HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

Gyakran tesszük fel a kérdést: Mi is az önkéntesség?

 

 

A pontos meghatározás szerint valamilyen érdekközösség számára  anyagi ellenszolgáltatás, gazdasági érdek nélkül végzett munka.  Azonban ezen belül – szerintem – az önkéntesség  mindenkinek mást jelent. Nekem egyfajta példamutatást is, helytállást. Mint születésemtől fogva gyengénlátó ember, kimondottan fontosnak érzem, hogy példát mutassak, hogy így is lehet élni, hogy mindenkinek vállalnia kell a maga sorsát. Mindemellett nagyon fontos az épek és a fogyatékossággal élők közötti falak, sztereotípiák ledöntése.

 

Az Önkéntes Központ Alapítvány az 1990-es évek elején alakult – immár tizedki alkalommal hírdették meg az Önkéntesség Napját. Ma egy figyelemfelhívó demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatón vehettünk részt a budapesti Keleti pályaudvar szomszédságában annak alkalmából, hogy idén is  - mégpedig ma, szeptember 8-án – meghírdették az Önkéntességért Díj pályázatot, melyre október közepéig lehet jelentkezni, az eredményhírdetés pedig novemberben várható. A demonstráció lényege pedig az volt, hogy a pályaudvar Kerepesi út felőli betonkerítésének egy szakaszára egy fekete alapon fehér feliraott festettek, mely ez: „Rád is szükség van”, érdekes figurákkal díszítve. A támogatók között olyan multinacionális cégek szerepelnek, mint a Yung & Rubicam KFT, valamint a Coca-Cola HBC, de e demonstráció nem jöhetett volna létre a MÁV, valamint a VIII. kerületi Polgármesteri Hivatal és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal    területhasználati engedélye, a pályaudvarral azonos helyrajzi számon lévő falszakasz festéséhez való hozzájárulása nélkül.

 

 

Köszönet az Alapítvány munkatársainak a sok segítségért, valamint köszönet a lehetőségért, hogy riportot készíthettem e rendezvényről. E riport szeptember 26-án este 20:00 órakor hallható „Fillagória – A védett közösségi tér” című műsorunkban kerül majd adásba.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr554763884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.