HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

Ezen a hétvégén leesett az első hó, amely már - úgy tűnik - maradandó is, legalábbis itt Budapesten, a hőmérséklet pedig ezekben a napokban a délutáni órákban sem emelkedik 1-2 foknál magasabbra.

 

Ahogy ez már évek óta hagyomány, a fogyatékossággal élők számára rádiós- és televíziós, médiaismereti tanfolyamokat szervező Nonprofit Média Központ Alapítvány idén is megrendezte szokásos vizsgafilm-szemléjét, melynek ezúttal is a Doku Art mozi adott otthont, az idei, XIII. "Más szempont" Filmszemle e hét szombaton, december 11-én került megrendezésre, délután 16 - 19 óra között. 17, főképp hallássérültek által készített 4-5 perces, feliratos dokumentumfilmet láthattunk. Az eseményről jómagam, mint a Civil Rádió munkatársa, a Nonprofit Média Központ Alapítvány egykori tanítványaként riportot is készítettem, melyet karácsonyi "Handycap" című műsorunkban hallhattok majd. Köszönetet szeretnék mondani egykori vol tanáromnak, akit azóta - nyugodtan mondhatom - atyai Jóbarátomnak tudhatok, Liling Tamásnak, aki még a múlt pénteki kerekasztalbeszélgetésen hívott meg erre a rendezvényre.

Ma pedig apai Nagymamámnál voltam. Mivel tegnap viszonylag későn, este 10 körül értem haza, és nagyjából éjfél után tértem aludni, így ma délelőtt nem sokkal fél tíz után ébredtem fel, így fél tizenkettő körül értem oda. Ebédre zöldséglevest és pulykapörköltet ettünk, délután pedig - mivel ritkán találkozunk - volt alkalmunk kicsit beszélgetni, mesélni egymásnak, kinek-kinek hogyan telltek az elmúlt hetek.

 

Végezetül, de nem utolsó sorban: minden kedves Gabriella ismerősömnek sok boldogságot kívánok névnapjuk alkalmából, nagy-nagy szeretettel...

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnali-feny.blog.hu/api/trackback/id/tr22511462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.