HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

KIK ÉRTED HALTAK...

2013.10.06. 11:12

szerző: RUZSA_VIKTOR

Május 27-én új, hétköznap délutáni műsort indítottunk útjára a Civil Rádióban, 117 perc címmel, amely hétköznap délutánonként 16 órától 17:57 –ig tart. A 18 óráig fennmaradó három percben  három  percben pedig műsorelőzeteseket, ajánlókat hallhatnak Hallgatóink. Minden második hét egy-egy  napján jelentkező műsor jut rendszerint egyazon stábnak, vagy egy-egy stábtagnak, mivel elfordulhat olyan, hogy egy-egy adott stáb valamelyik tagja nem tud részt venni az épp soron következő műsorban. Így történt ez e hét pénteken  is, amikoris Bara Péter szerkesztő Kollégám nem tudott jönni, mert ő zenész is, és épp koncertjük volt este kamaraegyüttesével. Egyébként ő szokta vállalni a szerkesztői feladatokat, én pedig a műsorvezetői szerepet vállalom. Mivel azonban e hét pénteken nem tudott jönni, így én  kénytelen voltam társat keresni magam mellé – meg is találtam, méghozzá egy nem rég Rádiónkhoz került egyetemi hallgató, Jamriskó Tamás személyében, aki viszont inkább  a mikrofon használatát szereti gyakorolni, így a mostani műsornak ő volt a házigazdája, én pedig a szerkesztője. Mivel e hét pénteki adásunk az utolsó 117 perc adás volt október 6-a előtt, így magától értetődő vlt, hogy készítenünk kell  egy rövid ünnepi megemlékezést  az aradi vértanukról.  Néhány hónapja a Magyar Televízió „Nemzeti nagyvizit” című történelmi műsorfolyamában figyeltem fel egy kellemes hangú, igen nagy tudású, széles látókörű úriemberre,  aki nem más, mint Dr. Kásler Miklós, mint később megtudtam, a Magyar Onkológiai Társaság egyetemi tanára és az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa. Egy hete fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy jó lenne őt  megnyernünk e műsorba. Végül felvettem a kapcsolatot emailben az MTVA Közönségszolgálatával, majd miután kedd estig még nem kaptam választ, így szerdán telefonon hívtam őket. Egy kedves Hölgy készségesen segített, és megadta az Onkológiai Intézet elérhetőségét (ezt egyébként, mármint hogy a Professzor úr ott dolgozik, szintén az MTVA  munkatársnőjétől  tudtam meg). Majd ezt követően egyeztetés következett, telefonon, emailben. Végül péntek reggelre kaptam időpontot a professzor úr titkárságától, reggel nyolckor tudott fogadni dolgozószobájában. Eredetileg élőben szerettem volna meghívni az adásba, de sajnos úgy nem tudta vállalni az interjút, egyébként örömmel mesélt az október 6-i eseményekrl, azok jelentőségéről, tanulságairól.

 

Így egy remek hangvételű beszélgetés, illetve egy nagyszerű délutáni magazinműsor kerekedett.

 

Szombaton délután pedig Péter barátoméknál  voltam, ezúttal saját családi házukban tartották a szokásos hó eleji klubdélutánjukat, mivel a nemrég megnyitott új klubhelységük felújítás alatt áll. Egy igazán remek hangulatú teadélután volt karaoke-partyval, és kötetlen baráti beszélgetéssel.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr765553584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása