HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

HOSSZÚ VOLT AZ ESTE

2011.11.19. 16:43

szerző: RUZSA_VIKTOR

A NOVEMBER 18. PÉNTEK ESTE KICSIT HOSSZÚ LETT - de megérte... Maroknyi közönség gyűlt össze a Fonó Budai Zeneházban megrendezett S.O.S. Civil Rádió Folk- és Világzenei fesztiválon - ám akik ott voltak, velünk együtt, remekül érezték magukat november 18-án péntek este.

 

 

A Civil Rádió is - hasonlóan a többi, alapítvány által működtetett civil szervezethez, komoly anyagi nehézségekkel kűzd. Az életbenmaradás egyetlen törvényes módja az, hogy ha időről-időre olyan támogatói koncerteket szervezünk, amely koncerteken a Rádiónkban egyébként is hallható előadók lépnek fel - most sem történt ez másképp.

Jómagam péntek délután három után értem be a Civil Rádió stúdiójába, ahol egy gyors felkészülés következett. Az est egyik fellépője ugyanis az alig három hónapja alakult Mörön nevű formáció, melyet két közösségi rádiós Kolléga, Homoki Péter, a Tilos Rádió munkatársa, valamint Rácz Mihály,  Rádiónk egyik világzenei műsorának szerkesztője hozott létre. A duó egy mongóliai városról kapta nevét, melynek jelentése: folyó, folyam. Repetitív és meditatív, improvizatív és feszes ritmusú, akusztikus és elektronikus hangzásvilágot ötvöznek, gitárral és ütős hangszerekkel. Mivel azonban a friss alakulás miatt forrásanyag még nem állt rendelkezésre, nem voltam künnyű helyzetben, ugyanakkor kihívás volt számomra, hogy a Fesztivál szervezője, Tóth Mónika felkért arra, hogy az este folyamán készítsek velük interjút a stúdióban, az élő közvetítés alkalmával, amikoris kötetlen stúdióbeszélgetések között időnként részleteket hallhattak Hallgatóink a Fonóban zajló eseményekből.  Szerencsére nem kellett sokáig - gyakorlatilag mindhiába - kutakodnom az interneten, nem sokkal 4 óra után megérkezett Móni, aki szolgált némi forrásanyaggal, így az alapján már el tudtam indulni, a többit pedig a merő véletlenre bíztam azal, hogy mivel idő közben megtudtam, hogy velük kezdődik a koncert, meghallgatom majd őket, hogy fülemben legyen majd az általuk képviselt hangzásvilág. 

Este 18 óra után egy gyors stábértekezlet az esti élő adás készítőivel: Tóth Mónival, Szabó Zolival, Romsics Balázs és Szigeti Marci technikusokkal. Akkor még talán nem is sejtettük, hogy a végül hajnalba nyúló adásba mások is csatlakoznak majd.

A Mörön este 19:30-kor kezdte a hat fellépőből álló koncertsorozatot a Fonó kis színpadán, mialatt gyülekezni kezdett a közönség. A zene nem kimondottan fesztiválzene volt. Kezdetben viszonylag egysikú, andalító - ám később, talán a második szám lehetett - a gitárjátékban a "Még azt mondják nem illik a tánc a magyarnak..." kezdetű népdal ismert dallamát véltem felfedezni. Ekkor fogalmazódtak meg bennem a kérdések: Vajon kiknek szánják ezt a zenét? Ki a célközönség? Mit lehet csinálni erre a zenére? Aludni, meditálni? Mert táncolni aligha... Nem kimondottan fesztiválzene, ettől persze nagyon élvezhető volt, valamennyiünknek tetszett. Ez alatt a büfé előtti tér, ahol a kisszínpad is található, fokozatosan megtellt. 

Nem sokkal kilenc után sor is került a velük készült interjúra. Igazán jól sikerült, pörgős beszélgetés volt, alig 10 percben, jó hangulatban. ... És igen, a duó tagjai maguk is elismerik, hogy nem kimondottan fesztiválzenét játszanak, mivel ez egy alkalmi, rögtönzzött formációnak indult, mivel ők már régen, nagyjából 21 éve ismerik egymást, és más zenekarokban is játszanak. Egyszer meghívták őket együtt, és így kezdődött az ő közös örömzenélésük - mondván, valamilyen együttesnevet ki kelett találniuk, mert úgy mégsem léphetnek fel, mint Homoki Péter és Rácz Mihály. Misi véletlenül elővett egy térképet, és rábökött egy mongóliai kisvárosra, amely a Mörön nevet viseli - így jött a duó neve. Zenéjükkel épp a figyelmet szerették volna felhívni, mindjárt az elején, hogy itt valami történni fog. Nos, úgy tűnik, ez sikerült is.

Őket a színpadon az 1974-ben alakult, főképp szerb-horvát népzenét játszó  Vujicsics együttes követte, élükön ezúttal a kristálytiszta hangú, bájos énekesnővel, Szalóki Ágival, aki koncertjüket követően édesanyjával együtt vendégeskedett, és adott interjút Hallgatóinknak. A velük készült itnerjút egy telefonos bejelentkezés követte, melyet tőlem hallhattak Hallgatóink - ám mikor Szigeti Marci technikus Kollégánk adásba kapcsolt, fülemen még hallottam Ági hangját, majd közvetlen utána szólítottak. Közben a technikai pult mellé betársult még Pogány Ádám, Rádiónk legifjabb, mindössze 15 éves technikusa, főszerkesztőnk, Pogány Gyuri fia.

Ezt követően az 1976-os születésű, örmény David Yungibarian kápráztatott el miket virtuóz harmónikajátékával. A koncert egy jelentős részét azon Hallgatóink  is követhették a Civil Rádió hullámhosszán és az interneten keresztül, akik nem tudtak eljönni személyesen - köszönhetően a Fonó technikusainak és Marciéknak, professzionális, kristálytiszta hangzásban. 

Ezt követően a roma- és délszláv hangzásvilágot megidéző játszó Bes O'Drom, a kelta-ír és magyar népzenei elemeket használó Lighthouse, végül az orosz- keleties hangzásvilágot megidző Vodku zenekar kápráztatta el a megjelenteket, hajnal fél kettőig tartó koncertjével. Ezalatt még néhány élő telefonos bejelentkezés, két - a közönségből önként vállalkozó - interjúalany, akik koncertélményükről meséltek, valamint egy  villáminterjú a Lighthouse tagjaival, aik között tudhatjuk kedves Kollégánk, Kelemen Gábort. Az együttest 2004-ben Gulyás Péter gitáros hozta létre, idén pedig már harmadik nagylemezüket készítik, amely várhatóan év végére kerül a lemezboltok polcaira. És még a  többi  zenekar csupán az eleve adott színpadi fénytechnikát használta, Gáborék egy, a világítótornyot, a fényt jelképező, gyertyát szimbolizáló lámpást is vittek magukkal a színpadra. Repertoárjukon főképp magyar népdalokat adtak elő, egészen sajátos feldolgozásban.   

Az eddigi - nem hivatalos - információk szerint 63 jegy kelt el, ebből kettőt elővételben vásároltak meg. Azt, hogy mekkora bevétel származott a tegnap esti koncertből, természetesen még nem tudom, de természetesen erről a későbbiekben majd Rádiónk Kuratóriuma tájékoztatást ad. Ami bizonyos, hogy valamennyien remekül éreztük magunkat, és bízunk a folytatásban, és a Civil Rádió fennmaradásában - köszönjük a támogatást mindenkinek, aki eljött. De azoknak is, akik végighallgatták az este 19 órától ma hajnal fél kettőig tartó maratoni élő adásunk.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr523396433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása