HAJNALI FÉNY

Mottó: "Ha az élet már mindent megtagad Te légy csak mindíg önmagad. Mindegy, bárhova lépsz, soha vissza ne nézz Légy önmagad, mert csak így leszel szabad...!" (Kasza Tibor: "Menj tovább" - a Crystal dala)

Friss topikok

Linkblog

- Col Legno "Az egyetlen hajléktalan" című operája hatalmas sikert aratott. 2017. tavaszán három koncertszerű előadásban is hallhatja az érdeklődő Közönség. Május 14-én például egy templomban adják elő. Műsorunk első részében a szerzővel és az előadás egyik résztvevőjével, Kárpáti Attilával beszélgetünk a részletekről;
 
- Egy álom szertefoszlása. Többek között erről is beszélt Domonkos Zsolt, a Pető Intézet kollégimának vezetője Tarcsi Gézának adott interjújában, melyet annak kapcsán hallhatunk, hogy 2017. elején a Pető Intézet megállapodást írt alá a Magyar Vívószövetséggel - így az Intézet ifjú, mozgáskorlátozott lakói is elsajátíthatják a vívás tudományát, sőt, akár a jövő paralimpiai bajnokai is lehetnek. Csak sajnos 2024-ben nem Budapesten;
 
- Mindenkinek joga van az önálló lakhatáshoz. Erre is rávilágít a Közélet Iskolája által szervezett részvételi kutatás, melynek egyik résztvevője Balázs Péter, aki korábban gondozott fogyatékossággal élőket, ám idő közben maga is kerekesszékessé vált.
Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor, közreműködik: Tarcsi Géza.
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. március 17-én pénteken 13 órakor és 18-án szombaton 3 órakor.
 
 
 
  

Szólj hozzá!

MÁRCIUSI HERMINA MAGAZIN

2017.03.15. 20:17

szerző: RUZSA_VIKTOR

Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil  Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában. 

 

 

A műsorban választ kaphatnak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésekre a Salva Vita Alapítvány munkatársának jóvoltából, majd pedig a látássérültek sportolási lehetőségéről szólnak a műsor készítői és szereplői. 

 

Zenei szerkesztő és műsorvezető: Borainé Katalin, riporter: Borai Botond, hang: Balogh Tamás, intro: Shuck Antal, felelős szerkesztő: Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa.

 

 

A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. március 10-én 13 órakor és 11-én 3 órakor.

 

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

 

Szólj hozzá!

117 PERC MÁRCIUS 7-ÉN

2017.03.12. 16:08

szerző: RUZSA_VIKTOR

- Lezárult a Simándi emlékév. A stúdióban a világhírű tenor lánya, Simándi Kata;
 
- A fogyatékossággal élő embereknek is joguk van az önálló lakhatáshoz. Közvéleménykutatás a Közélet Iskolája szervezésében. A telefonnál Balázs Péter;
 
- A Greenpeace állásfoglalása szerint a Paks II. beruházás nem lesz megtérülő, de mindenképpen szükséges hozzá állami támogatás;
 
- Whine and Violin - borászok és vonóshangszer-készítők szalonja a Fonó Budai Zeneházban 2017. március 11-12-én. A stúdióban az ötletgazda, Faragó-Thököly Márton;
 
- Ismét kötelezettségszegési eljárást indíttatna Magyarország ellen az Amnesty International. A nemzetközi jogvédő szervezet állításai szerint a határőrök durván bántalmazzák a migránsokat, illetve aggályos az Országgyűlés által idő közben elfogadott, menekültügyi őrizettel kapcsolatos szigorítás. Demeter Áron emberjogi szakértőt kérdeztük;
 
- Programajánló Kemény Dániellel;
 
- A Hét embere Dr. Kajdi József egyéni ügyvéd. Átláthatók-e a hazai civil szervezetek. Ha igen, akkor mégis miért van szükség szigorításra?
 
 
Szerkesztő-technikai munkatárs: Kemény Dániel, műsorvezető: Ruzsa Viktor
 
 
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. március 7-én 16 órátol és 8-án 0 órától.
 
 

 

Szólj hozzá!

TAVASZI VÁLOGATÁS

2017.03.06. 15:55

szerző: RUZSA_VIKTOR

- Bemutatkozik a Békásmegyeri Lámpások Klubja. Interjúnkban Vassné Pintér Terézzel beszélgetek;
 
- "A mi autizmusunk" - Tarcsi Géza beszélget Tóth Zsuzsannával, könyvéről;
 
- Ajándékozz életet! 2017. február 8-án jegyezték be az 50. magyarországi Rotary Klubot. Megismerhetik a Szegedi Szentgyörgyi Albert Rotary Klub munkáját;
 
- Egalitas - esély a munka világában. Nász Erzsébettel beszélgetek
 
 
Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. március 3-án pénteken 13 órakor és 4-én szombaton 3 órakor.
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Minden jog fenntartva!

 

Szólj hozzá!

TAVASZ KÖZELEG

2017.03.05. 00:16

szerző: RUZSA_VIKTOR

- A roma kulturális mozgalmak kialakulása, a cigányság sokszínűsége. A Hét embere Láng Judit Libik-díjas újságíró;
 
- Állatjóléti felelős-képzés az élelmiszerbiztonság érdekében, az egészséges állattartásért;
 
- Az Amnesty International állásfoglalása szerint szegregálják a szlovákiai magyar szórványban élő roma tanulókat az iskolákban;
 
- A Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal közleménye: Szlovákia és Magyarország közösen lép fel az élelmiszerek kettős minősítése ellen az EU-ban;
 
- Te hogyan gyűjtöd a hulladékot? - Szelektív- és kommunális hulladék-gyűjtés. Sebők Álmos interjúja Hajnal Ginával;
 
- A Magyar Kamarazenekar koncertje a Klebersberg Kultúrkúriában 2017. március 17-én - programajánló;
 
- Kávészünet. Szász Anna jegyzetét Hajós Vera olvassa fel;
 
- Tesztidőszak a Formula 1-ben. Sere Bence sportszerkesztővel beszélgetünk
 
 
 
Szerkesztő: Kemény Dániel, hangmérnök és zenei szerkesztő: Petik András, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. március 1-én szerdán 16 órakor és 2-án csütörtökön 0 órakor.
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Minden jog fenntartva!
 

 

Szólj hozzá!

FARSANG ÉS VALENTIN-NAP

2017.02.26. 23:56

szerző: RUZSA_VIKTOR

A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális  Egyesületének közösségi civil szervezői, vagy ahogy a látássérültek körében mondják, a Lámpások, Budapest szinte minden kerületében vezetnek klubokat.  Legalább havi egy alkalommal  tartanak összejöveteleket. A Kispesti Lámpás Klub Bernáth Zsuzsanna vezetésével minden hónap utolsó csütörtökén tartja összejövetelét - 2017. február 23-án sem volt ez másképp, amikor is Tamás József, a VGYKE Louis Braille Támogató Szolgálatának szolgálatvezető helyettese   beszélt szolgáltatásaikról, majd pedig a KLub vezetője, Bernáth Zsuzsanna tartott egy rövid előadást a Valentin-napi népszokásokról világszerte.

Műsorunk végén pedig farsangolni hívtuk a legkisebb korosztályt: Nagy Anikó múzeumpedagógussal ajánlottuk a Kreatív Alkotó Csoport, röviden a KACS Műhely egy február 24-i koraesti farsangi programját.


Technikai munkatárs és szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor

A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. február 24-én pénteken 13 órakor és 25-én szombaton  3 órakor.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság



 

Szólj hozzá!

A VÉDETT KÖZÖSSÉGI TÉR

2017.02.19. 14:16

szerző: RUZSA_VIKTOR

- 1991. óta - főképp - mozgáskorlátozottaknak biztosít munkalehetőséget az Egalitas Alapítvány. Elnökével, Nász Erzsébettel beszélgettem;
 
- Ajándékozz életet! Az 50. magyarországi Rotary Klubot jegyezték be 2017. február 8-án;
 
- "Lélektől lélekig" - kiállítás Fark László és Blaskó Bence festményeiből, grafikáiból
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. február 17-én 13 órakor és 18-án szombaton 3 órakor.
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
 
 
 
 

Szólj hozzá!

117 PERC

2017.02.18. 09:46

szerző: RUZSA_VIKTOR

- Népzene-oktatás az iskolában. A Hét embere: Sebő Ferec népzenekutató, Kossuth-díjas zenész;
 
- Tíz éves a Buda Folk Band - jubileumi koncert a Fonóban február 18-án;
 
- Nemzeti ünnepre készül a Csík Zenekar a Művészetek Palotájában;
 
- Az 50. magyarországi Rotary Klubot jegyezték be 2017. február 8-án;
 
- Farsangi mulatság február 24-én a KACS-műhellyel. A stúdióban Nagy Anikó múzeumpedagógus;
 
- Az Amnesty International nemzetközi jogvédő civil szervezet szerint aggályos a kormány menekültügyi őrizettel kapcsolatos törvényi szabályozása. Rubint Dániel interjúja Demeter Áron emberjogi szakértővel;
 
- "Tél" - Szász Anna jegyzetét Hajós Vera olvassa fel
 
 
 
Hangmérnök: Petik András, szerkesztő: Kemény Dániel, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor.
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. február 15-én 16 órakor és 16-án 0 órakor.
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
 
 
 
 

Szólj hozzá!

FARSANG IDEJÉN

2017.02.12. 09:24

szerző: RUZSA_VIKTOR

Ha a hónap második pénteke - így február 10-e is -, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil Rádióban.



- A műsor első részében Hallgatóink megismerhetik az Informatika a Látássérültekért Alapítvány "Lapról Hangra" szolgáltatását;
 
- "Élesre hangolva" - A műsor második részében interjút hallhatnak Éles István humoristával, aki 2017. január 27-én a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Nosztalgia Klubjának vendége volt.
 
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: Borainé Kati, riporter: Borai Botond, technikai munkatárs: Balogh Tamás, intro: Shuck Antal, médiapartner: Civil Rádió.
 
A műsor a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinja 2017. február 10-i adásában hangzott el.
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
 
 
 
 

Szólj hozzá!

AJÁNDÉKOZZ ÉLETET!

2017.02.09. 12:22

szerző: RUZSA_VIKTOR

Egy születési fejlődési rendellenesség korai felismerése nem csak, hogy  életet ment, de ma már akár száz százalékos is lehet a gyógyulás, és időnként egy-egy egyszerű szűrővizsgálat elvégzésével gyakorlatilag bárki élhet teljes életet egy orvosi beavatkozás után.  Erre világít rá a szegedi Szentgyörgyi Albert Rotary Klub gyermek-szívműtéteket támogató programja, melynek keretében eddig csaknem 12 ezer gyermek szívét műtötték már meg.   A Rotary Klubok sikerességét az is hitelt érdemlően bizonyítja, hogy 2017. február 7-én az 50. klubot jegyezték be Magyarországon, és az év végéig még három bejegyzése várható.
 

A nemzetközi szervezet ezen programját bemutató eseményen a Szentgyörgyi Albert Rotary Klub egykori elnöke, Hajdu László elmondta: Válalásuk az, hogy 2020-ra ez a szám akár 18 ezerre emelkedjen.  A program 1991-ben érkezett Magyarországra. Ekkor a műtétre váró gyermekeket Amerikába, New York-ba, New Jersy-be vitték. A programban résztvevő családok  a kiutazástól egészen a hazaszállításig foglalkoztak a gyerekekkel, hiszen egy-egy szívműtét után a páciensnek nem feltétlen szükséges kórházi keretek között lenni, ha nem lép fel semmilyen komplikáció, nem alakul ki szövődmény, akkor akár egy kéthetes kórházi kezelés után a családias, otthonos környezetben van lehetősége a lábadozásra. A volt elnök hangsúlyozta: szükséges egy olyan fix bázis,  mely szerepet Magyarország is be tud tölteni. E program újabb szakasza 2015-ben kezdődött, amikor is külföldi pályázatokon  komoly pénzbeli   támogatásokat nyertek el, melyekből 20 gyermek életmentő műtétjét tudták megvalósítani. Ezek veleszületett rendellenességek, korai szakaszban felismerhető betegségek.  Ezek legtöbbször katéteres beavatkozással orvosolhatók, de van, amikor nyitott szívműtétet kell alkalmazni.  A program kezdetén egy műtét költsége akár 3 millió forint is lehetett. Az egykori elnök elmondta, Szegeden van egy team, amely e programból 12 gyermeket vett át,  ez hatalmas  előrelépés volt e klub számára. A szegedi Szentgyörgyi Albert Klub először 5 milliós felajánlást tett, azóta e programra közel 60 millió forintot gyűjtöttek össze, melyet 20 gyermek műtétjére tudtak fordítani. Céljuk azonban az, hogy további pénzt és eszközöket tudjanak bevonni e  programba. Azért is fontos ez, mert a környező országokból, Szerbiából, Romániából és Ukrajnából érkező gyermekeket is műtenek. Utaztatásukhoz, elszállásolásukhoz, ellátásukhoz kérnek támogatást. Céljuk még  legalább 10 másik gyermek műtétje.

 

Prof. Dr. Katona Márta, a Szegedi  Orvostudományi Egyetem Kardiológiai  Centruma Szívsebészeti Osztályának professzor emeritája főképp a gyermekekkel történő kapcsolatfelvételről, diagnosztizálásáról beszélt. Mint elmondta: számukra nem idegen, hogy felvállalhatták ezt. Ő is azon szerencsés orvosok közt tudhatja magát,  aki 1991-ben részt vehetett abban az oktatóprogramban, amelyben New York-ban és New Jersy-ben töltöttek 3 hónapot kollégáival. Azóta óriási fejlődés ment végbe – tette hozzá. Elmondta: itt is van olyan tudás, amelynek köszönhetően most már az intenzív ellátást is meg tudják oldani.  A professzorasszony kiemelte a határon túli orvosokkal folytatott jó kapcsolatokat, amelyek – a különféle orvosi konferenciáknak, kongresszusoknak köszönhetően - főképp a hazánkba látogató orvosokkal alakultak ki.  A  gyermekek nagy része döntően ultrahangos  vizsgálat után kerül műtétre.  Kiemelte, hogy a hozzájuk érkező gyermekek már szinte túl vannak az optimális műtéti időponton, így fontos az, hogy nem hetekig tartó kezelésről van szó, hanem a páciens legfeljebb két hétig van bent, ezután pedig a Rotary Klub gondoskodik szállásáról, befoadó családhoz helyezi ki. További terveik közt szerepel egy mobil ultrahang állomás kialakítása, mellyel határon túlra, Ukrajnába is el tudnak jutni. Fontos ugyanis, hogy minél korábban ismerik fel a rendellenességet, annál nagyobb  esély van arra, hogy teljes korrekcióval gyógyítsák meg a hozzájuk érkező gyermeket.

 

Prof. Dr. Hartyánszky István gyermekszívsebész  úgy fogalmazott: A project három lábon áll. Első az anyagi háttér, melynek megteremtését a Rotary Klub vállalja.    Egyszerű műtétek 800 ezer – 1 millió forint közötti összegűek, bonyolultabbak költsége akár a 3 millió forintot is elérheti – de az összeget befolyásolja a kezelés  hosszúsága. A másik a betegek felkutatása, diagnózis felállítása és műtétre történő előkészítése. A harmadik pedig maga a műtét. Kiemelte a mögötte álló teamet Bogács Gábor tanár vezetésével.  Kiemelte még a technikai fejlődés fontosságát.  Az 1980-as években a megfelelő orvosi  berendezések (mint például emery, ultrahang) hiányában   az akkoriban születet babák nyolcvan százaléka nem érte meg az 1 éves kort. Ma már ezeknek a gyermekeknek az aránya 1-2  százalék, tehát nagyon jó esély van a teljes gyógyulásra.   Hartyánszky professzor úr hozzá tette: fontos még az utókezelés, hiszen pl. egy beültetett szívbillentyű nem növekszik a gyermekkel együtt, így a már megoperált, és felnőtté vált gyermekekkel is foglalkozni kell.   

 

A szovátiai Nagy Ida Böjte Csaba ferencesrendi  szerzetes egyik otthonában él. Ő maga is érintett, lyukas szívvel született.  2016. májusában esett át szívműtéten. Mint mondta, ma már  majdnem teljesen meggyógyult, bízik abban, hogy hamarosan  száz százalékos lesz. Szeret sportolni, táncolni. Felnőtt korában gyermekpszichológus szeretne lenni. 

A program egyik arca, támogatója, egyúttal   másik érintett Szívós Márton,   egykor a KSI, majd az olaszországi Pro Recco, később a Budapest Honvéd, a szegedi A-Híd, jelenleg pedig az Egri VK szélső jobbkezes, világbajnok vizilabdázója.       

 

 

Szólj hozzá!

Idén tíz éves az ifj. Csóri Sándor, alias Sündi által alapított Buda Folk Band. Az együttes nagyszabású koncertsorozattal készül megünnepelni e jubileumot. E sorozat első állomása a Fonó Budai Zeneházban lesz február 18-án szombat este 20 órától.

 

 

 

 

A zenekar alapító tagjával, Sündivel beszélgettem a koncertet beharangozó sajtónapon és nyilvános próbán. Rédli Márton barátjával sokat gondolkodott azon, hogy hogyan lehet olyan zenekart csinálni, amelyben két brácsás ki tudja egymást egészíteni. Fontos,, hogy minél jobban ki tudják fejezni saját világukat – ezt a formát világi népzenének nevezték el. Hozzá tette: A fejlődés mindig nagyon fontos, de nem a modernizációt kell ez alatt érteni, hanem egy olyan modern fejlődést, amely elől a városi ember sem menekülhet. Mint elmondta, mindannyian nagyon kötődnek a városhoz, annak csillogó  kultúrájához. Ez nagyon jól megmutatja, hogy lényegében a  népzene is nagyon előkelő helyet tudhat magáénak, ha „ápolják”, vagy inkább foglalkoznak vele, használják.  Sokan gondolkodnak azon, hogy a népzenének milyen sorsa lesz, milyen következményeket hoz magával, hogy ha autentikusan, vagy feldolgozott formában jelenítik meg. Sündi szerint ez már a XX. Század elején sem volt kérdés, hogy a népzene ugyanúgy megél feldolgozott-, mint autentikus formájában is. Itt – ahogy teszi hozzá – arról van szó,hogy az a  társadalmi réteg, amely létrehozta ezt természetes kontrollal, már nincs. Elmondta, hogy annak idején több író, költő, így pl. nagyapja, Csóri Sándor is arra sarkallta a közvéleményt, hogy erre érdemes felfigyelni. Sündi fontosnak tartja, hogy e jelenséget a fiatalság is jól tudja kezelni. E kultúrával lényegében önmagunkat tudjuk jobban megismerni – tette hozzá.      

 

 

A világzene megjelenésével felhigult a feldolgozás fogalma.  Ezt sokan nem értik – mint mondta, talán ő maga sem -, hogy ez mit jelent pontosan. De úgy érzi, hogy amit ők csinálnak, az fejezi ki legjobban a „világi népzene” kifejezést. Fontos, hogy a világ bármely színpadán megállja a helyét úgy, hogy  érződjön, hogy ez kárpát-medencei zene.

 

Sok helyen szeretnék megünnepelni születésnapjukat, hiszen  bármilyen jubileumot megél egy zenekar, életében ez nagyon fontos. Az idei év zárásaként a MÜPA-ban szeretnének egy nagyszabású koncertet, melyen  mestereikkel, felmenőikkel együtt lépnek színpadra. Emellett  Amerikában és Dél-Kelet-Ázsiában is terveznek   koncertet. Addig is a Nagyérdemű február 18-án szombat este 20 órától a Fonó Budai   Zeneházban hallhatja őket.





Szólj hozzá!

22 éve  kezdte kombinálni a jelnyelvet a táncművészettel. Így kezdődött. Mára már országosan, sőt, nemzetközi szinten is elismert jeltáncművész lett. Napsugár Anna súlyosan hallás-és  mozgássérült művész, aki  egy súlyos gerincműtétet követően rövid ideig  kerekesszékben élt. Fontosnak tartja, hogy életével, művészetével példát mutasson sorstársainak, és ledöntse a falakat a társadalomban sérültek és az ugynevezett „épek” között – erre tette fel egész életét.

 

A mindig mosolygó  művész őszinte, tiszta  egyéniségével, mosolyával, és hallássérültsége ellenére meglepően tiszta és érthető, szépen artikulált beszédével mindig nagyon megnyerő,  pozitív benyomást kelt, és talán abban az emberben is eloszlanak a hallássérültekkel kapcsolatos sztereotípiák, aki eddig nem mert közeledni feléjük. Mindig nagyon lelkesen mesél, és teljes odaadással, szívvel-lélekkel áll ki a színpadra közönsége elé. Ha  kérdezik, mindig őszintén mesél magáról, életéről, problémáiról,  amelyeket ő talán nem is annyira problémaként, mint inkább kihívásként él meg. 22 éve kezdett el foglalkozni a jeltánccal, emellett saját  verseket ír, melyeket Kaszás Péter zeneszerző zenésít meg, és a szakma legelismertebb előadói adnak elő.  A mindig napsugárként ragyogó  művész ahogy helyet foglal velem szemben, máris elkezdünk beszélgetni. Sokszor találkoztunk már, azonban mégis mindig tud számomra meglepetést okozni, illetve mindig tud újat mondani. Azt tudtam, hogy fotózással is foglalkozik, egész pontosan, fotóriporterkedik, de hogy hogyan is kezdődött, ezt egészen mostanáig nem tudtam vele kapcsolatban.

Kisgyermek korában édesapja mutatta meg neki egy akkor modernnek számító mechanikus fényképezőgépen a  fotózás alapjait.   Azóta annyira sikerült  fejlesztenie magát, hogy mára már több, mint 30 különdíjjal ismerték el munkáit, emellett pedig elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotóriporteri tanfolyamát. Mint teszi hozzá: Az utolsó ilyen tanfolyamot, mert azóta már a MÚOSZ nem indít ilyen képzést, ugyanis egyetemi képzéssé tették azt.      Azt megelőzően is készített már fotókat újságnak, még általános iskolás korában, majd miután – 17 évvel ezelőtt –tagja lett a MEOSZ-nak, annak lapjában a „Humanitás” című lapban is jelentek meg munkái. Emellett nem csak fotózással, hanem cikkek írásával is foglalkozik, több, országosan is ismert lapnak ír – jelentek már meg cikkei a Divatikon-ban és a Blikk-ben is. Mint elmondta, hétköznapi hősökről, amatőr művészekről ír. Érdeklik az emberi sorsok, történetek, lelki életek.  

 

Kíváncsi vagyok, így beszélgetésünk ezen pontján kénytelen  vagyok közbe kérdezni, hogy emellett még mivel foglalkozik.


Bár nehéz megszakítani őt, annyira lelkesen mesél magáról, magától is. De miután beszélgetésünk eredetileg egy rádióinterjú, nem hagyhatom magára a Hallgatót, és műsoridőnk  sajnos véges. Ekkor kezd el mesélni magáról a jeltánccsoportról, amely annak idején „Daloló kezek” néven indult.   Ahogy fogalmaz, akkor még csak a kezecskéivel  „dalolta el” a dalokat, ebből alakult ki később a jeltáncművészet.   2003-ban az Országos Szórakoztatózenei Központ segítségével nyílhattak meg a kapuk /  Magyarországon elsőként  jelnyelvi szakvizsgát tett. Azóta oktatja is  a jeltáncot. Azóta alakult jeltánctársulatával több országos kupát nyertek.  Legismertebb dala, a   „Soha ne mondd, hogy soha” című, melyet mindig jelbeszéddel együtt konferál fel, és amelyet először saját maga, majd Miller Zoltán adott elő, azután Ivanova Daniela angolul énekelt el, de a dal később Pitti Katalin és László Attila  hangján is hallhatóvá vált.

 

Nekem nagyon tetszik, hogy valahányszor előadja  “Soha ne mondd, hogy soha” című dalát, mindig   megmutatja jelnyelven ezt a három szót: “soha”, “ne”, “mondd” – ezzel is elfogadtatva közönségével a jelnyelv fontosságát.

 

Igen – szól közbe, mikor ez irányba terelem a beszélgetést  – mert  ez a dal a soha nem feladásról szól – meséli.  Ekkor mesél először férjéről, Jánosról, akivel 17 évvel ezelőtt találkozott. Akkor született meg benne dalban    ez az érzés. Egy élmény, amely egy két éves időszakának súlyos emléke. Öt gerincműtéten esett át, mely idő alatt – 2 évig – kerekesszékben élt.     Ebben, valamint a később Krizbai Tecával előadott „Megérint” című dalával igyekszik átadni ezt az érzést az embereknek.  Később a kontakt tánc elemeit is használni kezdte – ezt már Földesi Margit színművésznő tanodájában sajátította el.    Beszélgetésünk ezen pontján ismét  elmosolyodik, mikor Földesi Margittal való kapcsolatáról faggatom. Büszkén meséli, hogy  neki köszönheti azt, hogy megtanult a csontjain keresztül hallani. Neki köszönheti – később Pitti Katalinnak -, hogy megtanult énekelni, emellett nagyon sok improvizációt sajátított el, melyet nem csak a mozgás, a tánc, hanem a fotózás területén is képes használni.  

 

Pitti Katalin is egy ismert előadóművész, operaénekesnő. Beszélgetésünk utolsó részében arra  vagyok kíváncsi, hogy hogyan is  történt kettejük találkozása, megismerkedése.     Ekkor  az énekesi szakma egy újabb alakja tűnik fel az  emlékképek között, méghozzá Csongrádi Katáé, akinek az 1980-as évek végén jelent meg „Én a millióból egy vagyok” című nagylemeze, és amelyen az egyik dal az „Álltam az olajfák hegyén” című, saját szerzeménye.    Anna ekkor is elmosolyodik, mikor Csongrádi Katával való kapcsolatáról kezd mesélni. Büszkén  emlékszik vissza arra, hogy Kata volt az első művész, aki felkarolta őt, és megkérte, hogy  jeleljen neki e dal klipjében. A klipet a Budapest Televízióban mutatták be. A közös sikernek hála, Csongrádi Kata ezt követően   magával vitte Annát fellépéseire, amelyeken hatalmas elismerésekben volt részük. Annára ekkor az énekesnő néhai férje, S. Nagy István dalszövegíró is felfigyelt.  Egyik ilyen közös fellépésükön, amelyen több neves művész is közreműködött, egyik közreműködő Pitti Katalin volt, aki a műsor fellépői által közösen előadott „Azért vannak a jóbarátok” című dalban  felfigyelt a jeltáncművész előadására, hangjára. Azóta Anna hetente jár hozzá, és  bármily meglepő is egy kívülálló ember számára, hallássérült létére igen, énekelni tanul.

 

De hogyan is működik ez? – merül fel a kérdés. Nyilván  nem csak bennem, aminek hangot is adhattam e rádióinterjúban, hanem nagyon sok emberben, rádióhallgatóban.

 

… és a táncosnő  megint mosolygó napsugárrá változva teljes extázisban bontakozik ki, mikor arról mesél, ahogy Pitti Katalin tanítja őt énekelni, szépen artikulálni, az egyes hangzókat helyesen kimondani.    Az énekesnő hasára, vagy épp vállára teszi Anna kezét, ezzel  átadva számára a légzéstechnikát, a hangok rezonanciáját,  vagy  épp a mozgást.   Ezt követően egy évig – ahogy  Napsugár fogalmaz – keményen tanulták az alapokat, és mostanra jutottak már el oda, hogy elkezdtek népdalokat és a  komolyzenei éneklést is tanulni.

 

Anna tehát a mai napig töretlenül  és lelkesen tanul, alkot. Hamarosan Szíj Melindával készül  közös produkcióra, videoklipre.   Beszélgetésünkben többször utal az interjú felvételén cask háttérben csendesen megbújó férjére,  Jánosra, akivel szemmel láthatóan imádják egymást, és akivel igazi önzetlen és feltétlen szeretet köti össze. Mondhatnám, mesébe illő, de ha valaki ezt a beszélgetést  a beleszőtt dalokkal meghallgatja, nem kell jobban utánajárnia, ha eddig nem hitte volna, hogy ilyen létezik. Mert  immár bárki   hallhatja, hogy nem kell hetedhét országon  vagy az Óperenciás tengeren túlra utaznia, hogy ilyen – mesébe illő – élettörténetet  hallhasson.   Ezért inkább úgy fejezem be e    cikket, hogy aki eddig nem  ilyennek gondolta volna a fogyatékossággal élő embereket, íme, hát vegyen  példát Napsugárról!

 

 

Szólj hozzá!

FARSANG ELŐTT

2017.02.03. 22:59

szerző: RUZSA_VIKTOR

- Macedón Vízkereszt - dokumentumfilm készült Macedónia egyik legnagyobb újévköszöntő ünnepéről. A stúdióban Bólya Anna Mária adjunktus, valamint Kész Réka és Alács Márton PHD egyetemi hallgatók;
 
- "Vakfolt" - Kemény Dániel filmajánlója;
 
- Kerekasztalbeszélgetés az akadálymentes tömegközlekedésről az Auróra Közösségi Házban február 7-én kedden. Ajánló;
 
- Vegyianyag-bombák a fővárosban és környékén. A Greenpeace állásfoglalása;
 
- Drogprevenció - a designer drogok;
 
- 30 éves hidegrekord, kemény tél. Szász Anna jegyzetét Hajós Vera olvasta fel;
 
- A Hét embere Fábry Béla pedagógus, a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke. Az aktuálpolitika hatása a diákokra és a pedagógusokra. Lehet-e, kel-e, és ha igen, mennyire lehet vagy kell politizálni az iskolában - és ha igen, mikortól;
 
 
 
Szerkesztő: Kemény Dániel, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor, hangmérnök: Petik András.
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. február 1-én szerdán.
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
 
 
 
 

Szólj hozzá!

AZ INFORMATIKA MINDENKIÉ

2017.01.29. 09:38

szerző: RUZSA_VIKTOR

Az Informatika mindenkié!
 
 
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány ügyfélszolgálati munkatársa, Molnár Ákos látássérültek számára kifejlesztett segédeszközöket és alkalmazásokat mutatott be a Kispesti Lámpás Klubban 2017. január 26-án.
 
A felvétel a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2017. január 27-i adásában hangzott el. A felvételt Ruzsa Viktor készítette.
 

Szólj hozzá!

Január 20-áról 21-ére, péntekről szombatra virradó éjjel, nem sokkal éjfél előtt egy, a budapesti Szinyei Merse Gimnázium diákjait, néhány tanárukat és néhány kísérő szülőt szállító magyar autóbusz Franciaországból tartott hazafelé, amikor is az A4-es autópályán az olaszországi Verona mellett - eddig tisztázatlan okból - az autópálya jobb oldalán lévő szalagkorlátnak ütközött, majd azt oldalával súrolva egy felüljáró betonpillérének ütközött, és kigyulladt. A járműben elöl ülőknek esélyük sem volt a túlélésre, 11 diák és 5 felnőtt életét vesztette, további 26 ember sérült, tizenketten pedig karcolásokkal megúszták a balesetet. A tűz a jármű vezetőfülkéjénél csapott fel először az utastérben, de egy szemtanú, a busz mögött haladó kamion vezetője már a baleset előtt percekkel a busz motorteréből felcsapó lángokat és füstöt látott - azonban elmondása szerint hiába villogott a busz vezetőjének, a busz (becslése szerint) 110 km-es sebességgel tovább haladt, majd bekövetkezett az ütközés. A nyomozást nehezíti, hogy a busz gyakorlatilag teljesen kiégett, jobb oldaláról pedig helyzete miatt nem tudtak felvételeket készíteni, illetve nem láthatták. A helyszíni szemle során féknyomokat sem találtak, így gyakorlatilag szinte semmi, a baleset okára utaló nyomot nem tudtak rögzíteni. A busz hátuljában utazó túlélők az ablakokat kitörve menekültek, illetve menekítették egymást - köztük egy tanár, aki a mentés során súlyos égési sérüléseket szerzett. Egy bent égett diák holttestének megtalálásakor pedig a kezében még egy kalapácsot is találtak, feltételezhető, hogy azzal törhette ki az ablakokat, hogy mentse társait, azonban miután őket előre engedhette, ő maga már nem tudott kijutni az égő roncsból. Vasárnap késő estig 3 sérültet szállítottak haza a budapesti Honvéd Kórházba, közülük kettőt légi úton, egyet pedig mentőautóval. A Kormány január 23-ára, hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el. Ennek értelmében reggel 8 órakor a Kossuth téren a Parlamentnél félárbocra engedik a magyar- és az Európai Uniós zászlót, továbbá kérik a középületek üzemeltetőit, hogy helyezzék ki a fekete zászlót. Emellett Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kéri az iskolákat, hogy méltóképpen emlékezzenek meg az áldozatokról, és fejezzék ki együttérzésüket családjaikkal, valamint a sérültekkel és hozzátartozóikkal. A túlélőknek pszichológusok segítenek majd feldolgozni a traumát. A balesetet követő napon a túlélőket kihallgatták, azonban a nyomozást megnehezíti, hogy a legtöbb gyermek semmire nem emlékszik a balesetből, ugyanis a kórházban tértek magukhoz, és sokkos állapotba kerültek. A busz magyar tulajdonosának kiskunfélegyházi telephelyén a magyar rendőrök vasárnap házkutatást tartottak, és a busz műszaki állapotára, valamint a két járművezető alkalmasságára vonatkozó dokumentumokat foglaltak le, és halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés alapos gyanújával indítottak nyomozást.
 
 
(Forrás: MTVA M1 Híradó szombat-vasárnapi helyszíni tudósításai Veronából, a baleset helyszínéről, a túlélőknek ideiglenes szállást biztosító szálloda elől, valamint Budapestről, Szíjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter szombati sajtótájékoztatójáról és a Honvéd Kórház mentőbázisáról)
 
 
A budapesti Civil Rádió munkatársai részvétüket fejezik ki az áldozatok családjának, együttérzésünk fejezzük ki a sérültekkel, túlélőkkel és hozzátartozóikkal, és mielőbbi teljes felépülést kívánunk.
Szombat délutáni "Kultúrkoktél" című műsorunk elején Kemény Dániel kollégánk foglalta össze az addig ismert részleteket a balesetről, majd fél percre elnémult a 98-as frekvencia.



A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének Horizont Kultúrcsoportja vasárnap délután 15 órai kezdettel A Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott zenés-irodalmi délutánt a Kultúrcsoport vezetője, a Hermina Egyesület Kulturális- és Közművelődési Bizottságának vezetője, Bereczk Istvánné Bihari Erzsébet megemlékezésével és egy perces néma tisztelgéssel kezdődött.
 

 

Szólj hozzá!

EGYMÁS VÉDELMÉBEN

2017.01.21. 00:05

szerző: RUZSA_VIKTOR

- Bemutatjuk a 36. magyar Ashoka-tagot, Udvarhelyi Tessza Évát, A Város Mindenkié és a Közélet Iskolája alapítóját;
 
- A tettek ideje - kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum Kassák Múzeumában a Közélet Iskolája és a Kassák Múzeum együttműködésében. Csengei Andreával beszélgettünk;
 
- Önkéntes foglalkoztatás-szervezőket keres az Artemisszió Alapítvány. A telefonnál Mikes Hanna projectvezető;
 
- "Egymás védelmében" - Kolarics Zoltánné Dobos Andreával és férjével, Kolarics Zoltánnal beszélgettünk 2016-ban magánkiadásban megjelent verseskötetükről
 
 
 
Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. január 20-án 13:00-kor és 21-én 03:00-kor.
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
 
 
 

Szólj hozzá!

MERT HOGY CIVIL

2017.01.19. 14:15

szerző: RUZSA_VIKTOR

- A 36. magyar Ashoka-tag, Udvarhelyi Tessza Éva, a Közélet Iskolája alapítója;
 
- A tettek ideje - kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum Kassák Múzeumában. A stúdióban Csengei Andrea;
 
- Veszélybe kerülhet Magyarország atombiztonsága. A Greenpeace állásfoglalása. A telefonnál Perger András, a szervezet klíma- és energiakampányosa;
 
- Ötödik PET-kupa a Tiszán. A vonalban Hankó Gergely szervező;
 
- Vannak, akik szerint Budapest még nem érett meg olimpia megrendezésére. Hajnal Miklóssal beszélgettünk;
 
- Adótörvény-módosítás 2017. január 1-én. Rubint Dániel Angyal József adószakértővel beszélgetett;
 
- Önkéntes foglalkoztatás-szervezőket keres az Artemisszió Alapítvány;
 
- "Mert hogy civil" - Szász Anna jegyzetét Hajós Vera olvasta fel
 
 
Szerkesztő: Kemény Dániel, zenei szerkesztő és hangmérnök: Petik András, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor
 
 
 

 

Szólj hozzá!

Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja hallható a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában.


A 2017-es év első Hermina-adásának első részében Borai Botond, az Egyesület elnöke tartott rövid köszöntőt, illetve ismertette az Egyesület 2017-es tervezett programjait. A műsor második részében a Látássérültek Szakiskoláját mutatták be érdeklődő Hallgatóinknak.

Szerkesztő-műsorvezető: Borainé Katalin, riporter: Borai Botond, intro: Shuck Antal, hangmester: Balogh Tamás, házigazda: Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa.


A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. január 13-án pénteken 13 - 14 óra, valamint 14-én szombaton hajnal 3 - 4 óra között.


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.


Szólj hozzá!

A TÁRSADALOM NAGYKÖVETEI

2017.01.13. 14:12

szerző: RUZSA_VIKTOR

Amikor elkészítettem e posztot, sokat gondolkodtam a címén. Pedig nem szokásom  sokat töprengeni a címen, mert egy-egy esemény címe rend szerint magától értetődő. Most azonban sokat töprengtem azon, hogy mit is lehetne mondani, hogyan is lehetne röviden definiálni azokat az embereket, akik társadalmi szerepvállalásukért nemzetközi elismerésben részesülnek. Ilyen nemzetközi elismerés az Ashoka Alapítvány 3 éves ösztöndíja, illetve az örökös, ugynevezett Ashoka-tagság. Végül erre a meghatározásra jutottam: ők a társadalom nagykövetei. Ők, akik valamilyen fontos, valamilyen szempontból mindenképpen újnak ondható kezdeményezést,   társadalmi tevékenységet folytatnak, mint pl. a hajléktalan, a társadalom perifériájára került emberek segítése. Ahogy teszi ezt UDVARHELYI TESSZA ÉVA, aki 2009-ben létrehozta A Város Mindenkié egyesületet, majd később megalapította a Közélet Iskoláját.  


Munkásságát idén Ashoka-ösztöndíjjal és  örökös Ashoka-tagsággal ismerték el. Bemutatkozása és avató ünnepsége január 12-én csütörtök este volt a Magnet Közösségi házban. Ezt a felvételt adásban nem fogjuk leadni, azonban még az ünnepség előtt  interjút is készítettem vele, melyet január 18-i "117 perc" című magazinunkban hallhatnak majd érdeklődő Hallgatóink.

Nagy tisztelettel gratulálunk, és - most, amikor különösen fontos a civil összefogás, hogy minél többen és minél messzebb meghallják hangunkat - kitartást, eredményes munkát kívánunk Tesszának is és valamennyi, hasonló  tevékenységet végző embernek!



Szólj hozzá!

SIKERTÖRTÉNETEK

2017.01.09. 00:21

szerző: RUZSA_VIKTOR

- "A mi autizmusunk" - Tóth Zsuzsannával beszélget Tarcsi Géza;
 
- "Valahol Európában" - A Pesti Magyar Színház új előadása audionarrációval és jelnyelvi tolmácsolással kísérve;
 
- Sikertörténet. A Buda Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete 3 éves álma vált valóra 2016. végén
 
 
 
Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor, riporter: Tarcsi Géza
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. január 6-án pénteken 13 órakor.
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
 
 

 

Szólj hozzá!

BUÉK - 2017!

2017.01.08. 22:52

szerző: RUZSA_VIKTOR

- Bitusei Vízkereszt és Szent János-napi rituálé. Stúdióbeszélgetés Dr. Bólya Anna Máriával;
 
- "Orientale Lumen" - "Keleti Fény" - a 15 éves Szent Efrém Férfikar január 7-i koncertjének ajánlója Bubnó Tamással, a kórus művészeti vezetőjével;
 
- "Hello Divat" Placc - 2017. Mi is ez?
 
- Tech Help - Kemény Dániel interjúja egy új informatikai segítségnyújtó vonalról;
 
- A Szobafestők Ipartestületének munkatársainak összefogása a Hospice Alapítvány javára - kifestették az Alapítvány irodahelységeit;
 
- Egy Ihatóbb Magyarországért - Nyulasi Gábriel István borásszal ajánlottuk január 14-i borfesztiváljukat;
 
- Kávészünet - Óévbúcsúztató. Szász Anna jegyzetét Hajós Veronika olvasta fel;
 
- Törökország és az EU - Vonalban A Hét embere: Egeresi Zoltán Törökország-szakértő
 
 
 
 
Hangmérnök: Petik András, szerkesztő: Kemény Dániel, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor
 
 
A műsor a Civil Rádió "117 perc" című hétköznap délutáni magazinjának 2017. január 4-i adása
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
 
 

 

Szólj hozzá!

ÁT 2017-BE

2017.01.01. 20:00

szerző: RUZSA_VIKTOR

Nehéz éven vagyunk túl. Számtalan terrortámadás, rengeteg áldozat.  Mind emellett sok  közismert ember, művész is távozott a földi létből – köztük két magyar rockzenész, Somló Tamás, majd néhány héttel később Laux József, valamennyien az Omega egykori alapító tagjai, akikről mi is megemlékeztünk a Civil Rádióban.     

 

 

A Karácsony első két napját, december 24-ét és 25-ét Édesanyámnál töltöttem. Vasárnap anyai Nagymamámék és Petra  unokahugomék jöttek. Szerdán pedig   - több hónap után – végre találkozhattam Kata hugomékkal és kislányukkal, Klarisszával...

15747362_1207601735944394_1465518843419417413_n.jpg

                                                                   ... a képen, melyet Kata készített.

 

27-én, kedden pedig  újabb színházi élményen volt részem, ezúttal Dés László  világraszóló musical-jét, a „Valahol Európában” címűt láthattuk a Pesti Magyar Színházban, ahogy ezt már megszokhattuk, audionarrációval kísérve.  Az egyébként tragikus – hisz a II. világháború végén játszódó -, mindkét felvonásában halállal végződő történetet Dés László zenéje teszi mégis izgalmassá, felejthetetlenné és könnyen befogadhatóvá. Mind emellett a Színház remek színészgárdája -  többek között a Simon Pétert alakító Reviczky Gábor, a Hosszút alakító Pavletits Béla, a Ficsúrt megformázó Ágoston Péter, vagy a Szeplőst alakító Szirtes Marcell - emeli a produkcó színvonalát.       

 

Mindenképp jó dolog viszont, hogy a mi kis csapatunk egyre gyarapodik, Rádiónk – bár jelentős átalakuláson ment keresztül -  szerencsére átvészelte ezt az évet is. Szombat délután és       az Újév hajnalára virradó éjjel sikerült egy remek óévbúcsúztató  műsort készítenünk Better Roland és Bara Péter     szerkesztésében és vezetésével.  Vidám beszélgetések, remek zenék  voltak hallhatók. Még Amerikába, az Egyesült Államokba, egész pontosan New Jersy-be is telefonáltunk Skype-on, Kaponay Rékát hívtuk fel. A most 16 éves lány 2011-ben Ausztráliából indult világkörüli útra családjával, csaknem negyven országban jártak. Élményeiről könyvet is írt, melyet 2013. májusában kezdett el.  Ezután egy  Kanadában élő magyar lányt is felhívtunk még éjfél előtt – igaz, akkor náluk még csak délután háromnegyed három volt. Kíváncsiak voltunk arra, hogy ott hogyan készülnek az újévre. Jó volt hallani, hogy a világban, így Kanadában is sok magyar van, akik nem csak az ottani idő szerint, hanem magyar idő szerint is köszöntik az új esztendőt – és persze   az őket jellemző összetartásról is.  Külön jól esett, hogy Péter barátunk adás  előtt Péter felvett kocsival, így már nem sokkal kilenc után  beértünk a stúdióba (mivel az éjszakai műsor, melyben én is voltam, este 22 órakor kezdődött), majd adás után többünket hazáig hozott. Jó volt együtt lenni, és jó egy ilyen remek társasághoz, a Civil Rádió csapatához  tartozni.

 

 

 

Szólj hozzá!

VIGYÁZZUNK MAGUNKRA!

2016.12.31. 16:46

szerző: RUZSA_VIKTOR

Dr. Kiss János nyugalmazott orvos-előadó tartott előadást a különböző szembetegségekről és azok megelőzési módjairól a Kispesti Lámpás Klubban. Ünnep ide, vagy oda, azért a helyes táplálkozásra, mértéktartásra most is érdemes, sőt, különösen ilyenkor KELL fokozottan figyelni. Súlyos probléma az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség, illetve az ebből eredő szembetegségek - erre is kitér előadásában a korábban maga is szemészként tevékenykedő orvos, aki ráadásul idős korára maga is látássérültté vált, így saját tapasztalatai alapján is tudott beszélni az egyes problémákról.
 
 
A felvételt Ruzsa Viktor készítette, mely felvétel a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2016. december 30-i adásában hangzott el.
 
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
 

 

Szólj hozzá!

ÓRÁKKAL AZ ÜNNEP ELŐTT

2016.12.23. 18:54

szerző: RUZSA_VIKTOR

Kedves Érdeklődő Hallgatónk!



- A Buda Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete munkatársai csaknem 3 éve dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy megvásárolhatták azt a budaörsi ingatlant, amelyben már eddig is tevékenykedtek - csakhogy a helyet eddig bérelték. 32 megváltozott - főképp látássérült - munkavállalót foglalkoztatnak;
 
- Tanai Csaba 2016. novemberében a Kispesti Lámpás Klubban tartott előadást a hazai vakvezető kutya-képzésről, a kutyával való közlekedésről, a vakvezető kutyák szakszerű ellátásáról;
 
- Békásmegyeren jártunk, a III. kerületi Lámpás Klub december 16-i, karácsonyi ünnepségén.
 
 
Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2016. december 23-án 13 - 14 óra között.
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
 
 
 


 

Szólj hozzá!

A ZENE AZ KELL

2016.12.23. 17:23

szerző: RUZSA_VIKTOR

- A zene az kell! - a Pesti Magyar Színházban látható újra Dés László világhírű musical-je, "Valahol Európában" címmel. A stúdióban Szirtes Marcell (Szeplős), Pavletits Béla (Hosszú) és Ágoston Péter (Ficsúr), valamint Tóth Cecilia, a Színház társadalmi felelősségvállalási referense. Az előadást audionarrációval, majd később jelnyelvi tolmáccsal kísérve láthatják, hallhatják az érdeklődők;
 
- A "Szájbergyerek" után a "Rengeteg"-be - nem rég jelent meg a Kistehét Tánczenekar énekesének, Kollár-Klemencz Lászlónak új lemeze, melynek bemutatója december 27-én kerül megrendezésre a Fonó Budai Zeneházban. Az énekessel beszélgettem;
 
- Termékeny adathordozók - A Hét embere Széchy Beáta grafikus, képzőművész, akivel a modern installációkról beszélgettem;
 
- Szakszerűtlenül és engedély nélkül vágják, illetve ültetik át a fákat a Városligetben. Tömöri Balázzsal, a Greenpeace aktivistájával beszélgettem;
 
- Mi lesz veled, 3-as metró? - Rubint Dániel interjúja Bíró Endrével, a METRÓÉRT Egyesület elnökével;
 
- Klubvilágbajnokság? Igen! Mert a fociban ilyen is van! De vajon mi fán terem? - nekem halvány fogalmam sem volt róla, de aki tudta, megmagyarázta, elmondta, Sere Bence sportszerkesztőnk;
 
- Búcsú az évtől
 
 
 
Hírszerkesztő: Berényi Attila, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor, a szerkesztő munkatársa: Kemény Dániel, zenei szerkesztő és hangmérnök: Sere Bence és Cserháti Ákos.
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2016. december 21-én.
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
 
 
 
 
 

Szólj hozzá!

AZ ARANYSARKANTYÚS PÁVA

2016.12.18. 21:34

szerző: RUZSA_VIKTOR

 

A Civil Rádió hétköznap délutánonként hallható "117 perc" című közszolgálati magazinjának egyik állandó rovata "A Hét embere". E rovatban közismert, vagy épp kevésbé ismert, de mindenképp fontos társadalmi tevékenységet folytató közéleti személyiséget igyekszünk közelebb hozni Hallgatóinkhoz. A Hét emberét minden hétre a műsor más-más készítője jelöli. Ruzsa Viktor a 2016. december 5-i hétre Berecz Istvánt, a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetőjét, kétszeres aranysarkantyús néptáncművészt, az első, "felnőtt" kategóriás "Fölszállott a páva" győztesét választotta. Így István adott hét minden napján velünk volt néhány perc erejéig. S mivel azon a héten a 2016-os "Gyerek-Páva" középdöntője zajlott, hát persze, hogy e műsor vissza-visszatérő eleme volt beszélgetéseinknek. De persze nem csak e műsorról, hanem sok egyéb érdekes dologról, István a népi kultúrához fűződő viszonyáról beszélgettünk. Hétfőn Tóth Mónika, kedden Dózsa Mariann, szerdán Ruzsa Viktor, pénteken pedig Görög Mária kérte fel a Művészt egy-egy rövid interjúra.
 
Szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor
Az összeállítás egyben a Civil Rádió "Best of Hét embere" című műsorának 2016. december 18-i adásában hangzott el, este 20 - 21 óra között.
 
 

Szólj hozzá!

ADVENT VÉGÉN

2016.12.18. 19:00

szerző: RUZSA_VIKTOR

Ismét eltelt egy év. Karácsony előtti utolsó hétvégén több helyen tartottak karácsonyi ünnepségeket a látássérültek   egyesületei is, köztük a III. kerületi Lámpás Klub, 16-án pénteken délelőtt.     

 

 

 

Az ünnepségre személyes meghívást kaptam a klub vezetőjétől, Vasné Pintér Teréztől, akinek ezúton is szeretném megköszönni e gesztust, illetve azt, hogy a klub tagjaival együtt hozzájárult ahhoz, hogy az eseményről felvétel készüljön a Civil Rádió számára.  Az ünnepség egy rövid karácsonyi műsorral vette kezdetét, melyben  elsőként Hajnalné Filipich Adrienn adott elő egy karácsonyi éneket, majd pedig felvételről   hallhattuk Ady Endre "Karácsony" című versét néhai kiváló színészünk, Szabó Gyula előadásában.     Ezt követően a klubvezető  felhívta telefonon a kerület egyik legidősebb lakóját, az idén 100. életévét betöltő Margit nénit. A telefonbeszélgetést valamennyien figyelemmel kísérhettük. Az aktív éveiben pedagógusként dolgozó asszony még ma is kiváló egészségnek örvend, és nagyon örült Teréz hívásának, valamint a karácsonyi jókívánságoknak.     Végül már kötetlen beszélgetés közepette egy rövid interjúra is  maradt idő Vasné Pintér Terézzel, aki mesélt egyesületük létrejöttéről, programjaikról. Mint elmondta, Egyesületük 2015. októberében alakult. Kiváló kapcsolatuk van a kerület Önkormányzatával, Bús Balázs polgármesterrel, aki a   Békásmegyeri Közösségi Házat minden hónap  harmadik péntekén rendelkezésükre  bocsátja. Teréz egyébként  korábban Cegléden élt, ott ismerkedett meg sorstársaival.   Minden alkalommal igyekszik színvonalas programokat szervezni sorstársainak.   

Az ünnepségről készült tudósításunk december 23-án pénteken 13 órától hallható "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorunkban. 



Délután egy nem mindennapi kirándulást tehettünk a Szent István Bazilikában. A Vodafone Digitális Iskola Program  nyertese, az egyik csongrádi általános iskola néhány diákja érkezett Budapestre, akik karácsonyi ajándékképpen egy felejthetetlen kirándulást tehettek a Bazilikában, előtte pedig a Vodafone Magyarország önkéntesei  várták őket izgalmas programokkal, köztük korcsolyázással és kézműves foglalkozásokkal.  A kézműveskedés legizgalmasabb része  a gyertyaöntés volt, ráadásul egy méhész segítségével, aki  saját méhei által termelt méhviaszát hozta alapanyagként. Nem csoda hát, hogy záporoztak a kérdések, hiszen városi emberek vajmi keveset tudnak a méhészetről.  Nem sokkal négy óra előtt, még a teljes sötétség beálta előtt kis csoportokban látogatást tettünk a Bazilika kupolájában, majd onnan még tovább mentünk az épület egyik tornyába,  ami valóságos kilátóként várja az érdeklődőket. A torony erkélyére kilépve  a város panorámája, a gyönyörű karácsonyi  fényáradat tárult szemünk elé.  Az élményt emeli, hogy a torony körbejárható, így   minden égtáj felé megcsodálhattuk a város koraesti panorámáját.  

 

 

 

Szombaton pedig a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete tartotta évzáró ünnepségét. Az elnökség néhány tagja rövid vidám, zenés, humoros műsorral  várt minket. A történetet Borai Botond, az Egyesület elnöke írta, és álmodta színpadra. Egy család életébe nyerhettünk bepillantást. A családot - az Egyesület után, nemes egyszerűséggel - Hermina családnak hívják. Mikulás éjszakáján a télapó megérkezik hozzájuk, az apuka azonban betörönek véli, és leüti, mire a télapó elájul.  Közben az anyuka és a család két gyereke a dulakodásra felébred, és meglátják a télapót. Próbálják meggyőzni apjukat, hogy a télapót ütötte le - de ő hajthatatlan marad, és egyre csak azt  hajtogatja, hogy ő nem lehet a télapó. Közben megjelennek a télapó manói. Próbálják magához téríteni a télapót, még egy robotot is segítségül hívnak. Majd miután nagynehezen sikerült, és észlelik, hogy a télapó nem emlékszik arra, hogy került oda, és egyáltalán, ki is ő, énekelnek neki, hogy  visszanyerje emlkezetét. Végül minden jóra fordul, ugyanis, mint kiderült, a télapó nem felejtette el, hogy kicsoda, és hogy került oda, egyszerűen csak szerette volna megtréfálni a kíváncsiskodó gyerekeket, akik, mikor még élettelennek hitték őt, a világ összes ajándékát szerették volna elcsenni maguknak. A bölcs mikulás azonban úgy döntött,  bebizonyítja nekik, hogy a szeretet, az együttlét, a család    az ünnep igazi öröme - szemben minden más ajándékkal, játékkal.  

E  darab hatalmas sikert aratott a közönség soraiban.  Ezt követően nem maradt el a finom ebéd: Gordon blue sült burgonyával. Az ünnepi asztalon bőven volt még hely a különféle üdítőitaloknak is. Végezetül a Hermina Egyesület munkatársai egy-egy  ajándékcsomaggal kedveskedtek nekünk.

Köszönjük a remek hangulatú műsort, a megvendégelést, az ajándékcsomagot!



 

Szólj hozzá!

- A művészet mindenkié! "Akadálymentesítés a művészet területén" címmel tartottak konferenciát a Pesti Magyar Színházban 2016. október 24-én;
 
- Mi a jó munkahely titka?
 
- Jazidi iraki nőket erőszakolt az Iszlám Állam. Interjú Demeter Áronnal, az Amnesty International emberjogi szakértőjével
 
 
 
Felelős szerkesztő: Bratkó József, postamester: Bratkóné Földesi Ágota, szerkesztő-riporter-technikai munkatás: Ruzsa Viktor
 
 
A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2016. december 16-án 13 - 14 óra között.
 
 

 

Szólj hozzá!

ZÁRSZÁMADÁS 2016.

2016.12.09. 22:47

szerző: RUZSA_VIKTOR

Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában.
 
 
A mai műsorban zárszámadást hallhattak Hallgatóink, mivel ebben az évben már nem lesz műsoruk - azonban természetesen januártól továbbra is hallhatók lesznek a Civil Rádióban, minden hónap második péntekén. A műsor első részében Borai Botond elnök Bereczk Istvánné Bihari Erzsébetet, a Hermina Egyesület Közművelődési- és Kulturális Bizottságának elnökét, előadóművészt, a Hermina Egyesület Horizont Kultúrcsoportjának, illetve a Nosztalgia Klubjának vezetőjét az idei programokról, élményeikről. A műsor második részében pedig Borai Botond, a Hermina Egyesület elnöke adott számot az Egyesület működéséről.
 
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: Borainé Katalin, riporter: Borai Botond, a Hermina Egyesület elnöke, technikai munkatárs: Balogh Tamás, intro: Shuck Antal, a műsor felelős szerkesztője: Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa.
 
 
 

 

Szólj hozzá!

- Műsorunk első részében bemutatkoztak a III. Q-faktor Queen Rockzenei Tehetségkutató verseny külön díjasai: Bálint Réka, Fojtyik Alexandra és Bartha Orsolya;



- "Recycle" címmel jelent meg a Cimbaliband 2016-os lemeze. A zenekar egyik alapítójával, Unger Gergővel és a zenekarhoz újonnan csatlakozott Danics Dórával beszélgettünk;



- 2. Get Closer Jazzfesztivál a MOM Kulturális Központban Budapesten, 2017. március 24 - 26. Kleb Attila ajánlja a Fesztivál programjait;



- Mi okozta a 2-es metró ráfutásos balesetét 2016. december 5-én hétfőn reggel a Pillangó utcai megállónál? Rubint Dániel beszélgetett Bíró Endrével, a Metróért Egyesület elnökével. Részlet Reggeli műsorunkból;



- A Hét embere Berecz István, a Fonó népzenei művészeti vezetője, az I. "felnőtt" "Fölszállot a Páva" győztese, aranysarkantyús néptáncos, akivel a népzenei utánpótlásról beszélgettünk - természetesen a "gyerek" Páva és a Fonóban megrendezett táncházak szemszögéből;



- Téli álom a száguldó cirkuszban. Vagy mégsem? - Sere Bence sportszerkesztőnkkel beszélgettünk;



- "Banyatank" - Szász Anna jegyzete az "X", "Y", és "Z" generáció fiataljairól. A jegyzetet Hajós Vera olvasta fel







Szerkesztő: Kemény Dániel és Ruzsa Viktor, hangmérnök és zenei szerkesztő: Petik András, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor



A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2016. december 7-én 16:00 órakor és december 8-án 0:00 órakor





 

 

 

Szólj hozzá!

A 2. Get Closer Budapest Jazz Fest programja
Március 24., péntek
- IN LINE
- JOHN SCOFIELD’S „COUNTRY FOR OLD MEN” Featuring VICENTE ARCHER, SULLIVAN FORTNER & BILL STEWART
 
Március 25., szombat
- VASVÁRI STRING TRIO
- RON CARTER – RICHARD GALLIANO
 
Március 26., vasárnap
- KÁRPÁTI DODO PRIVÁTI PROJECT
- ERIK TRUFFAZ QUARTET
 
In Line
Az In Line-t, a legsikeresebb magyar jazz-rock együttest 1989-ben alapította Vasvári Pál basszusgitáros és Csepregi Gyula szaxofonos. Több mint 15 lemezt adtak ki, a két állandó tag mellett a jazzélet legnevesebbjei játszottak velük. A zenekarban több fiatal zenész is országosan ismertté vált. Az In Line-nal szerepelt zenészek illusztris névsorában ott volt többek között Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre, Solti János, Borlai Gergő, Nagy János, Birta Miklós és Németh Ferenc. A zenekar a kilencvenes évektől felvételeket készített és koncertezett a híres amerikai vibrafonossal és marimbással, Dave Samuelsszel. 1999-ben jelent meg a Twin Lines Project című kiemelkedő CD, amelyen Samuels mellett Mike Stern, Alex Acuna és Russell Ferrante hallhatók. 2010-ben Dennis Chambers és Dean Brown vendégszereplésével koncerteztek. A magyar jazzélet nagy vesztesége volt, amikor – közel két évvel azután, hogy Csepregit elvitte a betegség – Vasvári Pál 2016 nyarán, 59 éves korában meghalt. Az In Line új inkarnációját fia, Vasvári Márton vezeti, aki 2009-ben csatlakozott a zenekarhoz. A régi tagok közül itt lesz Nagy János, sőt fia, a már több tehetségkutatón bizonyított gitáros is csatlakozott. Koncertprogramjukban új kompozíciók mellett felhangoznak az elmúlt 27 év legsikeresebb számai is.
 
 
Vasvári Márton – basszusgitár
Nagy János – zongora
Zsemlye Sándor – szaxofon
Szaniszló Richárd – vibrafon, Mallet Kat
Nagy Ábel – gitár
Mogyoró Kornél – percussion
Krecsmáry Zsolt – dob
John Scofield – Country For Old Men
 
John Scofield a modern jazzgitározás meghatározó alakja, aki új projektjét jellemző öniróniával a Country For Old Men címmel látta el. Ezzel utal arra, hogy hány évtizede van a pályán és arra, hogy az amerikai country zene híres számaiból állította össze műsorát. A hetvenes évek vége óta több mint negyven szóló albumot adott ki eredeti szerzeményeivel és feldolgozásaival, megkapta a Grammy-díjat is. Nagyon sokféle stílusban alkotott, de kemény, rockos gitárhangja és dallamainak gazdagsága felismerhetővé, sőt az egész világon népszerűvé tették, Magyarországon is már több nagysikerű koncertet adott. Teljes természetességgel készített felvételeket bebop, blues, jazz-funk, Hammond-orgonás trió, akusztikus kamarajazz és nagyzenekari felállással. Évenként körülbelül kétszáz estéje foglalt, ugyanis ilyen sokat koncertezik szerte a világon.
Új projektjén régi álmát valósítja meg, amikor tiszteletteljesen feldolgozza Hank Williams, Patti Page, Shania Twain és mások számait, átteszi őket jazz felfogásba és improvizál rájuk. A kvartettben Sullivan Fortner, New Orleans-ból származó fiatal zongorista játszik, akinek pályája üstökös-szerű emelkedést mutat. 2015-ös szólólemezét az Impulse! adta ki. Szívesen hammondozik is, mert a zene felé először a gyerekkori templom orgonájának hangja indította el. A bőgős Vicente Archer a kétezres évek elején még lediplomázott üzleti szakon, de azóta egyfolytában bőgőzik, jelenleg Scofieldon kívül Robert Glasper és Nicholas Payton zenekaraiban, miután Wynton Marsalistól Terence Blanchardon át Stanley Jordanig már rengeteg hírességgel dolgozott. A Scofielddal régi barátságban lévő dobos, Bill Stewart nagyon keresett muzsikus, Pat Metheny, Joe Lovano, Charlie Haden, Joe Henderson, Michael Brecker, Kevin Hays, Chris Potter és Lee Konitz zenekaraiban játszott, saját együttesével a kilencvenes évek közepe óta ad ki lemezeket.
John Scofield – gitár
Sullivan Fortner – orgona, zongora
Vincente Archer – bőgő
Bill Stewart – dob
 
Richard Galliano – Ron Carter
 
A tangóharmonikának nincs még egy ennyire elkötelezett és elismert művésze, mint az olasz származású francia, Richard Galliano. Apja is ezen a hangszeren játszott, így kisgyerekként kezdte az ismerkedést vele. De az alapos összhangzattani tanulmányok segítették hozzá, hogy a jazzben is elfogadottá tegye, és a legnagyobb szólisták válasszák partnerüknek. 1973-ban Párizsba költözve Charles Aznavour és Juliette Gréco sanzonjainak és filmek betétdalainak megalkotásában közreműködött. Azóta a jazz legnagyobbjaival szerepelt: Chet Baker, Toots Thielemans és Philip Catherine, stb. Az argentin mester, Piazzola tanácsára a valse-musette és más tradicionális városi népzenék felé fordult, tovább gazdagítva zenei tárházát, ezután a sikerek egymást érték. Daniel Humair-rel és JeanFrançois Jenny-Clarke-kal trióban, alkalmilag pedig Jan Garbarek, Martial Solal, Gary Burton és a Brussels Jazz Orchestra voltak társai, majd Piazzola, később Nino Rota filmzene-szerző előtt is lemezzel tisztelgett. Kvartettje Gonzalo Rubalcabával, Charlie Hadennel és Mino Cineluval tovább öregbítette hírét, egyik legújabb projektje pedig Vivaldi feldolgozásokra épül.
Kevesen képviselik Ron Carternél autentikusabban az egyetemes jazztörténetet, és aligha múlható felül, hogy összesen két és félezer lemezen hallhatjuk bőgőjátékát, melyet a májusban 80 éves művész az ötvenes évek óta rögzített. Minden bizonnyal teljes volna az a jazzlexikon, amelyet csak a partnereiből szerkesztenének meg. Nagyjából időrendben sorolva: Tommy Flanagan, Gil Evans, Lena Horne, Bill Evans, B.B. King, Dexter Gordon, Wes Montgomery, Bobby Timmons, Eric Dolphy, Cannonball Adderley, majd pedig 1963-tól öt éven át Miles Davis együttesének tagja, azóta pedig Archie Shepp, Herbie Hancock, Antonio Carlos Jobim és mások kedvenc bőgőse. Carter kezdettől fogva komoly imázsa a jazz világában tanáros megjelenésén túl abból is adódhat, hogy középiskolás korában klasszikus zenei pályára készült, csellistaként nagy tehetségnek tartották. Azonban klasszikus zenei szerződésekkel kapcsolatban akkoriban afro-amerikai származása miatt nem táplálhatott vérmes reményeket. A jazzmuzsikusok viszont nyitottan fogadták, ő pedig maradt a nagybőgőnél, amit addig csak kiegészítő kereseti forrásnak gondolt. „Megtalálni a jó hangokat, ennyi az egész” - ezt szokta mondani a riportereknek és tanítványainak. Fél évszázada pedig arra sem kell legyen gondja, hogy munkát keressen: több meghívást kap, mint amennyinek eleget tud tenni. 1972 óta saját szerzeményeit általa vezetett kisebb vagy nagyobb együttesekkel és kamarapartnerek társaságában is előadja.
Galliano és Carter 27 évvel ezelőtt hoztak létre először közös produkciót: Panamanhattan című, Párizsban rögzített duó-albumuk óriási siker lett, kifinomultságának, eleganciájának és választékosságának köszönhetően. Azóta nagyobb zenekarokkal is dolgoztak együtt, de a példátlanul sikeres duó most újra a New York-hoz és Párizshoz kötődő első lemezük repertoárjára alapozza műsora nagy részét.
Richard Galliano – tangóharmonika
Ron Carter – nagybőgő
Vasvári String Trio
A 2001-ben Vasvári Pál által alapított String Trio az évtized sikeres magyar formációja volt, ilyen összeállítású együttesként Magyarországon úttörőnek számítanak. Első lemezük (Azur) magával ragadó és érzelmektől fűtött zeneanyagát Vasvári a Cote D'Azur-on komponálta, innen ered a cím. A MAHASZ összesítője alapján közel négyezer hordozót adtak el belőle, ezzel ez lett évtized legsikeresebb lemeze. Az alapító halála után fia, Vasvári Márton viszi tovább az együttest. A fiatal basszusgitáros édesapja mellett együtt dolgozhatott többek közt Dennis Chambersszel, Dean Brownnal, Andy Narrell-el, Paco Seryvel, Bernard Maselivel és Szakcsi Lakatos Bélával. Jelenleg Kőszegi Imre zenekarának is tagja. A gitáros Birta Miklós olyan muzsikusokkal dolgozott együtt, mint Mike Stern, Paco Sery, Mike Manieri, Eric Marienthal, Bill Evans, Gary Willis, Jeff Andrews és a Walk Away zenekar, jelenleg a Budapest Jazz Orchestra tagja. A Kodolányi János Főiskola Jazz-tanszakának művésztanára. Frankie Látó évekig élt Franciaországban, a legendás Didier Lockwood tanítványa volt. Mestere azóta is előszeretettel hívja vendégművésznek különböző produkcióiba, legutóbb a Mike Stern-Didier Lockwood Band vendégszólistája lehetett. Olyan nagyságokkal zenélhetett együtt, mint Steve Smith, Tom Kennedy, Dave Samuels vagy Sam Rivers. Itthon saját zenekarát vezeti és egyebek mellett az Eastwingnek is tagja.
Vasvári Márton – basszusgitár
Birta Miklós – gitár
Frankie Látó – hegedű
Erik Truffaz Quartet – Doni Doni
Három év felkészülés után új felállással és új programmal, új energiákkal érkezik ismét Magyarországra kvartettje élén a svájci származású francia csodatrombitás, Erik Truffaz, aki három évtizede ontja a varázslatos, az igényesség és a közérthetőség értékeivel egyaránt felvértezett zenéit. Az alapító dobos helyét a kvartettben a fiatal New York-i Arthur Hnatek vette át, aki például a nagy feltűnést keltő Tigran Hamasyan–zenekarban volt korábban hallható. A basszusgitár szólamot Marcello Giuliani viszi, a billentyűs hangszereket 2012 óta a zenekarban Benoit Corboz kezeli. A jazz és az instrumentális pop határán rendíthetetlenül álló Truffaz ezúttal újabb világokat tett zenéjében magáévá, amikor meghívta a híres mali énekest, Rokia Traorét és a szintén mali származású népszerű francia hip-hop előadót, Oxmo Puccinót, aki már korábban is szerepelt vele együtt. A projekt címe (Lépésről lépésre) is Afrikára utal, a pszichedelikus, az elektronikus és az ősi természeti hagyomány vadonatúj és minden eddiginél hatásosabb ötvözetét jelenti. Az új Erik Truffaz Quartetben nincs elsőbbséget élvező kulturális hagyomány, éppen olyan, mint az állandóan perzsgésben lévő Ségou városa Maliban, ötletek, és benyomások, mesemondók és kézművesek, menekültek és kalandvágyók találkozóhelye és piactere.
 
Erik Truffaz – trombita
Benoit Corboz – billentyűs hangszerek
Marcello Giuliani – basszusgitár
Arthur Hnatek – dob
Kárpáti Dódi Priváti Projekt
Kárpáti Dódi a Quimby zenekar trombitásaként és trollhangú énekeseként szélesebb közönség előtt is ismert, miközben igazi polihisztor: képzőművész és tanár. „A trombitálást is többnyire festői módon közelítem meg. Néha úgy érzem, semmi másra nincs időm, mint a gyakorlásra, és mikor képzőművészetet tanítok, akkor a zenéléskor szerzett tapasztalatokat is használom.” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak. Az elektronikus improvizált zene különleges színét Kárpáti Dódi énekbeszéde adja, éteri hangulatának zálogát pedig Szaniszló Richard pszichedelikus hatású hangszerei, a Mallet Kat és vibrafonon jelentik.
Kárpáti gyerekkori barátja, Vasvári Pál 2015-ben csatlakozott a formációhoz, és ő hívta meg Kőszegi Imrét is. A Tak-tak című új lemez zenéjét Vasvári Márton szerezte Kárpáti régebbi témáira, számaira alapozva. Márton apja mellett először szintetizátoron játszott, majd átvette az ő szerepét is basszusgitáron. Vasvári Márton így írta le a kvartett működését: „Mintha Dódi egy szőnyegen állna, mi pedig ahányan vagyunk, annyifelé próbáljuk azt kirángatni alóla. Amikor elveszíti a biztonságérzetét, szenzációs dolgok történnek. A műsoridő 80, ha nem 90 százaléka teljes improvizáció, egymás gondolatait visszük tovább.”
Kárpáti Dódi – trombita, ének
Szaniszló Richárd – vibrafon, Mallet Kat
Vasvári Márton – basszusgitár, elektronika
Kőszegi Imre – dob
 
Az esemény beharangozó Sajtótájékoztatója 2016. december 6-án zajlott a MOM Kulturális Központban. A felvételt Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa készítette.
A fotót Kárpáti Dódiról Kleb Attila készítette.
 

 

Szólj hozzá!

Az Esélyegyenlőségi Magazin 2016. decemberi első adása a közelgő Karácsony jegyében szól. Hogy azoknak se kelljen lemondaniuk az ünnepi finomságokról, akik nem ehetik a hagyományos receptek alapján készített édességeket - például laktózérzékenység miatt, Bratkó József riporter arra vállalkozott, hogy olyan helyeket, cukrászdákat, éttermeket vegyen górcső alá, akik erre is gondolnak. Emellett pedig gondolnak az akadálymentesítésre is, és alkalmaznak megváltozott munkaképességűeket. A műsor a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2016. december 2-i adásában hangzott el.

Technikai munkatárs és műsorvezető: Ruzsa Viktor
 

 

Szólj hozzá!

Hatalmas sikerrel zajlott november 26-án, szombat este a III. Q-faktor Queen Rockzenei Tehetségkutató a Crazy Mama Pubban, a Queen Rajongók Kulturális Egyesülete és Gyarmati Arnold szervezésében. 10 produkció, köztük jónéhány szólista, és néhány együttes lépett fel, emléket állítva a 25 éve, 1991. november 24-én mindössze 45 évesen elhunyt énekesnek, Freddie Mercury-nak. Ifjú, alig huszonéves tehetségek, ilyen elképeztő remek énektudással, hangszeres tudással, színpadi megjelenéssel, egész egyszerűen, egy szóval eleganciával ritkán örvendeztetik meg kis hazánk közönségét - de tegnap este ez megtörtént! A szakmai zsűri mellett (akinek soraiban pl. a magyar Bryan Adams-ként is emlegetett Csákvári "Laca" László is helyet foglalt) mi, a közönség is szavazhattunk a nekünk leginkább tetsző produkcióra. A választás azonban nem volt egyszerű, ugyanis az egész versenyben csak egyetlen produkció kaphatta meg a közönségdíjat, függetlenül attól hogy szólistaként, vagy együttesként indult a megmérettetésen. Végül mind a Közönség, mind a Szakmai zsűri fődíját, 20 ezer Ft-ot és egy lemezfelvételi lehetőséget az esztergomi Zenekar kapta, akik már a májusi "We Will Rock You" Tehetségkutatón is felrobbantották a Crazy Mama Pub nagyszínpadát.
 
Emellett büszke vagyok arra, hogy Gyarmati Arnoldék korábbi megkeresésére Rádiónk a rendezvény médiatámogatója lett - ennek állít emléket ez az emléklap, melyet jómagam az eredményhirdetéskor a színpadon vehettem át. Három szólista, Fojtyik Alexandra, Bálint Réka és Orsita pedig meghívást kapott "117 perc" című műsorunkba- Arnoldékkal kötött korábbi megállapodásunk értelmében ez volt Rádiónk különdíja. Réka klasszikus zenei-, zongoratanulmányokat folytat, kedvence Bartók Béla, így előadásában hallhattuk pl. a híres Bohém rapszódiát umplugged, egy szál elektromos zongorával, instrumentális formában, ének nélkül. Orsita jazz-énekesnőket megszégyenítő előadásban, míg Alexandra - aki az operettől a musical-en át a metálig minden műfajra nyitott - többek között a "Who Wants to Live Forever" című dallal aratott hatalmas sikert, amely dalt ráadásul magyarul, Miklós Tibor szövegével énekelte el. A meghívásoknak "117 perc" című műsorunk december 7-i és 21-i adásaiban tesznek majd eleget - ezzel kapcsolatos pontos információk, a koncertről készült videó- és hangfelvételek, na és persze az élő adások hamarosan.
 
Szívből gratulálunk a fellépőknek, és köszönet a remek estéért a Crazy Mama Pub-nak, a Queen Rajongók Kulturális Egyesületének, illetve Gyarmati Arnoldnak és feleségének, Zsuzsának, aki a koncert alatt mindenben segített.

Szólj hozzá!

BETŰ

2016.11.26. 15:01

szerző: RUZSA_VIKTOR

Az Oltalom Karitatív Egyesület gondoz7ásában megjelenő "Csillagszálló" Kulturális Utcalap 2016. őszi, "Betű" című lapszámának bemutatóján jártunk. A lapbemutató est a Budapest Pontban volt 2016. október 12-én. A Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2016. november 25-i adásában ennek esszenciája hangzott el, néhány, a lapban újonnan publikáló szerzővel és a Noémo Együttes énekesnőjével, Takács Noémivel készített interjúval kiegészítve. A bemutatkozó szerzők: Gévai Csilla, Hepp Iván és Peer Krisztián. A lap főszerkesztője és az est háziasszonya Pálfi Anna, a felvételt Ruzsa Viktor készítette.
 

 

Szólj hozzá!

ADVENT "ELŐESTÉJÉN"

2016.11.26. 14:35

szerző: RUZSA_VIKTOR

- A Lelki Egészségvédő Alapítvány művészetterápiás csoportok alkotásaiból kiállítást szervez.
2016 december 2-23. között látható kiállításunk a művészetterápiás műhelyünk alkotásaiból a Zuglói Civil Házban. Fogarasi Lajossal, az Alapítvány ügyvezetőjével beszéltünk a részletekről;
 
- Szeretné megtudni, mit gondolnak Magyarország legtehetségesebb fiataljai sikerről, motivációról és a tehetséggondozásról? Vajon miért olvas el egy fiatal óceanista tengernyi könyvet? Ismerje meg a jövő meghatározó egyéniségeinek, a következő évtizedek potenciális vezetőinek, kutatóinak, feltalálóinak vízióját, jöjjön el és hallgassa meg gondolatébresztő, inspiráló előadásaikat! Miért is érdemes? - Péter-Szarka Szilviától, a Magyar Templeton Program szakmai vezetőjétől megtudtuk;
 
- Online ajánlatok, black friday, kuponok, hogyan vásároljunk tudatosan a karácsonyi forgatagban? - erre keressük a választ, és tudjuk majd meg Dr. Kispál Edittől,a FOSZ szóvívőjétől. Fontos ugyanis a tudatos vásárlás, és, hogy ne hagyjuk magunkat átverni, megkárosítani;
 
- Tudják Önök, mi az a pekulár? Vagyis inkább "Ki?" - csángó nyelven annyit tesz, kecskepásztor, juhpásztor. Nyelvezetük olyan, hogy ma már sokszor szinkrontolmács kell hozzájuk, ugyanakkor mívesen, ízesen beszélnek - mondja róluk Ács Gyula zenepedagógus, duda- és tárogató-művész, aki nem rég Eleken, egy határ-menti román faluban és Erdélyben járt, ahol népzenei gyűjtéseket végzett, majd a miskolci Reményi Ede zenekar felkérésére duda- és tárogató-versenyművet komponált. E műveket lemezre játszották, majd Török Tilla énekesnővel kiegészülve még két dalt tettek fel új, "Szép fehér pekulár" címmel a Fonó gondozásában megjelent lemezükre, melynek bemutatója december 1-én lesz nálunk a Fonóban. A zeneszerzővel beszélgettem;
 
- Itt volt velünk A hét embere, Lovas Judit, a Néprajzi Múzeum kommunikációs igazgatója. Az advent, a karácsony, és minden, ami ezzel kapcsolatos;
 
- Szóltunk még a devizahitelesek helyzetéről is, aki ebben segítségünkre lesz, Dr. Barabás Gyula, a Hitelszövetség elnöke;
 
- Hírek, időjárás-jelentés, kávészünet, programajánlók, minden, amit bele lehet sűríteni 117 percbe, ami nem könnyű feladat, de mi megoldottukuk, mert jó arcok vagyunk! Konkrétan Petik András zenei szerkesztő, technikus, Kemény Dániel szerkesztő és Ruzsa Viktor, műsorvezető
 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása