HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

BÉLYEG

2013.10.23. 22:13

szerző: RUZSA_VIKTOR

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján országszerte csaknem 400 helyen tartottak megemlékezéseket.  Mindettől függetlenül nálunk a Civil Rádióban  - szinte - a szokásos műsorrendben hallhaták műsoraink, kivétel volt a délutáni magazinműsor, mely ma elmaradt, helyette zenét sugároztunk.

Nem maradt el viszont "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorunk, melynek mai adásában az Oltalom Karitatív Egyesület által kiadott "Csillagszálló" Kulturális utcalap 2013. őszi, "Bélyeg" című lapszámának bemutatóját tartottuk. A lapbemutató október 10-én volt az új helyre, az egykori Metró Klub helyére költözött Roham Bárban volt, a VII. kerületben, a Dohány utcában. Ezúttal azonban a lapbemutatón készült felvételből csak mindössze alig negyedórás részt mutattunk be, ugyanis két másik - a műsorba szerkesztett - előadó el tudott jönni stúdiónkba még ezen a héten hétfőn, hogy rögzítsük a velük készült interjúkat. Egyikük Nagy Gabriella, a Litera irodalmi portál felelős szerkesztője, másikuk Flóri Anna, újságíró, író volt. Gabriella egy kirándulás nem túl vidám kalandját megörökítő "Kiütés" című novelláját olvasta fel, Anna pedig új, "Érkezési oldal" című  kötetéről mesélt, melyről a lap  Könyvajánló rovatában is mesél a lap olvasóinak.  E lapszámban egyébként olyan írások olvashatók, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a társadalmi stigmákhoz,  illetve arról szólnak, hogy minden embernek megvan a maga bélyege, ami a homlokára van írva, hogy minden ember valamilyen mebertípus. Hogy pontosan  mire is gondoltak a szerzők?  Kiderül, ha elolvassátok  e lapszámot, és meghallgatjátok  műsorunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr335596470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása