HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

Immár évek óta hagyomány, hogy Budapest egyik legrégebbi történelmi városnegyedében, mely megőrizte egykori formáját, a Wekerle telepen megrendezik a Wekerlei Napokat, amely egy háromnapos hétvégi programsorozat, kultúrális- és sportprogramokkal, valamint a rendezvénysorozat utolsó napjaként, amely vasárnapra esik, a Szolidaritás Napját, amellyel az esélyegyenlőségre kívánják felhívni a helyiek figyelmét. Az utóbbi két évben, vagyis tavaly is és idén is volt szerencsém helyszíni tudósítást készíteni e rendezvényről a Civil Rádió Hallgatói számára, mely tudósítást szeptember 15-i "Fillagória" adásunkban hallhatnak Hallgatóink.  Az idei Szolidaritás Napján, szeptember 12-én vasárnap is sok érdekesség, kézműves kiállítás és vásár, kultúrális programok várták az érdeklődőket, valamint néhány, fogyatékossággal élő embertársainknak segítő szervezet, Alapítvány, többek között a Downe Alapítvány, a Vakok Állami Intézete, valamint a Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány is képviseltette magát e jeles eseményen. Az esemény délelőtt 10 órakor kezdődött, a városrész főterén -  mely alkotója, Kós Károly nevét viseli -   felállított nagyszínpadon, gyermekprogramokkal, majd különböző sport- és ügyességi vetélkedők, majd azok eredményhírdetése, este pedig zenés programok vártak minket. Délután 17 órai kezdettel Szalóki Ági, majd a Nem adom fel együttes, Somló Tamás és a Fiesta Zenekar koncertje zárta a sort, este pedig görögtűzzel búcsúztak a látogatóktól a rendezvény szervezői. 

Jómagam már régi ismerősként mentem oda, az esemény szervezői, a Wekerlei Társaskör Elnöke, Nagy Tamás, valamint Horváth Mariann és Tóth László szervezők meghívására.  Nagy Tamás Elnök Úrral és Tóth László Úrral sikerült is egy-egy rövid interjút kszítenem a Társaskör létrejöttéről, működéséről, valamint a Wekerlei Napok rendezvénysorozatról. Végül, de nem utolsó sorban az interjú közben a tér szélén felállított egyik sátorban, mely ennek helyszínéül szolgált, épp készülődő Downe Alapítvány Gondozói Hálózatának vezetőjével, Murány Sándorné Erzsébettel is beszélgettem, vele természetesen az Alapítvány munkájáról a náluk működő kézműves foglalkoztatóról, ahol az Alapítvány kliensei különféle ajándéktárgyakat, dísztárgyakat készítenek, például gipszkartonból készült kulcstartókat, képeket, felhívva a társadalom figyelmét az emberi értékek fontosságára. Az Alapítvány sátra mellett a Vakok Állami Intézetének standja kapott helyet, ahol látássérültek által készített szőtteseket, főképp szőnyegeket láthattak, és vásárolhattak az oda látogatók. A Vakok Állami Intézet alkalmazottjaival nem állt módomban interjúkat készíteni, mivel ők arra hivatkozva, hogy az Intézet nevében nem nyilatkozhatnak, nem kívántak nyilatkozni, arre irányuló kérdésemre pedig, hogy esetleg, mint magánszemélyek, azért nem, mondván, az Intézet munkatársai. Így velük nem beszélgettem, vagy legalábbis csak felvételen kívül. S hogy miről is beszélgettünk? Természetesen egyelőre maradjon kulisszatitok, hiszen a szeptember 15-én este hallható adásunkból megtudhatjátok.

Igazán szívbemarkoló látványban és remek hangulatban volt részünk. Látván a kitűnő dísztárgyakat, ajándéktárgyakat, szőtteseket, na és persze a többi, már "ép" ember által készített kézműves tárgyat. Mint egy hamisítatlan középkori vásárban, az ország  legkülönbözőbb tájegységeiről érkező kézművesek kínálták portékáikat, kezdve a bőrdíszműves tárgyaktól a mézeskalácsból készült ajándéktárgyakon át a szőttesekig.

Jómagam már délelőtt fél tíz előtt pár perccel odaértem, mivel már reggel hét után elindultam, mert arrafelé a tömegközlekedés viszonylag ritka, a Kőbánya-Kispest metróállomástól még a 147-as autóbusszal körülbelül 20 percnyi út, ráadásul - ahogy  ilyenkor szokás - a rendezvény miatt a buszok a téren nem álltak meg, így a Guttenberg körútnál kellett leszállni, onnan pedig még egy jó 10 perc gyalogséta az út. Szerencsére azonban az idő már kellemesebb volt, mint például szombaton, amikoris országszerte ítéletidő volt. Nagy is volt a sár a Kós Károly téren, különösképp a füves területeken, a szervezők elmondása szerint sok szabadtéri programot törölniük is kellett a sorból. Nem így vasárnap, amikoris minden programot meg lehetett tartani.

 

 

 

Köszönet a Szervezőknek a remek műsorokért, a jó hangulatú eseményért...

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr662294286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása