HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

KRISTÁLYÉJSZAKA

2010.09.18. 23:54

szerző: RUZSA_VIKTOR

Egyik kedvenc zenekarom, a Crystal - hosszú idő után - újra koncertezett az Old Man' s Pub színpadán, szeptember 17-én, e hét péntek este. Természetesen jómagam is részese lehettem e remek, felejthetetlen hangulatú estének - de még mielőtt erről mesélnék, vegyük szép sorjába a pénteki nap történéseit!

 

 

 

Főállású munkahelyemen délelőttös voltam a héten, így délután 2-ig dolgoztam, majd onnan egy gyors ebédet követően irány a Civil rádió stúdiója, ahol hátra volt még két interjú a készülő Jubileumi Születésnapi műsorba. Nem sokkal fél négy után értem a stúdióhoz, még a 47-es villamos Hengermalom úti megállójánál összetalálkoztam Tóth Andris Kollégámmal, aki épp adásba igyekezett, mivel páros héten péntekenként 16:15-től jelentkezik tudományos ismeretterjesztő műsorával, az "Apolló 13" című műsorral, immár hat éve hallhatják Hallgatóink. Műsora után, 17 órától volt lehetőségünk egy kellemes stúdióbeszélgetésre.  Andris még 2004. nyarán kezdte nálunk pályafutását, amikoris a Civil rádióban "Szünidö-dő" címmel zajlott egy gyakorlatsorozat, kisiskolás diákok részére, melynek során az fiatal érdeklődők megismerkedhettek a rádiózással, megismerhették stúdiónkat, amely akkor még a Corvin tér 8. szám alatt működött. Andris már akkor vonzódott a természettudományok iránt, így nem volt kérdés, milyen témájú műsorokat készítsen - és ez olyannyira jól sikerült, mármint az a néhány, talán 2-3 próbaadás, amit a nyári sorozat alatt készített, hogy - legnagyobb örömünkre - nálunk maradt, hála akkori Főszerkesztőnknek, Berek Péternek, akinek külön engedélyével  elkezdhetett önálló műsorokat készíteni, akkor mindössze 12 évésen - így a Civil Rádió valaha volt legifjabb műsorvezetőjeként. Mára  már, 18 évesen, Érettségi előtt állva, érett férfiemberként, hangja, egyénisége sokat fejlődött,  na és természetesen sok új tapasztalatot szerzett nálunk. Andrist Balogh Viktor Kollégánk követte, aki két kiemelt műsort is készít nálunk. Négy éve kezdte, először egy orosz rockzenei műsorban. Világéletében vonzódott az orosz zene iránt, mivel főiskolai tanulmányait Oroszországban végezte, így került kapcsolatba Rádiónk egyik műsorkészítőjével, aki orosz rockzenei műsort készített, "Málenkíj Rock-ot" címmel. Viktor először "csak" vendégként szerepelt e műsorban, majd később betársult - mostanra pedig már szinte teljesen önállóan készíti a műsort, időnként együtt a régi új műsorkészítő Kollégával, Thúróczi Gergellyel, aki nem mellesleg orosz szakos tanár is. Viktor emellett 2009. decembere óta készíti "Életfa" című műsorunkat is, mivel 1997. óta foglalkozik a drogprevencióval, s mivel e műsor alapvetően erről szól, két fiatal tanítványával, Fülepi Henriettával és Király Krisztinával, valamint fiával, Balogh Krisztiánnal együtt készítik e műsort, időnként együtt, időnként pedig külön-külön, felváltva.

 

Nem sokkal este hat után készültünk el az interjúkkal,  Andrisék is siettek, ki-ki a maga hétvégi programjára - jómagam is így tettem, a stúdióból elindulva, majd a 47-es villamosra felszállva, azzal a Deák Ferenc téri végállomásig mentem, majd onnan a 2-es metróval a Blaha Lujza térig, onnan pedig pár perc gyalogséta az Akácfa u. 13.  szám alatt található Old Man's  Pubba, ahol már várt néhány régi Jóbarát, köztük Berta, aki - ahogy az lenni szokott - már az első sorban állt, a pincehelység jobb oldalán, a bárpult mellett, a színpad előtt, melytől a közönséget csupán egy kötél választ el.

Berta már ősrégi Rajongója a Crystal Zenekarnak, még 2001. októberében találkozott velük először az egyik budapesti bevásárlóközpont 5. Jubileumi Születésnapi gálaműsorán - azóta is töretlen rajongása az együttes iránt, soha nem számoltuk össze, de már legalább 100, vagy közel 100 koncertjükön lehetett már. Jómagam 2003. augusztus 21-e óta járok rendszeresen koncertjeikre, így már én is közelítek legalább a hatvanhoz - ki tudja. Nem csoda hát, hogy mi igyekszünk mindíg minél közelebb kerülni Tibiékhez - most sem történt ez másképp. A koncertek a tavalyi évad végéig, egész pontosan idén június végéig este 21 órakor kezdődtek az Old Man's színpadán, a mostani évadtól kezdődően, vagyis augusztus 27-étől 20:30-kor kezdődnek. A Crystal koncertje is ekkorra volt meghírdetve, bár kis rátartással kezdtek, vagyis nagyjából 20:50 tájt, de ez mit sem vont le a buli értékéből. Remek hangulatú régi- és új slágerek, na és persze a már-már elmaradhatatlan rajongói kívánságok, hiszen mivel élő a koncert, előfordulhat - most is így volt ez -, hogy egy-egy rajongó kér egy-egy dalt, és azt eljátszák, ha nem is rögtön azonnal, de legkésőbb onnantól számítva a második-, vagy harmadik számként. Vagyis előbb-utóbb mindenki kívánsága teljesül, jómagam az "Ezer hold" című slágerüket kértem, már a koncert második részében, mivel egy-egy ilyen koncert két részből áll, 10 perces szünettel. A Zenekar alapítója, frontembere Kasza Tibi, aki egyúttal egy vérbeli showman, ám a showman-testben igazi érző lélek lakozik, aki tudja, hol és hogyan lehet megpendíteni az érzelem húrjait, meglett férfiembereket is meghat, ahogyan szereti, amit csinál, szereti a szakmáját, hivatását, és szereti a Közönségét, vagyis minket. Ugyanez egyértelműen elmondható a Zenekar valamennyi tagjáról. A kísérőzenekar tagjairól is, akik kisebb-nagyobb személyi változással, de ugyanazok, így már egy jól összeszokott csapatot láthatunk, hallhatunk koncertjeiken. A koncert végén pedig közös éneklések, most sem történt ez másképp, sőt, a végén még minket is megénekeltettek, először Bertát, majd egy másik srácot, végül engem.

A remek hangulatú buli nem sokkal este 11 előtt ért véget, majd együtt elindultunk Bertával, mivel ő a nagymamájához ment, így ő a Moszkva tér irányába ment a 6-os villamossal, én pedig egy megállót még együtt utaztam vele, mivel én a Wesselényi utcánál leszálltam.

 

Igazán felejthetetlen napon vagyunk túl - így egyáltalán nem volt fárasztó a mai napom sem, pedig főállású telefonos munkahelyemen e hét szombaton is dolgoztam, túlóráztam.  De egy ilyen pörgős este után, még akkor sem lehet fárasztó a nap, ha amúgy hajnali negyed kettőkor tértem aludni...

 

 

 

Köszönet a remek stéjért Nektek, drága Barátaim!

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr42306478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása