Ragyogó, szinte koranyári nap volt, verőfényes napsütéssel, tiszta kék éggel.
Előzetesen délután 14 órát beszéltünk meg Dr. Tálos Mariannal, a Mozdulj Közhasznú Egyesület elnökével indulási időpontként. Találkozónk a Közvágóhídnál volt, az egyik barkácsáruház főbejárata előtti parkolóban. Onnan indultunk Szegedre, a Szentgyörgyi Albert Agora Művelődési Központba, amely újabb állomása volt a Mozdulj Közhasznú Egyesület által szervezett „A pillanat varázsa” című integrált képzőművészeti kiállításnak. Út közben felvettünk még két kedves barátunkat, a kiállítás megnyitóján fellépő művészt, Kovács Juditot és Nagy Krisztinát. Az M5-ös autópályán mentünk, amelyen kb. másfél óra alatt értünk Szegedre. Igaz, út közben valahol egy benzinkútnál lévő büfénél megálltunk egy kávéra, de így is kb. háromnegyed négyre odaértünk. Mivel páros hét péntekenként a Civil Rádió „117 perc” című, hétköznap délutánonként hallható magazinjában vagyok műsorvezető, és eredetileg tegnap délután sem lett volna másképp, így összekötöttük a kellemes kirándulást a hasnossal, és még a kiállítás megnyitója előtt, 17:25-kor rövid, 7-8 perces helyszíni bejelentkezésben ajánlottuk Hallgatóinknak a kiállítást. A riportban Dr. Tálos Mariannal, valamint a már említett két fellépő művésszel beszélgettem. Mariann elmondta, hogy a kiállítás eredetileg egy pályázat eredménye. „A pillanat varázsa” címmel hirdettek pályázatot, még tavaly. A közel 200 pályázó közt van szájjal, lábbal festő, látássérült alkotó is az ép alkotók mellett. A kiállítás célja, hogy lebontsa a falakat épek és fogyatékossággal élők között. Nem volt könnyű dolga a szakmai zsűrinek, hogy kiválassza a számukra tetsző alkotásokat, amelyeket több kategóriában díjaztak is, kezdve a gyermekektől egészen az idősebb korosztályig. A legfiatalabb alkotó ugyanis mindössze nyolc-, míg a legidősebb 84 éves volt. Az alkotásokon, melyek főképp festmények, grafikák, elvétve fényképek, az alkotó számára egy-egy fontos, emlékezetes, valós vagy elképzelt jelenet látható. A csaknem 200 pályamű közül végül 56 alkotás került díjazásra és kiállításra. A kiállítást színvonalas megnyitóünnepséggel nyitották meg, melyen több neves fellépő is közreműködött – a megnyitóbeszédet az est díszvendége, Galkó Bence színművész nyitotta meg, aki egy, a megnyitó után vele készített interjúban elmondta, nem érti, miért is vannak falak épek és sérültek között. Hozzátette: Akár hányszor megnéz egy-egy képet, mindig más gondolata támad egy-egy kép láttán, s ha valakinek ugyanazon kép láttán mindig ugyanaz a gondolat jut eszébe, akkor azt a gondolatot el is lehet dobni, hiszen minden pillanat minden alkalommal más, minden reggel másképp kel fel a Nap, minden nap máshogy köszönünk a barátainknak, a kollégáinknak. Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvence, azt mondta, nem lehet választani.
A megnyitót követően jómagam is megtekintettem a kiállítást. Ezt követően elindultunk hazafelé, azonban mielőtt elhagytuk volna Szegedet, tettünk egy rövid kirándulást Magyarország leghíresebb templománál, a szegedi Dómnál. Mivel ekkor már este nyolc óra volt, bemenni nem tudtunk, ezért be kellett érnünk a templom látványával, kívülről, illetve néhány,a templom főbejárata előtt készült közös fotóval. Azt követően betértünk a Tisza partján álló Öreg Halász Csárdába, ahol hamisítatlan szegedi halászlét ettünk és finom vörösbort ittunk. Nem sokkal este kilenc után irány az autó, és elindultunk hazafelé. Mivel Judit is és Kriszta is szereti a régi kabaréjeleneteket, út közben – az álmosság elleni leghatékonyabb módszer – Kriszta mobiltelefonján kihangosítva régi letöltött kabaréjeleneteket hallgattunk, így múlatva az időt a sötétbe burkolózott úton.
A kocsit Mariann férje, Helyes Zoli vezette, aki mindnyájunkat hazáig hozott, így éjfél előtt néhány perccel mindnyájan hazaértünk.
