszéltük, kinek-kinek mi is legyen a feladata e project sikeres lebonyolításában. A helyszín - ha minden jól megy - a budapesti Gödör Klub lesz, de egyelőre kulisszatitkokat még nem árulnék el.

Ami viszont fontos és jelenleg még inkább érdekes lehet Nektek, kedves Olvasók, szerda esti "Fillagória" című műsorunk témája.  Korábban szerettem volna meghívni a Kórházi Önkénteseket Segítő Szolgálat Alapítvány munkatársait, ám hétfő estére - a szerkesztőségi ülésről hazaérve -  várt egy email, hogy a meghívottak az Elnök betegsége miatt nem tudják vállalni a június 8-i adást, talán majd két hét múlva, vagy egy későbbi időpontban. Idő közben a Facebook-on felvette velem a kapcsolatot egy lány: Dzadiga Nelli, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Ifjúsági Koordinátora, aki már akkor is írta, hogy szívesen bemtuatná az Egyesületet, és  mesélne tevékenységéről, akár Rádiónkban is. Így kétség nem fért ahhoz, hogy rögvest felvagyem vele a kapcsolatot emailben, és megkérdezzem tőle, hogy lenne-e kedve  egy jót beszélgetni velem szerdán este. Nelli örömmel fogadta felkérésem, így létre is jött az interjú, igaz, mivel Dunaújvárosban él, így egyelőre csak telefonon - ám ez mit sem vont le a beszlégetés értékéből. Mindemellett Nelli - ha már így összehozott minket a Sors - nem csak magáról az Egyesületről és saját magáról mesélt, hanem egy közelgő "Ki mit tud" tehetségkutató versenyről is, melyre július 16-án kerül sor.

A műsort itt hallgathatjátok meg...

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr82971989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása