HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

AUGUSZTUS 20.

2016.08.22. 23:27

szerző: RUZSA_VIKTOR

Éppen tíz évvel ezelőtt csúnya véget ért augusztus 20-a. Bár 2006-ban, azon a vasárnapon  napközben még derült idő volt, estére, a tüzijáték kezdetére azonban  hatalmas viharfelhők gyülekeztek, és óriási felhőszakadással, jégesővel és széllel ért véget az este, már a tüzijáték közben. Aznapi élményeim is megosztottam már Olvasóinkkal, mely bejegyzést közzé is tettem a Facebook-on, valamikor szombat hajnalban.  Volt is olyan Barátom, aki olvasta is, és hívott is szombat délben, hogy elmondja, hogy azért ez nem volt semmi, hogy akkor mit élhettünk át Barátaimmal.

img_20160820_193422.jpg

Szerencsére azonban a mostani ünnepséget semmi sem zavarta meg.  Az ünnepi hétvégén a hagyományosan az évnek ezen időszakában megrendezett Mesterségek ünnepére látogathattak az érdeklődők, akik a Budai Várba, a Nemzeti Galéria előtti térre látogattak. Itt  a legkülönfélébb kézműves szakmák képviselői, illetve iparművészek mutatták be tudásukat, portékáikat. A Galéria főbejárata előtti színpadon este Szalóki Ági és zenész barátainak népzenei elemekkel tarkított világzenei műsorát hallhattuk. 

img_20160820_200810.jpg

Közben besötétedett, és felgyúltak a körülöttünk lévő épületek, köztük a Galéria fényei.

img_20160820_205051.jpg

A koncertet követően elindultunk a Szent Háromság tér, a Mátyás templom irányába, majd a templomhoz érve hallottuk, amint kezdetét vette a tüzijáték, melynek zenei aláfestése idén az "István, a király" című rockopera néhány dala volt. A tömeg a templom  oldalától egy lépcsősoron, majd egy szűk kis utcán haladt lefelé, míg el nem értük a Lánchíd budai hídfőjét, ahol a Petőfi Rádió nagyszínpada állt, ahonnan az aláfestő zenék szóltak. Így sajnos sokmindent nem láthattunk az égi parádéból, a hang azonban bizonyos értelemben kárpótolt.

 

Na és persze a remek idő is. 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr6611358170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.