HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

Mostmár aztán igazán ősziesre fordult az idő ezen a héten, főleg szerdától már kemény éjszakai  fagyok vannak, és nappal is alig emelkedik a hőmérséklet 12-13 fok közelébe. Vagyis éppen csak, bár a jövő hétre megint kicsit enyhébb időt mondanak a szakemberek. Persze az őszi idő mit sem  befolyásolja a remek hangulatot, azt, hogy ez a hét is bővelkedett izgalmakban, kihívásokban.

 

 

Mindjárt e hét hétfőn este, amikoris felhívtak a Magyar Televíziótól, ugyanis kiderült, hogy szükségük lenne mér pár vágóképre az "Esély" című műsorba készülő riportfilmhez. Így nem sokkal este hat után - előzetes telefonos egyeztetést követően - a stáb két tagja értem jött kocsival, és irány a Civil rádió stúdiója, ahol még rögzítettek néhány mozzanatot Rádiónk életőből - már csak hang nélkül. Utólag megvallva: tulajdonképpen még jobban is jöttünk ki ebből a történetből, mint ahogy én azt gondoltam, mivel előző hét csütörtök délelőtt szinte alig voltunk a stúdióban, most viszont -  este lévén - látható volt, hogy valójában milyen is az, amikor élő adások készülnek, és zajlik az élet házunk táján.  A végeredményt a tervek szerint a jövő hét pénteken láthatjátok majd.

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány már több éve pályázatot hírdet látássérültek részére, mely pályázat során a Magyar Asztronautikai Társasággal közösen, egy szerencsés kiválasztott elutazhat Amerikába, a NASA egyik űrtáborába, ahol különböző szimulátorok segítségével megtapasztalhatja  az űrutazás egy-egy mozzanatának élményét. Idén sem volt ez másképp. Az idei szerencsés kiválasztott, Tóth Gábor, a Seibert Sándor Gimnázium és Általános Iskola 18 éves, érettségi előtt álló növendéke volt, aki szeptember utolsó hetében az amerikai Zalamaba államba látogathatott el az Alapítvány egyik munkatársának kíséretében. Hogy milyen élményekkel lett gazdagabb, erről készítettem vele egy rövid interjút még szerda délután, melyet pénteki "Handycap" adásunkban hallhattak Hallgatóink.  A beszélgetést Gábor maga választotta, egyetlen kérése volt, hogy közel legyen iskolájához - így egyéretlmű volt, hogy ott rögzítjük a beszélgetést, természetesen előzetes egyeztetések után, egyébként pedig beszélgetésünk  szempontjából a helynek egyáltalán nem volt jelentősége. Ráadásul beszélgetésünk idején már tanítás sem volt, így az épület szinte teljesen üres volt.

 

Szerdai "Fillagória" adásunkban pedig Kalász István íróval beszélgettem - beszélgetésünket megelőzően azonban még a "Csillagszálló" Kultúrális Utcalap 2011. őszi lapszámának bemutatóján készült felvételünk egy részletét mutattuk be Hallgatóinknak.

 

Szombaton, október 15-én pedig a Fehér Bot Nemzetközi Napja alkalmából a budapesti Hősök terén jártam, ahol a vakvezető kutyák képzésével foglalkozó Baráthegyi Alapítvány tartott demonstrációt "101 Vakvezető Kutya" címmel. A szervezők ezzel arra kívánták felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy Magyarországon jelenleg 83000 bejegyzett látássérült ember él, ebből 20000 ember szeretne vakvezető kutyát segítőtársául, ám erre a 20000 emberre jelenleg hozzávetőlegesen 101, egész pontosan 100 - 130 közötti létszámú vakvezető kutya jut - azonban a szervezők elmondása szerint évente kellene legalább ennyit kiképezni.  A bemutató keretében a jelenlévők - velem együtt - 101 fehér léggömböt eresztettek az égbe. Jómagam nem csak egyszerű érdeklődőként, hanem a Civil rádió munkatársaként voltam jelen e rendezvényen, melyről az RTL Klub és a Hír TV is beszámolt - mi pedig jövő hét pénteki "Handycap" adásunkban adunk majd erről egy rövid beszámolót.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr83306047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása