HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

A Vakbarát Alapítvány 2008. őszén rendezte meg először, majd 2012. novemberében másodszor, idén pedig már harmadik alkalommal látássérült  tehetségeket felkutató énekversenyét.

Míg a tavalyi évben 16 versenyző indult,  nemek szerinti külön-külön kategóriában, addig az idén 11 versenyző próbálta bizonyítani tehetségét, ezúttal külön kategorizálás nélkül. Az  verseny szervezői 12  énekes jelentkezését regisztrálták, azonban  alig fél órával a verseny megkezdése előtt az egyik versenyző visszalépett - nekem nincs arról tudomásom, miért.   A mezőny nem volt túl szoros, bár volt megosztott helyezés, méghozzá az első. A korosztály is széles volt, kezdve a huszonévesektől  egészen a hatvanasokig, akik régebbi slágereket hoztak. Mindenki szabadon választott dallal indulhatott, két feltétel volt: egyik, hogy magyar nyelvű dal legyen, a másik pedig, hogy a versenyzők által választott  zenei alapon nem lehetett vokál. A szervezők ugyais kizárólag az egyéni  produkciót, az énekes előadását  kívánták értékeltetni a jelen lév szakmai zsűrivel, melyben énektanár és előadóművész volt.

A zsúri maximálisan 25-25 pontot adhatott az egyes produkciókra, persze maximális pontszámot senki sem ért el, de volt, aki közel  került hozzá. A zsűri  összpontszámai alapján első helyen megosztva Rabóczki Gyuláné és Rácz Mariann végeztek, Katona Klári "Helló, helló", valamint a Hungária együttes "Cha-cha-cha" című dalával.  A második helyre Rákóczi Szilvia került Aradszky László örök slágerével, a "Nem csak a húszéveseké a világ" cíművel, míg a harmadikon Titz Anita végzett.  A zsűri értékelését követően a közönség tagjai belépő kártyájukkal szavaztak a negyedik helytől kezdődően kikerült versenyzőkre. Végül a közönségdíjat 11 szavazattal Tompos Kátya "Magányos csónak" című dalát énekl Dénes Dóra nyerte el.  Az első három helyezett és a közönségdíjas a helyezés arányában pénznyereményben, míg valamennyi versenyző emléklapot vehetett át. Ezen kívül az Alapítvány - hagyományaihoz híven -  a versenyzőkkel hangfelvételt készít, mely felvételek felkerülnek majd  az Alapítvány honlapjára, elősegítve ezzel  azt, hogy  hírük többfelé is eljusson.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr535639456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása