Mozgalmas napjaim voltak az elmúlt hét végén, és ma sem unatkoztam. De egyáltalán, szoktam én unatkozni? Ismerem én ezt az érzést? – aki engem ismer, az pontosan tudja, hogy nem szoktam unatkozni, nem is ismerem ezt az érzést.
Múlt pénteken, november 13-án este egy régi kedves jazz-zongorista barátom, Márkus Norbert adott felejthetetlen koncertet az egyik IX. kerületi galériában, a Lónyai utcában. A kilencvenes évek második felében Amsterdamban tanult zenész mára már az egyik legelismertebb jazz-zongoristává nőtte ki magát a mi társaságunkban (látássérült sorstársak között). Nem is volt nehéz dolga, ugyanis köztünk nincs is hozzá hasonló formátumú zenész. Saját szerzeményei mellett remek feldolgozásokat is játszott. A professzionális versenyzongora hangzásának és a hely remek akusztikájának köszönhetően szó szerint szinte még a csillár is zengett, ugyanis volt néhány fémtárgy, a helység különböző polcain, amely átvette a zene rezgését, bizonyos magasabb hangokra rezonáltak. Bevalom, én eddig még ilyenről csak hallottam, de személyesen még nem volt szerencsém hallani ezt a jelenséget – egészen mostanáig.
November 14-én szombaton és 15-én vasárnap a már hagyományos „Hermina Kulturális Napok” részesei lehettünk a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Kulturális Bizottsága jóvoltából. A Bizottság vezetője Bereczk Istvánné Bihari Erzsébet, aki még 1996-ban hozta létre a Vakok és Gyengénlátók Nosztalgia Klubját, majd egy évvel később Horizont Kultúrcsoportját is. Annak idején jómagam is tagja voltam a klubnak – ifjú, mindössze 20 éves korom ellenére. Erzsi már akkor is azt mondta, hogy ez egyáltalán nem baj. Szerinte ugyanis – és ebben szerintem is teljesen igaza van, és egyetértettünk – a húszévesnek is lehetnek emlékei. A csoportok Erzsi vezetésével ma is remek kirándulásokat, versmondó versenyeket, zenés műsorokat szerveznek. Szombat délelőtt Kosztolányi Dezső verseiből rendeztek versmondó versenyt. A kötelező költőként meghirdetett Kosztolányi egy-egy verse mellett minden induló egy-egy általa szabadon választott verssel indulhatott a versenyen. A zsűriben tanárok, könyvtárosok foglaltak helyet, köztük a Pesti Magyar Színház – immár – főállású audionarrátora, Tóth Cecilia. A közönségdíjas 56 szavazatponttal a Kultúrcsoport egyik tagja, Nagy Krisztina lett, a második helyezett Kovács Judit, az első helyezést pedig Tóth Péter Pál érte el. Délután a Kővirág Énekiskola tavaly végzett növendékei adtak elő ismert operett- és könnyűzenei slágereket, méghozzá hatalmas sikerrel, a műsor végén vastapssal. Őket egy hastánccsoport követte, akik arab- és egyiptomi táncokat adtak elő. A csoportot egyik tagtársunk, Esősi Katalin lánya, Kata vezette. Az előadás végén volt lehetőségünk testközelből megcsodálni, szemügyre venni a keleti ruhaviseletet is.
Aki a szombati események részese volt, hát annak a vasárnap délelőtti, már szintén hagyományos Hangpárbaj, melyet a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében rendeztek, egy alapos fejbekólintás volt. Ahogy akkor fogalmaztam, „lóról való leesés nyílt gerinctöréssel”. Ahogy tavaly is, idén is bárki jelentkezhetett hangszeres- és énekszámmal, a szervezők egy lassú és egy gyors produkciót kértek, vagy egy hangszeres- és egy énekes előadást, összesen maximum 8-8 percben. Változatos, és időnként színvonalas produkciókat is hallottunk – azonban volt olyan is, hogy valaki – aki ráadásul még azt sem szégyellte bemondani fellépése elején, hogy egy bizonyos énekiskolában tanul – olyan írott CD-n hozta az alapját, mely CD-re több dalt egy trackben írtak fel, és azt is hibásan, így nem lehetett lejátszani. Végül a közönség soraiból egy vállalkozó szellemű – egyébként nem induló – zenész felment a színpadra, és zongorán – úgy, ahogy – lekísérte. A fellépők között volt egy kedves ifjúkori barátom, Dobos Andrea is, akivel még annak idején a kilencvenes években játszottunk egy amatőr zenekarban, mely zenekar tagjai nagyrészt akkor a Vakok Állami Intézetében laktak. Aztán a kétezres évek elején jórészük kiköltözött az Intézetből, a zenekar meg is szűnt. Sok-sok évig Andival sem találkoztam. De most néhány hete újra éledt a barátságunk. Andi egyébként második helyezést ért el egy karácsonyi dallal és Szandi „Anya” című dalával. Az első helyet Kovács Judit (fuvola) és Nagy Árpád (harmónika) duettje érte el. Judit tehát nem csak a versmondásban, hanem zenében is kitűnően szerepelt az elmúlt hétvégi rendezvénysorozatban. A kritikán aluli színvonalat egyébként a szervezetlenség is adta, azon belül főképp az, hogy néhány versenyző a délelőtt tíz órás műsorkezdés ellenére tíz óra után pár perccel érkezett meg, és utána kezdett hozzá a regisztrációhoz – így próbára, technikai beállásra sem volt lehetőség. Sokan neheztelnek a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége elnökére, Dr. Nagy Sándorra, hogy a Farkas Péterék vezette Vakbarát Alapítványnak adja ki a Hermina termet minden hónap harmadik szombatján, de – Micimackósan fogalmazva – afféle szerény véleményem szerint Péterék sokkal inkább megérdemlik az elismerést. Jó, persze, a két hely, a két terem nem ugyanaz, de általában, Péterék mindig precízen megszervezik a dolgokat. Náluk, ha egy műsor délután 3 órára, vagy délelőtt 10-re van meghirdetve, teljesen mindegy, mikorra, náluk a fellépőktől alap elvárás, hogy a műsorkezdés előtt legalább egy órával ott legyenek, és mindenkivel legalább egyszer elpróbálják a technikai beállást, elindítják, átnézik a zenei alapokat. Ezt leszámítva voltak azért felejthetetlen, pozitív pillanatok is. A verseny után egy meglepetésben volt részem: Andiék ugyanis még a verseny szünetében meghívtak ebédre. Először furcsán éreztem magam, hogy csak így hirtelen, elfogadok egy ebédmeghívást, de aztán pár másodperc gondolkodást követően örömmel elfogadtam az ebédmeghívást. Nem laknak messze az Iskolától, így majdnem háromnegyed óra alatt hozzájuk értünk. Otthon már várt minket Andi keresztanyja, akinél laknak, finom csontlevessel és libacombbal. Meg is jegyeztem, hogy mivel épp szerdán volt Márton-nap (november 11-én), nagyon aktuális. Meg már nem is tudom, mikor ettem utoljára libát. Ezt követően Andi mutatott még néhány dalt, amelyeket otthon gyakorol. Elképzelhető, hogy a jövőben fogunk majd együtt dolgozni. Vagyis megint – ahogy a régi szép időkben. Azt tervezi – de erről majd részletesen később, a maga idejében -, hogy szeretne kérni tőlem zenei alapokat, például karácsonyi dalokhoz, amelyeket szeretne elénekelni.
Még múlt kedden, november 10-én zajlott a Csillagszálló Kulturális Utcalap „Kontra” című, 2015. őszi lapszámának bemutatója a Rácskert Kocsmában. Ehhez kapcsolódóan hétfőn délután bent járt nálam a stúdióban két – e lapszámban publikáló – író, felolvasó: Antal Andrea egy viszonylag pesszimista novellával és Kovács Kristóf, aki három szabadversét olvasta fel. A lapszámbemutató műsorunk november 27-én délután lesz a Civil Rádióban.
Kedden délelőtt egy sajtótájékoztatón voltam a Vodafone Magyarország központjában, melyről majd jövő szerdai „117 perc” című műsorunkban hallhatnak érdeklődő Hallgatóink, délután pedig a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének irodájában voltam, ahol meghívott vendég volt Tóth Cecilia, a Pesti Magyar Színház audionarrátora. Sokan érdeklődtek ugyanis a Színház ezen új kezdeményezése felöl. Erről is készült ugyan hangfelvétel – azonban ez már nem rádióműsorba, hiszen a Színház ezen kezdeményezéséről korábban már beszámoltunk. Ez csupán az Egyesület részére készült azzal a céllal, hogy feltehessék honlapjukra, hogy a linket szétküldhessék tagjaiknak, hogy e kezdeményezés híre minél több Sorstársunkhoz eljusson.
