Színházba járni jó.
Azonban nem mindig van lehetőségünk arra – sőt, rendszerint nincs -, hogy bejárjuk a teljes színházépületet, és bepillantást nyerjünk a kulisszák mögé. A Színházak Éjszakája – többek között –erre is jó. Országszerte több színház csatlakozott e programhoz szeptember 17-én szombaton – így tett a Pesti Magyar Színház is, amely továbbra is kiemelten fontosnak tartja az integrált előadásokat, az akadálymentesítést.
Látás- és hallássérültek számára ez már száz százalékban megoldott. Kerekesszékesek részére még van fejlesztenivalója az Intézménynek – ismerik el a Színház dolgozói. Azonban már most is van arra lehetőség, hogy egy-két kerekesszékes vendéget el tudjanak helyezni a nézőtéren. Szeptember 17-én délután 13:30-tól egészen késő estig gazdag programkínálattal vártak minket. Mindenek előtt ismét részünk lehetett – ahogy számunkra minden egyes előadás előtt ez lehetséges – színpadbejárásban. Ismét… Természetesen nekünk, látássérülteknek, azonban ezen a délutánon bárki, így az épek is bejárhatták a Színház nagyszínpadát, amelyen ezúttal a „Rumini” című mesejáték díszletét tekinthettük meg. Tárlatvezetőink Tóth Cecilia, a Színház társadalmi felelősségvállalási referense, audionarrátora és munkatársa, Oláh Klaudia volt, aki ugyancsak audionarrátorként dolgozik. Ezt követően a darab egyik jelenetének nyílt próbájába tekinthettünk be, számunkra ezúttal Klaudia narrálta az eseményeket. A jelenetben egy tömegverekedést láthattunk, vagyis – maradva a kulisszatitkoknál – kaszkadőrjeleneteket, amelyekkel egy valódi verekedést imitáltak a színészek, érdekességképpen önként vállalkozó gyerekek bevonásával. Ezt követően valamennyi – ugynevezett – stációt bejárhattunk, vagyis megismerhettük a színházi szakemberek munkáját, kezdve az ügyelőtől, a díszlettervezőn, az öltöztetőn, a varroda munkatársain át egészen a hangosító, a világosító munkájáig. Utunk során láthattuk a híres 023-as öltöző ajtaját is, amely öltözőben – többek között – Sinkovits Imre és Szakácsi Sándor is öltözködött. A varrodában interjút készítettem Juhász Andrea rendezőasszisztenssel. Gyakran merült fel bennem a kérdés, miközben készültem a vele való beszélgetésre, hogy mi is a dolga egy rendezőasszisztensnek…? Számomra ez olyan, mint egy orvosi rendelőben, ahol is az orvos megállapítja a diagnózist, majd gyógyszert rendel, és az asszisztense írja a receptet. Nos, elképzelésem nem állt távol a valóságtól. Mint megtudtam, Andrea feladata az, hogy segítse a rendező munkáját, például abban, hogy mikor milyen megvilágításra van, vagy lehet szükség az adott jelenet során. Azt is megtudtam, hogy olykor-olykor olyan is előfordul, hogy valamelyik színész tanácsot kér tőle, tehát egyfajta pszichológusnak is lennie kell, ismernie kell minden egyes színész lelkivilágát. Sőt, azt is jó tudnia, hogy az adott színész adott pillanatban éppen milyen lelkiállapotban van. A jó kommunikáció, a jó kapcsolat sokat segíthet a közös munkában. Beszélgetésünk – ha nem is másnap reggelig, de – késő estig biztosan eltartott volna, ha nem kellett volna tovább mennünk, miután szerencsére nagy volt az érdeklődés, így több csoportot kellett indítaniuk a Színház munkatársainak. Egy apró játékra azonban még maradt időnk. A varrodában épp a Színház egyik készülő, szeptember 30-án bemutatásra kerülő „A tizedes meg a többiek” című darabjának jelmezei voltak láthatók. Ez inspirált engem arra, hogy megkérdezzem Andreát, hogy ha szeretne rám osztani egy szerepet, szerinte melyik illene rám a darabban? – mire Andrea, talán kicsit zavarban, elárulta, hogy Suhajda szerepében tudna elképzelni engem. Vajon mi alapján? – kérdeztem vissza… Mire ő elmondta, hogy a habitusom alapján gondolja, hogy e szerep állna leginkább jól nekem.
Ezt követően utunk visszavezetett a színházterembe, a nagyszínpadhoz, vagyis inkább a nézőtér legfelső részére, ahol megtekinthettünk a hangosító pultot, majd kicsivel lejjebb a világosítópultot. Utóbbit volt szerencsém kipróbálni, megtapasztalni az egyes gombok színpadi fényre gyakorolt hatását, működését.
A teljes program csaknem hat órán át tartott. Több százan voltak kíváncsiak a kulisszatitkokra. Mindeközben még egy, az MTVA szeptember 18-án induló kulturális csatornájának, az M5-nek adott interjú is.
Ismét csak köszönetet tudunk mondani a Pesti Magyar Színház dolgozóinak, akik sok érdekességről meséltek nekünk. A legfontosabb, amiről a varrodában is mesélt az egyik jelmezkészítő, hogy régen a színészeket sokkal nagyobb tisztelet övezte. A színház annyira szent és sérthetetlen volt, hogy nem csak a színpadon, de még odafent a ruhapróbán is teljes fegyelemnek kellett lennie.
