Mozgalmas hétvége volt. Mozgalmas, és izgalmas. Nem mindennapi dolgok történtek velem, és nagyon megtisztelő számomra, hogy ezen dolgok részese lehettem.
Remekül sikerült május 30-i, pénteki "Handycap" című magazinműsorunk, melyben bemutattuk a keddi állásbörzén készült riportom is. Délután 16 órakor kezdődő "117 perc" című magazinműsorunkban pedig - többek között- a jövő hét végi Pünkösddel foglalkoztunk. Persze azért akadt bőven napi aktualitás is.
Műsorunk után pedig igyekeztem a Játékszínbe, ahová meghívást kaptam. Még múlt szombaton, a Mozdulj! Egyesület Versíró Pályázatának díjkiosztó gálája után Hajdan Vali, aki szintén fellépett ott, hívott meg önálló előadói estjére, mely péntek este 19 órakor kezdődött. Így műsorunk után gyorsnak kellett lennem, hogy időben átérjek. Szerencsére ebbben segítségemre volt Horváth-Kósa Erika kolléganőnk is, aki kocsival elhozott minket egy darabon, engem a Móricz Zsigmond körtérig, a 6-os villamos végállomásáig. Onnan kb. 20 perc alatt ért a villamos az Oktogonhoz, ahonnan mindössze 10 perc séta a Teréz körút 48. a Játékszín. 
Hatalmas siker volt... Az alig két órás műsorban sok érdekes rím, tanulságos gondolat hangzott el. Erről hangfelvétel nem készült - legalábbis én nem készítettem, és tudomásom sincs arról, hogy bárki ezt tette volna, azonban a képen is jól látható a remek hangulat, a családias légkör. Úgyis az tudja igazán, hogy milyen volt, aki átélte. Ezt a hangulatot egy felvétel nem pótolhatja.
Az estét Krizbai Teca énekesnő is megtisztelte jelenlétével, aki Vali egyik dalában - mert hogy Vali énekesként is ismertté vált - közreműködött, igaz, itt csak felvételről. Ő játszotta ugyanis a dal zenei alapjául szolgáló zongorakíséretet.
Ma pedig a Vakok és Gyengénlátók Lendület Ifjusági Klubja jóvoltából, szervezett formában, látogatást tettünk a RAM Colosseumban található Rock Múzeumban, amely Angyalföldön, a Kárpát u. 23-ban található. Annak ellenére, hogy a felhívás több, látássérülteknek szóló hírlevélben is megjelent, még május elején, mindössze öten voltunk, ám annál családiasabb volt a hangulat. A Múzeumot néhány tapasztalt, több évtizedes szakmai múlttal rendelkező zenész önkéntes alapon hozta létre. A belépőjegyekből befolyt bevételből, illetve adományokból tartják fent, mindenféle ellenjuttatás, javadalmazás nélkül, kedvtelésből, illetve a Szakma iránti elkötelezettségből, tiszteletből. Szívesen fogadnak tárgyi adományokat is, főképp régi relikviákat, hangszereket, fellépő ruhákat, erősítőket, stúdióberendezéseket, egy szóval mindazon tárgyakat, eszközöket, amelyek egy-egy híres előadóművész tulajdonában vannak, illetve az adott művészhez köthetők. A kiállításon Erdélyi József vezetett végig minket, majd később találkoztunk Kelemen Andrással, a Múzeum egyik vezetőjével, aki civilben egy multinacionális cég ügyvezetője. Mint elmondta, régebben több alkalommal támogatták a Vakok Állami Intézetét - így számára különösen érthető, hogy nekünk, látássérülteknek mennyire fontos egy ilyen kiállítás. Így nem volt kérdés, hogy minden, minket érdeklő hangszert kézbe vehettünk, míg a látó vendégek csupán kordonok mögött, illetve vitrinekben vehetik szemügyre az egyes relikviákat, amolyan "mindent a szemnek, semmit a kéznek" alapon. Jómagam nagyon érdeklődöm a technika, azon belül is a hangtechnika iránt, rádiósként is, és magánemberként is, így sokmindent kipróbáltam.
Kipróbáltam, vagy legalábbis kézbe vettem néhány gitárt, köztük egy Jolana gitárt, amely márka közkedvelt, híres márka volt a múlt század közepén.
Testközelből mustrálhattam egy steelgitárt, egy Hammond orgonát, sőt, András még egy Leslie erősítőt is megmutatott, melynek lényege, hogy egy, kívülről hagyományosnak látszó erősítőben egy kisebb méretű hajólapátra emlékeztető propeller forog, keverve a körülötte lévő levegőt, ez által különleges, egyfajta "lebegő" hangzást adva az erősítőn keresztül érkező hangnak, legyen az gitár-, vagy orgona. András itt egy gitárral mutatta meg a berendezés működését.
Láthattuk a magyar Jimmy Hendrix-nek tartott Radics Béla gitáros pólóját, gitárjának másolatát (az eredeti hangszer hollétét a kiállítás gazdáinak nem sikerült még kideríteniük), Szörényi Levente gitárját, az Omega együttes frontemberének, Kóbor Jánosnak fehér színű fellépő mellényét, Takács Tamás egyik régi gitárját, egy kompletten berendezett színpadot, melyen életnagyságú bábuk jelképezték az épp fellépő zenészeket. Láthattunk dobfelszereléseket, kicsiket és nagyokat, orgonákat, egy lehangolt zongorát, a híres rádiós dish-jockey, Cseke László keverőpultját, mellyel az egykori Szabad Európa Rádió műsorait vezette. A jelenleg Münchenben élő rádiós a kiállítás szervezőinek elmondása szerint a berendezést kölcsön adta a Múzeumnak. A hely valóságos földi paradicsom.
Egy másik teremben, amely épp koncertteremként szolgált, a legendás Shadows együttes dalai szóltak. A terem végében egy színpad, melynek jobb oldalán egy közel egymillió forintot érő Roland RD 700 NX szintetizátorral, melyet lehetőségem volt kipróbálni. Ez pedig számomra külön megtisztelő volt, mint ahogy egyáltalán az is, hogy csak nekünk megengedték, hogy kézbe vegyük a minket érdeklő cuccokat.
Csaknem három órás utunk végén találkoztam Hauer Rezső jazzdobossal, aki - mint később idehaza utánaolvastam - egy cukrászdinasztia tagja, és mivel akkoriban (a múlt század közepén) a Rezső név nem szerepelt a naptárban, Rudolfnak hívtak. Amint azt múzeumi sétánk végén megtudtam, a legendás Hungária együttes róla írta a "Multimilliomos jazzdobos" című dalát.
Az élmény természetesen nem maradhat megörökítés nélkül. Sokan fényképeztek is, én pedig készítettem egy kis riportot, programajánlót a Civil Rádió Hallgatói számára, melyet június 13-án délután hallhatnak majd, "117 perc" című műsorunkban. Köszönjük, köszönöm Obenausz Tamásnak, a Lendület Ifjusági Klub vezetőjének és Kelemen Andrásnak, a Múzeum egyik vezetőjének a szervezést, tárlatvezetést, nem különben Erdélyi Józsefnek is a segítséget. Ez is bizonyítja, hogy - ahogy a már-már közhelyes mondás tartja - a rock él, és élni fog...
