HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

Gyorsan elteltek az ünnepek - elbúcsúztattuk 2015-öt.

 

 

 

Rengeteg érdekes, izgalmas dolog történt velem az elmúlt másfél héten, amíg nem voltam nagyon gépközelben. Azért is, mert az ünnepi műsorrend miatt január közepéig előre elkészítettem műsoraim, így ezért sem volt szükségem nagyon a számítógépre. Hiszen az üzenetváltásaim, levelezéseim ma már mobilon is el tudom intézni.

 

 

December 24-én csütörtökön Édesanyámhoz mentem, aki idén szeptemberben Tápiószecsőre költözött, csendes, kertes környezetbe. Már 20 éve lesz annak, hogy külön költöztem, mondhatnám, „kirepültem” a szülői házból, de a Karácsony első napját mindig nála töltöm. Az idei ünnepi vacsora halászlé, majd sült csirkehús krumplival. Emellett finom vörösbor. 25-én anyai Nagymamámékat látogattuk meg Gyömrőn, délután megérkeztek anyai Nagybátyámék is, este aztán velük jöttünk haza kocsival. Először Édesanyámat vittük haza, majd engem is egészen hazáig hoztak.

 

Szombaton, december 26-án egy újabb audionarrált előadás élményében lehetett részünk a Pesti Magyar Színházban. Richard Rodgers, Oscar Hammerstein, Howard Lindsay, Russel Crouse nagysikerű musical-jét, „A muzsika hangja” című előadást láthattuk audionarrációval kísérve. Mária, a mindig kalandra vágyó apácanövendék rendszeresen megszökik a zárdából, így főnökasszonya nevelőnek szegődteti von Trapp kapitány kastélyába, a kapitány gyermekei számára. Mária különös nevelési módszerrel tanítja a kapitány gyermekeit az életre, énekelni tanítja őket, ezzel próbálja meg megismertetni a gyerekeket az élet szépségeivel, és ránevelni őket arra, hogy mindig vállalják önmagukat. Trapp kapitány eleinte nem nézi jó szemmel eme különös nevelési módszert, és a közös játékot, de aztán valahogy mégis sikerül megenyhülnie. Végül a történet váratlan fordulatokat vesz: Először szerelem szövődik közte és Mária nővér között, aztán a színen katonák jelennek meg, utalva ezzel a háború közeledtére. Végül a család elmenekül a háború elöl. A történetnek különös vége akad, ugyanis ettől mégsem „happy end”, egyszerűen mintha félbe szakadt volna minden – mintha az alkotók a néző fantáziájára bíznák, hogy gondolják tovább, vajon mi történhetett velük. Az audionarrátor ezúttal is Tóth Cecilia volt. Az előadásban a díszlet előtt vetítővásznat is használtak, az egyes színek váltakozásakor az aktuális, a darab-beli történettel párhuzamosan zajló történelmi eseményeket és helyszíneket bemutató képek jelennek meg, melyekről az audionarráció segítségével a látássérült nézők is teljes képet kaphatnak. Emellett pedig ezúttal is volt lehetőségünk színpadbejárásra, illetve találkozhattunk a darab néhány szereplőjével is, köztük a hármas szereposztásból az egyikben (az általunk is látott szereposztásban is) a zárdafőnököt alakító Hűvösvölgyi Ildikóval és a MAX Detweiler-t alakító Tóth Sándorral. A művészekkel való kötetlen beszélgetés a színház szalonjában zajlott, ez még inkább emelkedetté tette a beszélgetés hangulatát.     A szombat délután 15 órakor kezdődő, és több, mint kétórás darab, plusz az azt megelőző közel kétórás kötetlen és érdekes program felejthetetlen élménnyé tette az egész színházlátogatást. Ismét – ahogy ez már történt az elmúlt alkalmakkor is a Pesti Magyar Színházban. Egy kedves lányt, Mirosnicsenko Melindát hívtam meg, akit még az ősszel Bara Péter kollégám jóvoltából ismertem meg a Civil Rádióban.

 

 

27-én vasárnap apai Nagypapámékat látogattam meg Pestszentlőrincen.

 

 

28-án hétfőn este egy kiállítás megnyitóján vehettem részt. A "Csillagszálló" Kulturális Utcalap korábbi címlap-terveiből, a jelenleg Párizsban élő Karikó Szabolcs grafikus  munkáiból nyílt kiállítás a VII. kerületben, a Dob utca 40-ben található Rácskert Kocsmában. A kiállítást Ocztos István képzőművész, építész nyitotta meg. A megnyitót követően interjúk is készültek, melyeket a január 4-ével kezdődő hét folyamán hallhatnak Hallgatóink a Civil Rádió programajánlójában. A megnyitón készült felvételt itt hallhatjátok.  

 

A Szilvesztert pedig egy ifjúkori barátoméknál, Andreáéknál töltöttem. Andrea még a 90-es évek második felében, egy, a Vakok Állami Intézetében működő zenekar énekese volt, amely zenekarban én billentyűztem. Már vagy két hónapja felmerült annak az ötlete, hogy töltsük együtt az év utolsó estéjét, a Szilveszter éjszakát náluk. Végül nyolcan voltunk, Andi, a férje, Zoli, két csodálatos gyermekük, az öt és fél éves Timi és a hét éves Árpi, egy kedves barátunk, közös ismerősünk, Péter, illetve Andi keresztanyja és anyósa.            

peter_timivel_es_egy_babaval_viktor_andi_es_arpi.JPG

Mivel a helyzet úgy hozta, hogy ugye erről nem készült, nem is készülhetett volna videó- vagy hangfelvétel, ezért csak így írásban tudom megosztani Veletek Timi nagy beszólását, ami szerintem az idei, vagyis már a tavalyi Szilveszter éjszaka legnagyobbja volt. Ehhez elöljáróban érdemes tudni, hogy a család katolikus, templomba járó. A társaságunkban volt Konrath Péter barátunk, Timi pedig egyszer csak odavitt neki egy műanyag perselyt, és kért tőle aprót. Erre Andi jól összeszidta, hogy ilyet nem illik. És különben is - teszi hozzá - a Szilveszter nem az az időszak, amikor adakozni kell. Majd megkérdezte Timit: Különben is, hol szoktunk adakozni, édes gyermekem? - mire Timi: A kocsmába! :)

 

arpival_es_timivel.JPG

Az esti áldás, vacsora után közös fotózás, majd játék következett. Andiék kitalálták, hogy kockacukorból építsünk tornyot, bekötött szemmel, párokban. Ez konkrétan úgy történt, hogy egyvalakinek bekötöttük a szemét, egy általa kiválasztott játékos pedig instrukciókat adott, hogy a toronyt építő játékos biztosan eltalálja a megfelelő helyet, hogy jól helyezze egymásra a kockacukrokat. Volt, aki 14 kockacukrot tudott egymásra rakni a rendelkezésre álló 1 perc alatt – nekem (mert hogy két kör volt) 4, illetve 5 darabot sikerült. Én először Árpival, majd a második körben Zolival alkottam egy párost. Természetesen mindkét körben az egyes párosok szerepet is cseréltek.

A felhőtlen szórakozást csupán egyetlen „protokolláris” esemény, az éjfél törte meg, amikor is bekapcsoltuk a TV-t, és meghallgattuk a Himnuszt, majd koccintással köszöntöttük 2016-ot. Péter kocsival érkezett, így ő és a gyerekek természetesen kölyökpezsgővel koccintott. Ezt követően hajnal 2 óráig szólt a zene, ment a tánc, majd a gyerkőcök lassan aludni mentek, Péter pedig indulni készült, és mivel a Corvin negyed felé tartott, majd úgy át Budára, megkértem, hogy vigyen el a 6-os villamos megállójáig. Onnan aztán a villamossal a Wesselényi utca felé vettem az irányt, így néhány perccel három után értem haza.

Feltöltődtem lelkileg, miután volt szerencsém meggyőződni arról, hogy vannak kis hazánkban ilyen példás családok. Vannak olyanok, ahol létezik a feltétlen szeretet, a barátság, az összetartás. Ha valaki, Andiék családja ilyen. Büszke vagyok arra, hogy a barátaimnak tudhatom őket. Mit is kívánhatnék magunknak? - szerencsés 2016-ot! Újévi fogadalmat nem teszek - vagyis, ahogy mondani szoktam: Ígéretem semmi, mert azt a legkönnyebb biztosan betartani.



BUÉK 2016!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr438223646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.