HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

   Nem mondhatnám, hogy ezen a hétvégén unatkoztam volna. Na persze én sohasem szoktam unatkozni, így ez a hétvége is bővelkedett eseményekben, részben rádiós-, részben pedig magánjellegű izgalmakban.

 

   Idén már 24. alkalommal kerül megrendezésre Európa és Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja, a Sziget, amelyen Rádiónk évek óta képviselteti magát. Hol sajás standdal, hol pedig „csak” helyszíni tudósítóinkkal, akik telefonon jelentkeznek be, és számolnak be a fesztivál eseményeiről. Idén saját standot kaptunk a Civil Szigeten, hazai- és nemzetközi civil szervezetek  standjai közt.    A fesztivál ideje alatt naponta 10 – 12 óra között élő műsorfolyamot sugárzunk, illetve a délutáni műsorokban is hallhatnak hangulatjelentéseket, összefoglalókat. Két állandó munkatársunk, Sere Bence és Rubint Dániel biztosítják a technikai hátteret, illetve háttérmunkát, mellettük pedig naponta más-más műsorvezetők, műsorvezető párosok dolgoznak. Így kerültem én az augusztus 13-i  szombati stábba.   A tegnapi élő műsorfolyamban megszólaltak – többek között - a Mensa Hungarica, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara képviselői. Az egyes standokon a látogatók természetesen a szervezetek működését ismerhetik meg, játékos formában. A Magyar Vöröskereszt sátrában például kipróbálhatják az újraélesztést, a közjegyzőknél jogi segítséget kérhetnek, illetve ismerhetik meg az egyes jogi eseteket. De képviselteti magát még – és  előző napi adásunkban jelen volt – az Életrevaló Egyesület, amelynek munkatársai a drogprevencióra hívják fel az emberek figyelmét. 

Délután pedig hangulatjelentéseket, összefoglalókat készítettünk, melyeket aztán gyorsan adáskészre vágtunk, mivel este 18 órától már egy összefoglalót adtunk. Erre főleg  az esti koncertek miatt van szükség, vagyis amiatt, mert olyankor már a viszonylag nagy hangerő miatt nem lenne lehetőségünk élő adás lebonyolítására.  16 órától a Quimby zenekar koncertezett a Nagyszínpadon. Én előtte kb. másfél órával készítettem néhány interjút a színpad előtt. Két interjú között pedig szándékosan vettem, ahogy a zenekar dobosával a hangosítást állították, mire odajött egy srác, és megkérdezte, hogy „Hány Decibel?” – mire megnyugtattam, hogy én nem mérem a zajszintet, hanem én a Civil Rádió munkatársa vagyok. Így kezdtünk el beszélgetni, ő is adott nekünk interjút az esti összefoglalóba.   

   Nem maradtam ott végig, összességében remek hangulatot, kellemes légkört tapasztaltam, és örömmel töltött el, hogy ismét részese lehettem a Civil Rádió tudósításának.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr8310410390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása