Az elmúlt évet egy maratoni, 12 óra hosszán át tartó bulival búcsúztattuk – és köszöntöttük 2012-t. Elöljáróban érdemes megemlíteni, hogy azon kedves zenész Barátommal, Farkas Péterrel, akinek köszönhetően együtt lehettünk néhányan, Jóbarátok, az ismeretség még valamikor az 1990-es évek elején kezdődött. Akkor, amikor a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Budapesti és Pest-megyei Székházában működött egy Regeneráló- és Egészségmegőrző Centrum (mi köznyelvben csak „Konditerem”-nek hívtuk), ahol Péter gyógymasszőrként dolgozott, illetve a hely az ő vezetésével várta vendégeit minden hétköznap, felváltva, hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt, kedden és csütörtökön pedig délután. Már akkor is, ott is jelentős társasági élet zajlott. Az oda látogatók evezőpadon, futógépen, szobakerékpáron edzhettek, valamint szauna és gyógymasszázs várta az érdeklődőket. De emellett már akkor is, ott is jelentős társasági élet zajlott, nem pusztán arról szólt egy-egy ottlét, hogy csak a kondigépeket és a masszázst, valamint a szaunát vettük igénybe (ki-ki igénye szerint), hanem közben kötetlen beszélgetések zajlottak, jó alkalom volt az ismerkedésre, barátkozásra. Később – számunkra nem ismert okokból – a Szövetség vezetése a helyet felszámolta (talán gazdasági okokra hivatkozva), Péter és felesége, Judit viszont sohasem adták fel a reményt, hogy egyszer majd valahol újra életre hívhatják az ott kialakult baráti társaságot. Péter a masszőrködés mellett több évtizeden keresztül vendéglátó zenészként is dolgozott, három éve pedig sikerült beindítania egy családi vállalkozástf eleségével, Judittal. Egy teaházat hoztak létre Újpest központjában, amely Péter vezetéknevéből eredően egyszerűen csak Farkas Teaház lett, nem messze az Újpest központi metróvégállomástól. A hétköznapi nyitva tartás mellett rendszeresen tartanak zártkörű rendezvényeket látássérülteknek, általában minden hónap első vasárnapján – most pedig egy egészen rendkívüli, 12 órányi, maratoni szilveszteri bulit szerveztek, amely december 31-én este 18 órától ma reggel 6-ig tartott.
Ugyan a meghívás este 18 órára szólt, én már kora délután díszbe öltöztettem szívem, és nagyon készültem erre az estére. Alig vártam, hogy néhány Ismerőssel, Jóbaráttal találkozhassak – így én már fél ötkor elindultam, nem sokkal fél hat után szerencsésen meg is érkeztem a Teaházba. Negyedikként érkeztem. Ekkor még csak Judit és Péter, valamint a pincér, Viki voltak ott, akik épp a helységet díszítették színes lampionokkal, lufikkal, majd végül néhány finom sütemény került az asztalokra. A többiek inkább este fél hét felé kezdtek érkezni, és nagyjából hét óra lehetett, mire a létszám elérte a jelentkezett 24 főt. Mivel az egész éjszakás, fejenként 7000 Forintba került programra előre kellett jelentkezni, így pontosan lehetett tudni, hányan érkeznek, hányan leszünk.
Igazán meleg fogadtatásban volt részünk. Mindjárt az elején „Welcome Drink”-nek jól jött néhány finom ital, amelyek közül választhattunk, sláger volt a dinnyés vodka – magam is ezzel indítottam az estét. Ezt egy háromfogásos vacsora követte, azaz, csak háromfogásos követte volna, ám a harmadik fogást jóval későbbre halasztottuk, már hajnal négy felé lehetett, mikor elfogyasztottuk. Elsőként húsgombócleves sok zöldséggel és tésztával, majd tetszés szerint sült csirkecomb vagy tarja, rizs- és hasábburgonya-körettel. A harmadik fogás marhapörkölt volt csigatésztával, ám az előző két fogásra sem lehetett panasz, sem a mennyiségét, sem pedig a minőségét illetően – így hát a pörkölt bőven várhatott. Közben – ahogy ilyenkor az lenni szokott – asztaltársaságok alakultak, ugyanakkor mégsem volt klikkesedés, ugyanis később a tánc közben már mindenki talált magának partnert, nem is egyet. Jómagam három kedves lány, Anikó, Réka és Zsófi társaságában foglalhattam helyet. Ők valamennyien barátnők, viszont itt most voltak először.
Este 11 felé a hangulat már a tetőfokán volt, kezdetét vette az ilyen rendezvények elmaradhatatlan kelléke, a közös éneklés, a karaoke. Ennek lényege nyílván nem a profi énektudás, hanem a jó hangulatú baráti társaság, és az, hogy bárki választhat kedvenc dalai közül, melyet szívesen megosztana másokkal egy erre a célra rendszeresített, 2500 dalt tartalmazó listából. Ha pedig valaki épen nem énektudásával örvendeztette meg a társaság többi tagját, akkor a tánctudását tehette próbára az éppen kiszemelt partnerével. Én az éjszaka nagyrészét főképp Rékával táncoltam végig, ennek főképp az volt az oka, hogy az asztaltársaságunkban egyébként is sok közös téma volt, jókat beszélgettünk, főképp zenéről, mivel annak idején ő is tanult zenét.
Éjfél előtt néhány perccel lázasan készültünk a pezsgőbontásra, 2012. köszöntésére. Pontban éjfélkor – rádió híján – Péter maga által hozott Himnusz-felvétel került lejátszásra, majd a Himnusz hangjait követően pezsgővel kívántunk egymásnak boldogabb új évet. Közben égtek a telefonvonalak, legalább egy-két telefont mindnyájan lebonyolítottunk, vagy minket hívtak, vagy mi hívtunk fel néhány családtagot, hogy boldog új évet kívánjunk szeretteinknek. Ezt követően finom bécsi virsli, ízlés szerint majonézes tormával, mustárral vagy ketchup-pel, de a kenyér mindenképpen dukált mellé. Ezt követően egy kedves Barátunk, Ildikó tiszteletére Péter zongorakíséretével elénekeltük Bródy János - Halász Judit nagysikerű, "Boldog születésnapot" című dalát, mivel Ildikó ma, azaz január 1-én ünnepelte születésnapját - sok szeretettel gratulálunk!
Ezt követően a mulatság, a tánc és a közös éneklés reggelig folytatódott – a zenét immár nem csak a CD-lejátszó és a computer szolgáltatta, hanem mi is Péterrel, saját elektromos zongoráján – amely emelte a hangulatot.
Nem sokkal hat óra előtt indultunk hazafelé, bár voltak, akik már előbb elmentek, de a többség azért végig ott maradt. Fáradtságot egyáltalán nem is éreztem, és talán a társaságomban lévők többsége sem, bár Anikó időnként már el-elbóbiskolt az asztal mellett ülve. Elindultunk hát a 3-as metróhoz, majd azzal a Deák Ferenc térre, onnantól ketten Rékával folytattuk utunkat az Örs vezér tere irányába. Mivel ő zuglói, és szüleivel él, előzőleg telefonon megbeszélte édesapjával, hogy a 2-es metró végállomásánál találkoznak – én pedig elkísértem. Korábban az volt a terv, hogy taxit hív, ám a nagy szilveszteri hajtást követően a hatalmas reggeli forgalom miatt vagy túlterheltek voltak a telefonvonalak, vagy már nem tudtak volna kocsit kiküldeni nekünk – ezért több taxitársaság felhívását és valamennyi, kudarcba fulladt megrendelési kísérletünket követően javasoltam Rékának, hogy beszéljen édesapjával, és hagyjuk a taxit, elvégre is a metró már jár – így végül a 2-es metró végállomásánál találkoztak, majd ezután – talán épp ugyanazzal a szerelvénnyel - amellyel odafelé még vele együtt utaztam, elindultam hazafelé, az Astoriáig.
Valamennyien remekül éreztük magunkat. Jó érzés ebben a rohanó, elanyagiasodott világban, hogy vannak még igaz Barátok, akikkel egy nagyon színvonalas, kultúrált, szolíd bulival búcsúztathattam el az óévet, és köszönthettem 2012-t. Köszönet ezért Péteréknek, és mindazoknak, akikkel együtt lehettem.
Az Örs vezér téri metróvégállomáson jóval hidegebbnek éreztük az időt, mint Újpesten a Teaházból kilépve, pedig az egy mélyen lévő, jól befűtött pincehelység, ám talán a toronyházak kissé felfogták a szelet és a köd sem ereszkedett úgy alá, mint a város más pontjain, ahol kevesebb toronyház van. Mikor pedig az Astoriánál a felszínre értem, szállingózni kezdett a hó, amely úgy tűnik, délutánra el is olvadt. Legalábbis a háztető még délben fehérlett, délutánra már a szokásos rózsaszínű volt. Nagyjából egyébként reggel negyed nyolc körül értem haza, azóta – bár lefeküdtem - nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, végighallgattam a hagyományos bécsi Újévi koncertet, amelyet sohasem mulasztanék el egyetlen Újév napján sem. Mint minden évben, most is nagyon színvonalas volt.
