HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

ÁLOMBÓL VALÓSÁG

2010.10.24. 22:51

szerző: RUZSA_VIKTOR

Az álom mára végre valósággá vált. Ma délután 13 - 15 óra között hallhatták Hallgatóink 15. Jubileumi Születésnapi műsorunk második részét - de közel sem a befejezőt. 

Kicsit úgy érzem most magam, mint egy ékszerész, aki nagy dilemmában van, amikor ékszerboltjának kirakatába kitesz néhány arany-, vagy gyémánt ékszert, hogy melyeket tegye ki, és melyekkel csábítsa be a vásárlókat, s melyeket hagyja fiókjainak mélyén az üzletben, hogy csak akkor és azoknak vegye elő, amikor és akik oda betérnek. Ez a 2-szer 2 óra is ilyen volt. Hiszen sok érdekes, értékes beszélgetést rögzítettem Kollégáimmal együtt, sok Kolléga, Jóbarát örömmel jött, és mesélt. De ahogy műsorom végén meg is ígértem Hallgatóinknak, semmit nem hagyunk veszni. Hiszen szeptember 1-étől indult sorozatunkban, Fillagória adásaink második felében, minden páros szerdán este újabb érdekességek, izgalmak, azok, melyek e 2-szer 2 órából kimaradtak.

Ami biztos, megérte éjszakákon át, hajnal 3-ig, 4-ig dolgozni, vágni, szerkeszteni, rendezni, hiszen ez az utómunka, ez is szükséges volt ahhoz, hogy színvonalas, méltó születésnapi műsort nyújthassunk át Hallgatóinknak.

 

Műsorom elhangzása közben pedig - mivel a mai napot idehaza, nagyrészt pihenéssel töltöttem - azért egy kicsit dolgoztam is, hiszen további műsoraim előkészületét is elkezdtem.. Este pedig a Facebook-on létrehoztam két csoportot, egyet a Családomnak, ez egy zártkörű, rejtett csoport, egyet viszont, "Hajnali fény" néven a Barátoknak, közeli Ismerősöknek, akikkel szabadidőm töltöm.

 

 

Este 10 után pedig egy kedves lány hívott, Gulyás Gabi, akivel anno még 2004. szeptember 12-én egy Crystal koncert után találkoztam először személyesen, de már előtte is hónapokig leveleztük, korábban a Crystal hivatalos weboldalán lévő üzenőfalra írt, ott ismertük meg egymást, majd azóta, 2004. szeptembere óta néhány személyes találkozás.  Ő még iskolába jár, emellett pedig kiválóan énekel, folyamatosan képezteti magát. Most viszont őszi szünet lévén, megbeszéltük, hogy valamikor összefuthatnánk. Most úgy néz ki, kedd délután, munkám után találkozunk.

Már alig várom... :)

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr832396330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása