HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

CSODA

2013.01.02. 23:38

szerző: RUZSA_VIKTOR

Megkezdődött az új év, és az élet, a mi életünk is visszatért hát a rendes kerékvágásba.

 

 

 

A Civil Rádió műsorai is újra hétköznapi rendben hallhatók.

Délután elkészítettem „Fillagória – A védett közösségi tér” című műsorunk idei első  számát, melyben a „Csillagszálló” kulturális  utcalap 2012. téli, „Csoda” címmel napvilágot látott lapszámát mutattuk be Hallgatóinknak, vagyis –  hagyományainkhoz hűen –  összefoglalót hallhattak Hallgatóink a frissen megjelent lapszám bemutatójáról. A tavaly december 13-án, csütörtök este lezajlott eseménynek ezúttal is a Közép-európai Kulturális Intézet adott otthont, amely Intézet már  több alkalommal adott otthont a folyóiratot kiadó  Oltalom Karitatív Egyesület rendezvényeinek. E lapszámban nem éppen csodás  történeteket olvashatunk – többek között olvashatjuk Sós Dóra Gabriella egy olyan írását, amely egy fiatal lány kálváriájáról szól, a lányt csaknem nyolc évig tartotta fogva elrablója egy Bécshez közeli helyen, egy pinceoduban. Ő Natasa Campus, akinek történetéről évekkel ezelőtt többször is hallhattunk a híradásokban. S hogy miért mégis „Csoda” lett e lapszám címe? - A lap főszerkesztője, Pálfi Anna ezt azzal magyarázza, hogy ha nem is szó szerint csodáról van szó, azonban az mégis csak csodával határos, ahogy ezen történetek főhősei átvészelték életük egy-egy nehéz szakaszát. Aki pedig lemaradt volna e műsorról, vagy csak szeretné újra meghallgatni, átélni az egyébként csodálatos este néhány felejthetetlen percét, ide kattintva könnyen megteheti. Számomra azért is volt felejthetetlen az az este, mert amellett, hogy végighallgathattam a lapbemutatót, interjúkat is készíthettem néhány, a „Csoda” című lapszámban publikáló íróval. Dóra eddigi rövid életpályája – többek között – azért is csodálatos, mert egyetemista kora ellenére már saját könyvkiadóval büszkélkedhet. Műsorunk este 20:00 órakor kezdődött, de – szokás szerint – a köztes szerdán, tehát január 9-én 14:00 órakor megismételjük.  

 

Már az utolsó simításokat végeztem az esti műsoron (felkonf- lekonf felmondása, szerkesztése, majd normalizálás, mentés), amikor Rádiónk ügyvezetője, Cserháti Ákos nyitott be hozzám a 2-es stúdióba, és osztott meg velem egy nem mindennapi lehetőséget. Röviden elmondta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pályázatot hírdet magazinműsorok készítésére. Ákos pedig arra gondolt, hogy beadhatnánk  néhányat „Handycap” című magazinműsorunk korábbi, a 2012-es év második felében készült számaiból, hátha sikeresen tudunk pályázni némi támogatásra. Megállapodtunk, hogy  holnap estére  előkeresek 2-3 régi, kiemelten jól sikerült adást (mivel 2010. óta valamennyi adás megvan nekem egy külső merevlemezre mentve), és azokat  beküldöm neki, csatolva hozzá egy rövid szakmai önéletrajzot, melyeket aztán ő továbbít a Médiahatóság felé. Az idő sürget minket, mivel a határidő a jövő hét csütörtök, január 10-e.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr374993268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.