HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

A "Justitia Regnorum Fundamentum" Díjat az országgyűlési biztosok - köztük az alapvető emberi jogok biztosa - alapították 2007-ben. Évről-évre olyan embereknek ítélik oda, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak az alapvető emberi jogok, mint például a kisebbségi jogok védelme, a fogyatékossággal élők jogainak védelme, a szociális ügyek területén. Idén három neves közéletiszemélyiség munkáját ismerték el Dr. Székely László, a 2013. szeptember 25-e óta regnáló alapvető jogok biztosa és két helyettese javaslatára. Az elismeréseket ma délelőtt adták át az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalában.

 

 

KARÁTSON GÁBOR

 

 

 

A szó, a gondolat, a látomás, a tettek embere

„Az élet misztériumát emberi kéznek szentségtelenül érintenie nem szabad” - Karátson Gábor e lakonikus mondattal megalkotta az optimális természetvédelmi törvényt, amelynek érvényesüléséhez persze – tudjuk jól – ma hiányoznak a szellemi, de főként a morális alapok. Karátson Gábor írásaiból világos képet nyerhetünk az emberiséget ma már létében fenyegető ökológiai válság kialakulásának okairól, s bár nehezen járható, de talán az egyedül járható kiutat is megmutatja. A magyar nemzet a Kossuth-díjjal fejezte ki a művész és filozófus iránti nagyrabecsülését; hivatalunk a jövő nemzedékek életminőségéért tett szolgálatait szeretné elismerni. Justitia Regnorum Fundamentum díja valójában az odaítélőnek megtiszteltetés, s a méltatás legodaillőbb módja, ha az ő szavait idézzük fel, s tanulunk belőle mindannyian.

„A Földön ma két folyamat egyszerre zajlik. Egyfelől a természettudomány és a technika megállíthatatlan fejlődése sodor magával valamerre - hívei szerint fölfelé; másfelől a természet, s az emberi szellem ugyanilyen sebességgel hanyatlik”. „Egy nyolcezer éves fejlődés lepleződik le. Logikusan adódott egyik lépés a másikból, mindinkább kivonódott a természetből a szellem, maradt csak a nyereségre való törekvés”. „Elérkeztünk a kritikus törésponthoz … most meg tudnánk fordítani az egész folyamatot. De egy világtörténelmi, egy léttörténeti fordulatnak kellene bekövetkeznie. Más nem segít. „A Lét és Nemlét ősforrásaihoz kell visszatérnünk … Abba a mélységbe, amelyben minden egyes lény és dolog gyökeredzik”. „Ezek a formák nem hiába lettek ilyenek. Évmilliókig dolgozott rajtuk valaki. A föld mélyét és az eget, mint valami élő szobrot, létrehozta. És ezt nem vagyunk hajlandók megérteni”. „Egy ország nemcsak hogy nem csak a gazdagoké és hatalmasoké, de nem is csupán az embereké. A sündisznóké is, a halaké, a szikláké, férgeké, füveké, kutaké, szántóföldeké, folyóké”. „Emberek, állatok, sziklák, fák, folyók Lét és Nemlét tekintetében, kozmikus méltóságukat illetőleg egyenrangúak”. „Nemcsak a férfit és a nőt szerkesztette egybe az Isten, hanem a rétet és a fűszálakat is, az eget és a madarakat, a hegyet és az erdőt, az erdőt és a vaddisznókat, őzeket, szarvasokat, a talajt és a gilisztát, a patakokat és a tisztaságot. Sok idejébe került ez az egybeszerkesztés, ezt nevezzük evolúciónak”.

„A gyermek érzi még, hogy közte és a kő meg a fű között nincs olyan nagy különbség, ezek valahogy egy ismeretlen kontinuumot alkotnak”. „A mai „hivatalos” gondolkodás viszont mindent szigorúan szétszabdal”. „Mintha bizony Isten különálló fizikai tárgyakat teremtett volna, és nekünk módunkban állna őket tetszésünk szerint csoportosítani és átcsoportosítani. Rétekből, szántóföldekből, dombhajlatokból, anyaföldből például zagytározókat csinálni. Valamennyi példa azt mutatja, hogy ez nem így van. „Túlságosan is régóta folyik már az evolúció elleni támadás azok részéről, akik nem haboztak a teremtés értelmére törni soha, egyetlen pillanatig sem: romhalmazzá, szemétteleppé változtatni a földet.”

„Ha azért akarunk megváltozni, hogy megússzuk az ökológiai krízist, akkor nem fogjuk megúszni. Nem bocsátanak meg az istenek, mert önzők vagyunk”. „Ha rádöbbenünk arra, hogy az állatokat, a fákat, a folyókat meg a sziklákat önmagukért szeressük, akkor mi is megmenekülünk. De ha állandóan azt számítgatják a mérnökök, hogy mit kell tenni ezért meg azért, akkor végünk van. Ezért tartom én nagyon fontosnak a kínai filozófiát, mert mindez élesen kiviláglik belőle”. „Sok évtizednyi munkába került, hogy legalább számomra nyilvánvalóvá váljék, festészet, költészet és írás s a kínai filozófusok fordítsa az én esetemben ugyanaz a munkaterület”. Karátson Gábor komplex, a verbalitáson messze túlmutató, de festményei mellett szavakban is elbeszélni tudott felismeréseit az emberi szellem hanyatlását megelőzően létrejött kincsestárakból meríti, ahol az ősi tudás még megvan – régi korok, távoli földek és félreeső hazai zugok kultúrájából. Így vált az ’56-os forradalom és a Duna mellett élete egyik meghatározó élményévé a gyimesi csángókkal, zenéjükkel, táncaikkal, s az általuk gondozott kárpáti völgyekkel való találkozás.

A forradalom után reá mért börtönt követően bizonyos volt abban, hogy „magyarul ezentúl csak hazudni lehet, amire nem volt semmi kedvem; szerepe lehetett ennek is abban, hogy szabadulásom után a festészet, a leonardói „néma nyelv” iránti érdeklődésem újraéledt ... aminek későbbi ökológiai érdeklődésemmel is összefüggő mélyebb értelme is volt: a festészet a hivatalos, technicista világnyelvből rég kiszorított gondolatok kifejezésére is képes, s így bizonyos értelemben a költészet másik felének is tekinthető”. ” Biblia akvarelljeimmel nem illusztrálni akartam a Bibliát, hanem kérdéseket szerettem volna intézni a szent szövegekhez”. „Az álmodó kérdezés lehetővé teszi, hogy a szövegben rejtező, bennünket gyógyító képek előlépjenek”.

A lila Milka-tehenek virtuális világában Karátson Gábor a művészetet ajánlja kiútként: „Ha a gyerekek mind füvet festenének fél évig, megváltozna egész Magyarország! Mert mély tudást közvetít az, ahogyan ezek a fűszálak állnak”. „A japánok nem hiába találták ki az ikebanát. Olyan tudást közvetít, amit nem is lehet igazán szavakba foglalni”. „Fogadni mernék, hogy nincs olyan politikai iskola, amelynek tanárai kihoznák ide a fiatalokat, és két héten át nézetnék velük a patakot. A legfontosabb az volna, hogy érzékileg tapasztalják ezt meg, és akkor megváltozna a gondolkodásuk. „Lao-ce egyik versében azt mondja el, hogy a politikának kellene elsősorban tanulnia a hegyi pataktól. A patakzúgás egy nyelv, amelynek van egy mélységes, szavakba nem foglalható tudása is”. „A magas kultúrák közül talán a kínai állt a legközelebb egy úgynevezett ökológiai gondolkodáshoz. Persze a navahók, a csejennek vagy a hopik is közel álltak a természethez (benne éltek), de … bármilyen fájdalmas is, mi már nem tudnánk törzsekben élni. De az, hogy Kínában, egy nagy birodalom kultúrájában őriztek meg ilyen sok mindent ebből az eredeti, ősemberi gondolkodásból, még ma is sok mindenre megtaníthat”.

„Már Gyimesközéplokon is „lám, a fából készült villanyoszlopot betonra cserélik. Racionálisan be lehet látni, hogy jobb a betonoszlop, nem fog elkorhadni. Mégis látom, ahogyan a romlás szétterjed körülötte. … Ha még néhány ezer ilyen cserét végrehajtanak, olyan lesz ez a vidék, akár a Nagykörút. Állandóan egy részletet tökéletesítünk, jelen esetben azt, hogy a villanypózna ne korhadjon el. Bölcs gondolat. Ám a természet nem így gondolkodik, hagyja elkorhadni az oszlopot. A fa kidől, majd elkorhad, csupa élet minden. Az elkülönítő tökéletesítgetés magát a lényeget öli meg. És maradnak a zörgő részek. Hát ez a hegyi patak prédikációja. Isten szava. Azt mondja, hogy mindennek, ami történik, mélységes értelme és igazsága van”.

A képi világ, a fogalmazás és a lélek tisztasága, a börtönt is vállaló, hetedhét országot lélekben bekalandozó igazságkeresés, s az ott fellelt, az őskeresztény, az antik kínai vagy éppen a hopi szellemi kincsek intuitív ötvözése, s mindennek eredeti szintézise eredményezi Karátson Gábor sajátos életművét. Amelynek nem utolsó sorban integráns része a szelíd ember határozott állásfoglalása. A dunai evezős a bősi erőmű építésekor sarokba szorítva érezte magát: „Hová menjek? Kivándoroljak? Mert hát mi maradt nekem Magyarországból?” Így született a Duna-mozgalom, „a Tisza-ciánozás miatti rémületből” meg a Védegylet. Karátson Gábor tanít képpel, szóval, evezővel, s ha bántják a Tiszát, a Dunát, mikrofon előtt, tömegeket lelkesítve. A szó, a gondolat, a látomás, a tettek bölcs és derűs emberét köszöntjük, s köszönjük, amit értünk, gyermekeinkért, unokáinkért tett.

 

 

 

KUKORELLI ISTVÁN

professzor

 

 

Kukorelli István Téten látta meg a napvilágot. Nagy ívű pályát futott be, elismert alkotmányjogász, alkotmánybíró, az MTA doktora, s mindeközben soha nem szűnt meg téti honpolgár lenni… Ezernyi szállal kötődik gyermekkorának helyszíneihez, a szülőfaluhoz, amelynek várossá válásakor – legnagyobb örömére – első díszpolgárává lehetett, s az iskolához, a pannonhalmi bencés gimnáziumhoz, amelytől életre szóló, meghatározó élményeket kapott, s amely a közösségi lét szépségével ajándékozta meg. A Pannonhalmán töltött négy, sok szempontból szigorú, kemény, de szellemi-lelki növekedés szempontjából meghatározó év során a bencés tanárok gondolkodásra ösztönözték diákjaikat, folytonos kétkedésre, arra, hogy érvek és ellenérvek mentén gondolkodjanak és haladjanak az értékek elfogadása felé. Kukorelli István ott tanulta meg, hogy az embernek az elvei szerint kell cselekednie és nem a cselekedeteire kell elveket keresnie. Vallja, hogy Pannonhalmán együtt van ezer esztendő, s ez arra figyelmeztet minket, hogy meg kell próbálnunk összeegyeztetni a haladást a modernizációval, a magyarságot az európaisággal. Ezen eszmék jegyében igyekezett mindig is munkálkodni. 2004-ben a bencés közösség a Szent Márton-díj odaítélésével hálálta meg a nagy jogtudós hűséges kötődését, 2011-ben pedig a Pannonhalmi Diákszövetség elnökévé választotta.

Kukorelli István 1970-ben érettségizett Pannonhalmán, majd egy év sorkatonai szolgálat után, 1971-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE Jogi Karán. Már a kezdetektől a közjog keltette fel az érdeklődését. Másodéves korától részt vett a tanszéki diákkörben, később a diákkör titkára lett. Az államvizsga után az alkotmányjogi tanszéken kezdett tanársegédként dolgozni. Fiatal oktatóként a közjog és annak történelmi vonatkozásai foglalkoztatták. 1976-tól évente 2–3 szemináriumot vezetett, és mind a mai napig – még az egyetemi „tömegképzés” korában is – ragaszkodik az emberközeli oktatáshoz, az „osztályaihoz”. Gondosan őrzi az összes szemináriumi csoportja névsorát. Iskolateremtő tanár, akinek kitűnő tanítványok sora nőtt ki a kezei közül. Kukorelli István magáénak vallja Magyary Zoltán ismert mondását: „Nem az a professzor, aki tanít, hanem akinek tanítványai vannak…” S tanítványai meghálálják elhivatottságát… Tanárok esetében természetes jelenség, hogy hallgatók különböző tartalmú és értelmű „becenevet” használnak egy-egy oktató megjelölésére. Az azonban már korántsem mindennapi, hogy a professzor úr a „Kukó” becenevet büszkén vállalja olyan közösség előtt is, amelynek szemében ő maga az állandóságot, a bölcsességet, a higgadt megfontolást képviseli, és mégsem veszít semmit tekintélyéből… Több ízben is őt választották meg az ELTE jogi karának legnépszerűbb oktatójává. A hallgatók internetes bejegyzései is a mai napig töretlen megbecsültségéről tanúskodnak.

1988-ban Kukorelli István kandidátusi fokozatot szerzett, 1988 és 1989 között az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatási dékánhelyettese volt. Két évvel később kinevezték az Alkotmányjogi Tanszék vezetőjévé, e tisztséget 1999-es alkotmánybíróvá való megválasztásáig töltötte be. 2013 óta ismét ő a tanszék vezetője. 1992-ben jelent meg Alkotmányjog c. tankönyve. A közjogi rendszerváltozás után ez a tankönyv vállalkozott először az alkotmányjog teljes és átfogó feldolgozására. E tankönyv szemléletváltozást hozott az alkotmányjog oktatásában. Egyszerre szakított az alkotmányjogi normák egyszerű ismertetésével, valamint a jog mindenkor ható ideológiai funkciójának dogmájával. A könyv nemcsak a hatalmi viszonyoknak intézményes keretet adó, egyre nagyobb jelentőségű jogág normáit ismerteti, hanem a maradandó tudományos nézeteket és alkotmányos értékeket is közvetíti a hallgatók felé. A kötet több kiadást is megért; hallgatók tízezrei tanultak belőle az évek során. Kukorelli István 1998-ban habilitált,1999-ben a köztársasági elnök egyetemi tanárrá nevezte ki.

Közéleti működésének kezdetét a Pozsgay Imrével való szoros munkakapcsolata jelentette: előbb a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és Titkársága tagjának, majd 1989–90-ben az ügyvezető elnökség elnökének választották. Az úgynevezett harmadik oldal képviselőjeként részt vett a Nemzeti Kerekasztalon; a kerekasztal-tárgyalások időszaka élete egyik nagy élménye. A Nemzeti Kerekasztalra ma már egyfajta alkotmányozó nemzetgyűlésként tekint: ott születtek meg a jogállami rendszerváltás törvényei. 1990-ben a Hazafias Választási Koalíció képviselőjelöltjeként indult a parlamenti választásokon, majd 1991-ben alapító tagként bábáskodott a Nemzeti Demokrata Szövetség megszületésénél. Ezután azonban visszahúzódott a politikai élettől. 1994-ben az Országos Választási Bizottság tagja lett, 1997-től pedig a testület elnöke. Ezt a munkáját nem politikai, hanem közéleti megbízatásnak tekintette, s mindvégig törekedett arra, hogy objektíven és semlegesen, az egyes pártoktól egyenlő távolságot tartva dolgozzon. Ars poeticája: „mindent arányosan”. Ennek a hozzáállásnak is lehetett szerepe abban, hogy 1999-ben példátlan módon hatpárti konszenzussal választották meg alkotmánybírónak. Alkotmánybírói működésének 9 éve során közel háromezer döntésnek volt részese, 228 ügyben előadó bíróként 61 esetben pedig különvéleményt, illetve párhuzamos indokolást írt. Mindig a konszenzust kereste, de elveihez következetesen, azokból nem engedve. Komoly belső küzdelmet és vívódást jelentettek számára azok az esetek, amikor nem tudott azonosulni testület többségi döntésekkel, s ilyenkor – nem szívesen bár, de – különvéleményt írt. Azt tartja, hogy e különvélemények gyűjteménye az ő élő lelkiismerete. S valóban, ha visszanézünk, akkor nincs olyan különvéleménye, amelyet az idő látványosan megcáfolt volna, sőt, nem egyet fényesen igazolt is. Alkotmánybírói mandátuma 2008. július 3-án járt le, ezt követően visszatért a tudományos életbe. Akadémiai doktori értekezését 2010-ben védte meg. 2011-től az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának az elnöke. 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. 2008 és 2013 között másik szűkebb hazájában, a győri Széchenyi Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán oktatott, az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék vezetőjeként.

Kukorelli István részt vett az ország egyik legrégebbi szakkollégiumaként működő Bibó István Szakkollégium megalapításában, amelynek 1983 óta elsődleges célja szakmailag felkészült, közéleti kérdésekben tájékozott és a társadalom problémái iránt nyitott jogászok és politológusok képzése. 2005-ben a szakkollégium szimbolikus gesztusként átadta Kukorelli Istvánnak összes kulcsait, 2008-ban pedig a Harkály-díjjal tüntette ki. Kiemelkedően fontosnak tartotta, tartja ma is a fiatalok, az általános és középiskolások jogtudatos polgári identitásának, alkotmányos ismereteinek fejlesztését, amelyről számos, az állampolgári ismereteket közvetítő tankönyve is árulkodik.

Kukorelli István alapító tagja a Független Jogász Fórumnak, a Magyar Népfőiskolai Társaságnak, a Magyar Politikatudományi Társaságnak és a Magyar Alkotmányjogászok Egyesületének, amelynek 2007-től folyamatosan elnöke. 2011-ben megválasztották a Bencés Diákszövetség elnökének. Eddigi pályafutása során összesen mintegy 50 civil és szakmai szervezetnek volt tagja, illetve tisztségviselője.

A Justitia Regnorum Fundamentum-dj átadásával az ombudsman elismerését fejezi ki azért a gazdag tudományos, oktatói és közéleti munkásságért, amelyet Kukorelli István az elmúlt évtizedekben fáradhatatlanul kifejtett. Tartalmas és sikeres életpályájának derekán további sok sikert kívánunk Önnek!

 

 

 

 

LANKÓ JÓZSEF

plébános

 

 

 

Lankó József 1955 márciusában született Kurdon, Tolna megyében. A helyi plébános javasolta, hogy a jó képességű, ráadásul kicsi korától ministráló és folyton „a templom környékén lábatlankodó” fiú a helyi általános iskola után egyházi gimnáziumban folytassa tanulmányait, Cserháti József pécsi püspök pedig arra bíztatta, hogy az esztergomi ferences gimnáziumot válassza. Az itt szerzett élmények alapvetően meghatározták szemléletét és későbbi életútját is.

A gimnázium utolsó évében döntötte el, hogy a papi hivatást választja, így érettségi után azonnal felvételizett a pécsi egyházmegye papnevelő intézetébe, a püspök azonban jó tanulmányi eredményeire tekintettel úgy döntött, hogy a pesti Hittudományi Akadémián folytathatja tanulmányait. A teológiai karon hamar kialakult egy olyan társaság, amelynek tagjai intenzíven érdeklődtek az újdonságok iránt, megismerve az egyházi élet minden ágát, így például a bokor bázisközösségeket és az „egyház földalatti életét” is. Lankó József azzal a hittel jött el Pestről, hogy egyházat épít, elsősorban kis közösségeken keresztül.

1980-ban szentelte pappá a pécsi püspök, de már az ezt megelőző nyáron végigmotorozta az egyházmegyét, hogy lássa, hol van nagy szükség káplánra. Lankó József végül Siklóson kezdte meg szolgálatát, ahol az idős plébánost segítve a város mellett kilenc – többségében rendkívül hátrányos helyzetű – falu lelkipásztori szolgálatát is ellátta. Ez az időszak a kísérletezés ideje volt: a gyermekek lelkéhez vezető úton nagy lelkesedéssel és sok szeretettel több módszert is kipróbált, olyan sikeresen, hogy a következő évben már felnőtt hittancsoportja is alakult a plébánián. Az ezzel a közösséggel való munka meghatározó élménye az életének: „több mint harmincan voltak, köztük analfabéta idős asszonyok is, sokan magyarul sem értettek jól. Meg kellett találnia a módját annak, hogyan válhat az Evangélium számukra is befogadhatóvá, örömhírré.”

Hét évnyi kápláni szolgálat után 1987-ben a nagyharsányi plébániára helyezték, majd 1989 augusztusában végleg a horvát határtól három kilométerre fekvő, 1.200 lélekszámú Alsószentmártonba költözhetett. Tekintettel arra, hogy a nyolcvanas évek második felétől a hazai és az európai cigány pasztorációs mozgalom egyik előmozdítója lett, 1990 júniusában Mayer Mihály püspök kinevezte az egyházmegye cigányokért felelős lelkészévé.

Lankó József – ahogy ő mondja – „a bajjal együtt érkezett a régióba”. Amikor Siklósra került, szinte mindenki járt dolgozni száz kilométeres körzetben. Romák és nem romák minden nap találkoztak egymással, új családi kapcsolatok alakultak, a szakmunkás is előbbre jutott egzisztenciálisan. Éppen Alsószentmártonba költözésekor, 1990-ben egymás után szűntek meg az állami munkahelyek, ezáltal soha nem látott munkanélküliség köszöntött a helyi cigányságra.

A bizonytalan társadalmi és gazdasági viszonyok azonban az atyát nem bátortalanították el, inkább új erőt és értelmet adtak missziójának. Erről a következőképpen beszélt egyik interjújában: „A paptársaim közül a legtöbbnek nem adatik meg, hogy úgy kezdje hirdetni az Evangéliumot, hogy közben kezd felépülni a helyi egyház. Mindezt ráadásul egy másik kultúrában, ahogy Jézus hirdette a szegényeknek. Véletlenül pont azt választottam jelmondatomnak, »...hogy örömhírt vigyek a szegényeknek... « (Lk 4,18), pedig akkor még fogalmam se volt róla, hogy ide fogok kerülni.”

Lelkipásztori szolgálatát is ez a mottó és lelkiség határozza meg. A szinte kizárólag mélyszegénységben élő – köztük többségében roma – közösség pasztorálása és szociális segítése kéz a kézben haladt. Az egyén méltóságának megőrzése és a személyes életutak kialakításában való közreműködés mellett Lankó József mindig kiemelt figyelmet szentelt a közösségépítésnek is.

Mindennapi lelkipásztori munkája mellett részt vett a Gandhi Gimnázium létrehozásában, majd 1996-ban – Derdák Tibor szociológussal és a paderborni érsekség cigányokért felelős papjával, Lothar Weiss-szel – megalakította a Collegium Martineum Középiskolai Tehetséggondozó Kollégiumot. A Pécshez közeli Mánfán található intézmény azon kevesek egyike volt, amely a többszörösen hátrányos helyzetű, elsősorban cigány származású gyermekeket minőségi középfokú oktatáshoz és érettségihez segítette. Az intézmény alapelve az volt, hogy a kollégisták ne kizárólag kisebbségi osztályokban tanuljanak tovább, hanem integrált oktatási körülmények között szerezzenek érettségit. A megfelelő támogatások hiánya miatt azonban az intézmény tizenkét év után, 2008-ban megszűnt.

A Szent Márton Caritas Alapítvány 2000 tavaszán jött létre azzal a céllal, hogy az Alsószentmártonban évek óta sikeresen működő sokrétű szociális, karitatív és közösségfejlesztő tevékenységeknek intézményi hátteret biztosítson, valamint programjait – kibővítve és továbbfejlesztve – kiterjessze Dél-Baranya más halmozottan hátrányos helyzetű, főként cigányok által lakott településeire. Programjaik három térségi központ köré szerveződnek, ezek: Alsószentmárton, Kórós, Gilvánfa. Az egyes falvakban működő szolgáltatások és programok mellett azonban több olyan programelemet működtetnek, amelyek túllépnek az egyes kistérségek határain, így például a mozgó jogsegélyszolgálat szolgáltatásait több környező településről is igénybe veszik.

A Szent Márton Caritas Alapítvány emellett hét éve uniós forrásokból felépíthette Baranya megye egyik legszínvonalasabb köznevelési intézményét, a közel 100 gyermek fogadására alkalmas Szent Márton Óvodát. A katolikus egyház fenntartásában lévő intézmény pedagógia módszereivel, szemléletével és a családokkal való kommunikációjával egyedülálló integrációs és közösségfejlesztő hatású a településen és a régióban is. Az alapítvány emellett tanodát tart fenn Alsószentmártonban, Kóroson, Adorjáson, Magyarmecskén, Gilvánfán, családi napközit Oldon és Nagyfaluban.

Lankó József az intézmények működésével kapcsolatban egy interjúban elmondta: „Parancsokkal óvodát, tanodát nem lehet működtetni. Csak akkor működnek jól, ha mindenki a maga ügyének érzi, és megérti, hogy a másikban mi munkál.”

Az atya az alapítvány révén a faluban ételosztással is segíti a rászorulókat. Közel húsz éven át a plébánián működött a „Gondviselés konyhája”, de az elmúlt években sikerült egy professzionálisan működő konyhát is berendezni a tíz éve épült közösségi házban. Három falu száz óvodásának és kilencven idős emberének főznek, majd szállítják ki az ételt Oldra és Nagyfaluba.

A missziós munka anyagi forrásait a német katolikus egyház segélyszervezetétől, a Renovabistól és a witteni Szent Pius egyházközségtől kapja, ahol egyébként egy egyesület is létrejött, amelynek az az alapvető célja, hogy segítse az alsószentmártoni munkát. A szerény pályázati lehetőségek mellett komoly segítség, hogy az egyházmegye új vezetése is nagy hangsúlyt fektet erre a pasztorációs munkára.

Az alapvető jogok biztosa és a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes személyes nagyrabecsülésük mellett a Justitia Regnorum Fundamentum díjjal is szeretnék elismerni azt a több évtizedes, fáradhatatlan és önfeláldozó munkát, amelyet Lankó József, alsószentmártoni plébános a mélyszegénységben élő, köztük nagy számban roma honfitársaink érdekében végzett és végez.

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr456474293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.