HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

KÖZHELY

2013.07.21. 00:24

szerző: RUZSA_VIKTOR

Annyira el voltam havazva a rengeteg munkában, hogy még mesélni se jutott időm - pedig az elmúlt másfél hét is bővelkedett eseményekben, ahogy ez már lenni szokott nálam, egy magamfajta rádiósnál.


Az Oltalom  Karitatív Egyesület által kiadott Csillagszálló Kulturális Utcalap 2013. nyári lapszáma a "Közhely" címet kapta - vagyis a közhely, mint irodalmi eszköz jelent meg a lapszámban megjelent valamennyi írásban. Ismét remek,  tehetséges fiatal írók mutatkoztak be. Nem szoktam egyetlen írót sem megemlíteni, beszéljen helyettem maga a lapszám, na meg "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorunk, melyben évről-évre, immár harmadik éve követjük figyelemmel a lap újabb és újabb számait.  Most azonban mégis érdemesnek gondolom kivételt tenni: Egy kedves műsorkészítő társunk, Rajnai Károly, művésznevén Korszkíj is publikált e lapszámban, mégpedig 1900 - 1974. között élt nagypapája emlékirataiból indított egy sorozatot, melynek első része jelent most meg, és lesz még három része, mely a soron következő három lapszámban jelenik majd meg. A július 10-i lapbemutatón fel is olvasott egy, nem a mostani lapszámban megjelenő részt. A lapbemutató egészen stílszerűen a Közhely nevű kulturális központban volt, Budapest Palotanegyedében, a VIII. kerületben, a Kecskeméti utca elején. A lapbemutató este 19 órakor kezdődött - este kilenc előtt pár perccel ért véget, azonban utána még felnéztünk az  épület tetőteraszára, ahová egy csigalépcső vezet fel - mesés látvány tárult elénk, szinte egész Pest látképe.

Úton hazafelé még egy régi kedves műsorkészítő párossal is találkoztam, amint utánam szóltak a Múzeum körút egyik kávézójának teraszáról: Matula Zsóka és Bartha zsolt, akik még jópár évvel ezelőtt népzenei műsort készítettek nálunk.


Július 17-i szerda esti "Fillagória" című műsorunkban pedig már  halhatták is a lapbemutatón készült összefoglalónk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr865416832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása