Ha jól emlékszem - mert valamikor tizenéve olvastam - Vámos Miklós így kezdi "Anya csak egy van" című regényét:: "A halálnak van humorérzéke". Én pedig mai beszámolóm valahogy így tudnám kezdeni: A Mindenhatónak fekete humora van.
Hétfőn este újabb darabjához érkezett a Fonó "Zongorista generációk" sorozata, melyben ezúttal Balázs János zongoraművész, a sorozat művészeti vezetője Ránki Fülöp zongoraművészt (Ránki Dezső zongorista fiát) látta vendégül a Fonó Budai Zeneház nagytermében. A már hónapok óta tervezett koncert műsorán Liszt Ferenc 12 transzcendens etűdjét hallhattuk, mely sorozatot korábban maga Balázs János is előadta, a Művészetek Palotájában. Mivel a Civil Rádió a Fonó hátsó épületszárnyában található, nálam akkor is természetes dolog pusztán benézni, és beköszönni a Kollégáknak, ha egyébként "csak" valamelyik esti koncertre megyek. Ma sem történt ez másképp, nem sokkal hat után, amikor is Tóth Móni kolléganőm épp a délutáni "117 perc" című magazinunk általa vezetett adásából egy Balázs Jánossal készített interjút hallgatott vissza a szerkesztőségi szobában. Mentem felkaptam a fejem, nagyon megörültem, hogy hírverést csináltak a ma esti koncertnek - örömöm azonban hamar derékba törte, mikor elmondta, hogy Kocsis Zoltánra emlékeztek.
Csak nem? - De. Meghalt Kocsis Zoltán - tudtam meg a döbbenetes hírt. Régóta betegeskedett, hallhattuk, meg, hogy orvosai tanácsára le kellett mondania néhány koncertjét. De mégis... 64 éves volt... Úgy tudom, 1952-ben született. De nem is ez a lényeg, hanem a szomorú tény, hogy elment.
Lementem hát a nagyterembe. Még hangolták a Fonó idén év elején a tavalyi Príma Primissima Díjából vásárolt nagy Esex zongoráját, amikor már beülhettem a nézőtérre, lévén, szerettem volna interjút készíteni Ránki Fülöppel, ami sikerült is, de felkészülése miatt csak a koncertet követően. Addig is legalább - néhány perc erejéig - belehallgattam egy zongorahangolásba.
Majd nem sokkal este hét után kezdetét vette a koncert, melyet - ahogy Balázs János felvezetőében hallhattuk - Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester emlékének ajánlottak. Tiszteletére a Művész Liszt "Faust" című művével nyitotta a koncertet.
Majd felkonferálta Ránki Fülöpöt. Töviden elmondta, mit hallhatunk tőle. Most is fülemben csengnek szavai: transzcendens, túlvilági.
A bő háromnegyed órás, 12 egyenként 4-4 és fél perces etűdökből álló sorozat egyes darabjai között majd 20 másodperc döbbent, néma csend a félig telt nézőtéren. Nem hogy taps, de egy pisszenés, egy köhhentés sem volt hallható.
Valahogy mindenki tudta, érezte, hogy ez a koncert - bár hónapokkal előre eltervezett program, mégis valamitől más. Ráült a gyász, a döbbenet. Ránki Fülöp - ahogy aztán a koncert után vele készített interjúban elmondta - különleges, ám nehéz technikája miatt kedvelte meg Liszt Ferencet. Nyilván az egyes darabok e helyzettől függetlenül is mély nyomot hagytak volna a hallgatóságban, de így még inkább előjött az elmúlás gondolata. Az utolsó darab a "Tél" című volt, amely -a hogy a Művész az interjúban fogalmazott - épp az elmúlást szimbolizálta.
A "Zongorista generációk" sorozat következő estjére december 5-én hétfőn este kerül sor ugyancsak a Fonóban. Köszönet Balázs Jánosnak és hétfő esti vendégének, Ránki Fülöpnek e szép előadást, és a megemlékezést.
