HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

BUÉK 2011!

2010.12.31. 17:46

szerző: RUZSA_VIKTOR

Ez a nap is eljött.

 

Az ember ilyenkor kicsit számba veszi az elmúlt, ide s tova magunk mögött hagyott évet, hol, miben hibáztunk, mit és hogyan érdemes másképp cselekednünk az elkövetkezendő évben, években. Jómagam sokszor a munkába temetkeztem, annak éltem, így sokszor háttérbe szorult Családom, a Barátok, az Ismerősök, akiknek ilyenkor mindíg megköszönöm, hogy mégis kitartanak, kiállnak mellettem, támogatnak munkámban, osztoznak a sikereimben. Igyekszem a jövőben többet törődni velük, természetesen amellett, hogy a Civil Rádiós Barátokkal, Kollégákkal is igyekszem a jövőben is minél szorosabb kapcsolatot kialakítani. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy néhány óra múlva együtt búcsúztatjuk az idei évet, és köszöntjük az újat, 2011-et, és örülünk a közös sikernek, annak, hogy együtt lehetünk, hogy mindnyájan azt csinálhatjuk, amit igazán, szívből szeretünk - s nem utolsó sorban annak is, hogy 2011. első félévében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Ez utóbbit országszerte több nagyvárosban is igyekeznek méltóképpen megünnepelni, utcai- vagy színházi rendezvényekkel, különféle színesebbnél-színesebb programokkal.

Na de ne szaladjunk ennyire előre...

Mi is történt eddig, Karácsony másnapjától kezdve velem?

Vasárnap, december 25-án apai Nagymamámhoz mentem, nem csak ebédre, hanem egy kellemes vasárnapi beszélgetésre voltam hivatalos. Mami, mert hogy mi csak így hívjuk, szólítjuk őt, sokszor aggódik értünk, hogy vagyunk, mi van velünk, mit csinálunk, ahogy ezt egy igazi Nagymama teszi. Joggal, hiszen nyílván félt bennünket, ám ilyenkor látja, minden a legnagyobb rendben van, s ő is nagyon örül sikereinknek, és főképp annak, hogy egészségesek vagyunk. Ebédre zöldségleves, töltött káposzta, fínom diótorta, mákos baigli.

 

Hétfőn, december 27-én apai Nagypapáméknál voltunk Kata Hugommal, akivel pedig  egyenesen imádjuk egymást - köszönhető ez egyrészt nyílván a testvéri kapcsolatnak, másrészt pedig annak, hogy 12 évvel figatalabb nálam, vagyis ő most 23. éves, szinte még most is olyan számomra, mint egy igazi kislány, noha már érett nő.  Sok olyan dolgot mond el nekem, mint A Bátyusnak, amit másnak nem, vagy csak részben, vagy legfeljebb csak édesanyjának (aki mellesleg Édesapám második felesége).

 

Féltestvérek vagyunk, ám ez mit sem befolyásolja kapcsolatunk, sőt, fentiek miatt épp ellenkezőleg. Önfeledten játszhatunk egymással, de éppen beszélgethetünk akár a legkomolyabb dolgokról is.

Kedden, 28-án újra Édesanyámékhoz mentem, ahol találkoztam Péter nagybátyámmal és második feleségével, Gabival, akik - mielőtt Édesanyámékhoz jöttek volna kocsival elmentek anyai Nagymamámékért Gyömrőre, hogy ők is láthassák Édesanyám új lakását, ahová idén június elején költözött.

Szerdán Édesapámékhoz mentem, akik - második feleségével és középső féltestvéremmel, Lőrinccel 2000. márciusában egy tápiószecsői családi házba költöztek, azóta is ott élnek. Ritkán van módom egésznapra leutazni hozzájuk, most, december 29-én viszont kiváló alkalom volt erre. Sok szép ajándékot kaptunk egymástól, ám - ha egyáltalán lehet rangsorolni az ajándékokat - a legszebb ajándékot Édesapámtól kaptam. Egy DVD-t, amely Bródy János, a kiváló magyar költő, zeneszerző 60. születésnapja alkalmából rendezett  színházi előadásról készült felvételt tartalmazza, mely előadásra 2006. április 16-án a budapesti Madách Színházban került sor, mely előadáson a Szerző 24 legismertebb dalát adta elő a Színház társulata, Kocsák tibor újragondolásában, hangszerelésében.

30-án csütörtökön  itthon dolgoztam, készültem további rádióműsoraimra, délután pedig két üveg fehérbort vásároltam, fahéjjal, forraltbort készítettem.

Most pedig irány a Civil Rádió stúdiója, ahol este 22:00 órakor kezdetét veszi idei óévbúcsúztató műsorunk.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr82550994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.